Július 30. kedd, Judit, Xénia
Napi Evangélium: „Ott aztán sírás és fogcsikorgatás lesz.”

Napi Evangélium: „Ott aztán sírás és fogcsikorgatás lesz.”

2014. augusztus 28. 08:21 | Wojtyla Ház

Amikor Jézus a világ végéről beszélt, így szólt tanítványaihoz: Virrasszatok, mert nem tudhatjátok, mely napon jön el a ti Uratok! Mert nyilvánvaló, hogy ha a ház gazdája tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, fenn virrasztana, és nem hagyná, hogy betörjenek a házba. Legyetek tehát ti is készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amikor nem is gondoljátok. Mit gondoltok? Ki a hű és okos szolga, akit gazdája háza népe fölé rendelt, hogy kellő időben élelmet adjon nekik? Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a munkában talál. Bizony, mondom nektek: rábízza egész vagyonát. Ha azonban az a szolga gonosz, és azt mondja magában: „Késik a gazdám!”, aztán verni kezdi szolgatársait, és együtt eszik-iszik a részegeskedőkkel; s megjön ennek a szolgának ura azon a napon, amikor nem várja, és abban az órában, amikor nem is sejti, – ura kegyetlenül megbünteti, és a képmutatók sorsára juttatja. Ott aztán sírás és fogcsikorgatás lesz. Mt 24,42-51

Részletek
A Jégszilánk is támogatja házunkat

A Jégszilánk is támogatja házunkat

2014. augusztus 27. 15:04

Gara Mihály, a Jégszilánk Kft. ügyvezető igazgatójának segítségével készült el az ebéd szerda délben. Támogatónk sajnos nem tud eljönni teendői miatt, de a távolból is üdvözölte a csapatot. Ebéd előtt Szent Ágostonról tanultunk egy kicsit. A menü ma két féle volt: almaleves és rizses máj, melyet a kiskunfélegyházi Csillag Vendéglő készített el számunkra.

Részletek

6. Rákosi Vipera Napja

2014. augusztus 27. 14:05

Már hagyomány, hogy minden év szeptemberének első szombatja hazánk legveszélyeztetettebb gerincesének, a rákosi viperának a napja. Az érdeklődök, többek között megtudhatják, hogy mik azok a könnyen azonosítható morfológiai jegyek, amelyek alapján megkülönböztethetjük a viperákat az ártalmatlan siklóktól. Aki többet szeretne megtudni Magyarország eme rejtőzködő életmódú mérgeskígyójáról, látogasson ki az 5 hazai állatkert és vadaspark valamelyikébe vagy a kunpeszéri Rákosivipera-védelmi Központba 2014. szeptember 6-án.

Részletek

Megráz, szétcsap, rossz a szívnek a Speedfitness?

2014. augusztus 27. 08:37

Magyarok ezrei használják eredménnyel rendszeresen a Speedfitnesst, mégis sokan félnek és ódzkodnak tőle. Bicskei Izabella edző segítségével összefoglaljuk, hogy mitől kell félni, és mitől nem. A Speedfitness régóta ismert a közhasználatban, hazánkban háromszáz stúdió fogad több ezer vendéget, mégis sokan bizalmatlanok a módszerrel kapcsolatban. Sok érv és ellenérv szól mellette, a használata előtt mindenképpen érdemes jól tájékozódni. Bicskei Izabella Speedfitness edző szerint nem kell megijedni tőle. Néhány embernél kifejezetten tilos a használata, a többieknek azonban igazi kincs.

Részletek
Napi Evangélium: „Ha atyáink napjaiban éltünk volna, nem lettünk volna bűnrészesek a próféták vérében.”

Napi Evangélium: „Ha atyáink napjaiban éltünk volna, nem lettünk volna bűnrészesek a próféták vérében.”

2014. augusztus 27. 08:26 | Wojtyla Ház

Jézus egyszer így korholta a farizeusokat: Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Olyanok vagytok, mint a fehérre meszelt sírok, amelyek kívülről szépnek látszanak, belül azonban holtak csontjaival és mindenféle undoksággal vannak tele. Így ti is kívülről igaznak látszotok az emberek előtt, de belül tele vagytok képmutatással és gonoszsággal. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Sírboltokat emeltek a prófétáknak, feldíszítitek az igazak síremlékeit, és kijelentitek: „Ha atyáink napjaiban éltünk volna, nem lettünk volna bűnrészesek a próféták vérében.” Ezzel ti magatok tanúsítjátok, hogy a próféták gyilkosainak fiai vagytok. Nos, fejezzétek hát be, amit atyáitok elkezdtek! Mt 23,27-32

Részletek

Napi Evangélium: „Ha atyáink napjaiban éltünk volna, nem lettünk volna bűnrészesek a próféták vérében.”

2014. augusztus 27. 08:26

Jézus egyszer így korholta a farizeusokat: Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Olyanok vagytok, mint a fehérre meszelt sírok, amelyek kívülről szépnek látszanak, belül azonban holtak csontjaival és mindenféle undoksággal vannak tele. Így ti is kívülről igaznak látszotok az emberek előtt, de belül tele vagytok képmutatással és gonoszsággal. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Sírboltokat emeltek a prófétáknak, feldíszítitek az igazak síremlékeit, és kijelentitek: „Ha atyáink napjaiban éltünk volna, nem lettünk volna bűnrészesek a próféták vérében.” Ezzel ti magatok tanúsítjátok, hogy a próféták gyilkosainak fiai vagytok. Nos, fejezzétek hát be, amit atyáitok elkezdtek! Mt 23,27-32

Részletek
Megújult a kormányzati ügyfélvonal

Megújult a kormányzati ügyfélvonal

2014. augusztus 27. 08:19

Megújult a kormányzati ügyfélvonal, a 1818-as telefonszámon hívható központot Pintér Sándor belügyminiszter adta át kedden Budapesten. Pintér Sándor azt mondta: egy országban az segíti legjobban a fejlődést, ha rend van, van megfelelő jogi háttér, jogbiztonság, és olyan államigazgatási rendszer, amely biztosítja a jogszabályok megismerhetőségét, betartatását és az állami apparátus gyors reagálóképességét.

Részletek
Véradás volt a Wojtyla Házban

Véradás volt a Wojtyla Házban

2014. augusztus 26. 14:56 | Wojtyla Ház

Ismét véradás volt a Wojtyla Házban augusztus 25-én, hétfőn 15 és 17 óra között. Az akciót, mint mindig ezúttal is a Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun megyei szervezete szervezte az állandó és leendő véradóknak. A Wojtyla Családon kívül a környékbeli lakók és a ház kollektívája is képviseltette magát. A véradókat kávéval, teával, üdítővel, szendviccsel, süteményekkel várták. A tudat, az érzés, hogy egy véradó 3 ember életét is megmentheti nagyobb öröm volt ez, mint bármi más.

Részletek