Július 30. kedd, Judit, Xénia
Sportol a Nemzet: Lelkesek a sportpálya-tulajdonosok-Jól haladnak az előkészületek

Sportol a Nemzet: Lelkesek a sportpálya-tulajdonosok-Jól haladnak az előkészületek

2014. augusztus 12. 13:55

Jól rajtolt a Sportol a Nemzet szabadidős sportmozgalom. A kezdeményezés ugyan hivatalosan szeptember 7-én indul a Dél-Alföldön, de a szervezők természetesen már az előkészületeken dolgoznak. A Czene Attila (Magyar Szabadidősport Szövetség-elnök és MOB-alelnök) fővédnökségével fémjelzett szabadidősportos megmozdulás célja, hogy minél többen, minél rendszeresebben, minél több sportágat kipróbálva, lehetőségek szerint a legkedvezőbb áron sportoljanak Magyarországon és a Kárpát medencében.

Részletek
Napi Evangélium: „Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsinyek közül.”

Napi Evangélium: „Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsinyek közül.”

2014. augusztus 12. 08:11 | Wojtyla Ház

A tanítványok egyszer ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Mit gondolsz, ki a legnagyobb a mennyek országában?” Erre Jézus odahívott egy gyermeket, közéjük állította, és így szólt: „Bizony, mondom nektek: ha meg nem változtok, és nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát olyan kicsinnyé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában. Aki pedig befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, az engem fogad be. Vigyázzatok, meg ne vessetek egyet sem e kicsinyek közül! Mondom nektek: Angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát. Mit gondoltok? Ha valakinek száz juha van, s egy elkóborol közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyoldalon, és nem megy-e, hogy megkeresse az eltévedtet? Ha aztán szerencsésen megtalálja, bizony, mondom nektek: Jobban örül annak, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek. Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsinyek közül.” Mt 18,1-5. 10. 12-14

Részletek
Állami és uniós támogatással épít iskolát az egyházmegye Szombathelyen

Állami és uniós támogatással épít iskolát az egyházmegye Szombathelyen

2014. augusztus 12. 08:10

Több mint kétmilliárd forint állami és uniós támogatással 24 tantermes iskolát és óvodát épít a katolikus egyházmegye Szombathelyen. Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere az épületegyüttes alapkövének hétfői elhelyezésekor elmondta: napjainkban meghaladja a 215 ezret az egyházi oktatási-nevelési intézményekben tanuló gyermekek száma.

Részletek

Három érsek a megújult Szentkút főbúcsúján

2014. augusztus 11. 15:41

Az immár közel két éve zajló nagyszabású felújítási munkálatok következtében fokozatosan megfiatalodó és korszerűbbé váló Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhely főbúcsúja Nagyboldogasszony ünnepe , melyre a kegyhelyet gondozó ferencesek 14-én délutántól várják a zarándokokat. Pénteken és szombaton egy-egy szlovákiai érsek, vasárnap pedig Erdő Péter bíboros celebrálja a nagymisét.

Részletek
Élménybeszámoló a wadowicei útról

Élménybeszámoló a wadowicei útról

2014. augusztus 11. 15:39 | Wojtyla Ház

Sok fáradságos, meleg, esős idő, és megpróbáltatás után végre hazatértek szombat este Lengyelországból a zarándokok. Az élménybeszámolót ma délelőtt hallgathattuk meg egy frissítő lengyel vodka és krémes mellett Molnár Zoltántól. Hamarosan néhány fotót is közlünk az útról.

Részletek
Haincz József jó szíve

Haincz József jó szíve

2014. augusztus 11. 15:27

Haincz József a Wojtyla Barátság Központ kiváló szakácsa jött el közénk, hogy ismét meghívja házunkat egy nagyon finom gulyáslevesre. A tűző napon folyamatosan ott állt és főzte rendületlen az ebédünket. Két segítője is volt, lánya és annak barátja.

Részletek
Hétvégi ebédeink

Hétvégi ebédeink

2014. augusztus 11. 15:09

Szombat délelőtt Nagy Ervin és Domján Balázs főzőtudásukkal támogatták a Wojtyla Családot. Egy nagyon ízletes bárányragu levest és kukoricát szolgált fel munkatársaink. Vasárnap délelőtt pedig Berenténé Zsuzsa szakácsnő készítette el a két fogásos ebédet. A menü csontleves és túros tészta volt dinnyével.

Részletek

Összművészeti Fesztiválköztársaság

2014. augusztus 11. 14:19

Összművészeti kulturális zsongás is várja a Sziget fesztiválozóit, a képzőművészettől, a színházi produkciókon át, egészen a cirkuszig. A Sziget idén nagyobb hangsúlyt fektet az artisztikai programokra, így a Fesztiválköztársaság területen bárhol könnyedén belefuthatunk utcazenészekbe, színházi előadásokba, ugyanakkor az ArtZone, a Fidelio Kultúrzóna, vagy a Múzeumi Negyed összegyűjti a rendkívüli és egyedi produkciók széles tárházát.

Részletek