
Megkezdődött a IV. Városmisszió
Péntek délután nyitotta meg kapuit a IV. Városmisszió. A17 órás programon a szerzetesközösségek mutatkoztak be. 18 órakor Böjte Csaba atya, a dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke tartott szentmisét. Az este folyamán a lajosmizsei Jászok Együttes húzta a talpalávalót, megmozgatva a főtéren sétálókat. A fáklyás menet este 9 órakor indult, melynek első állomása a Wojtyla Barátság Központ volt, ahol Farkas P. József igazgató Farkasné Pásztor Jolán, alapító Molnár Zoltán intézményvezető és a központ szegényei fogadták a résztvevőket. II. János Pál pápa egyik üzenetével búcsúztak a menettől. Fél 11 körül ért ki a fáradt zarándok csoport a Szent Ferenc templomhoz, ahol a közös imák után szeretetvendégséggel fogadták a házigazdák őket.
Részletek