Július 31. szerda, Oszkár
Napi Evangélium: „Ne tiltsátok meg, mert aki nincs ellenetek, az veletek van.”

Napi Evangélium: „Ne tiltsátok meg, mert aki nincs ellenetek, az veletek van.”

2013. szeptember 30. 10:37 | Wojtyla Ház

Egyszer az a kérdés merült fel a tanítványok között, hogy ki a legnagyobb közülük. Mivel Jézus ismerte szívük gondolatait, odahívott egy gyermeket, maga mellé állította, és így szólt tanítványaihoz: Aki befogadja ezt a gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Mert aki a legkisebb köztetek, az a legnagyobb. Ekkor János vette át a szót: Mester, láttunk valakit, aki ördögöt űzött ki a te nevedben. Megtiltottuk neki, mert nem követ téged velünk együtt. Jézus így válaszolt: Ne tiltsátok meg, mert aki nincs ellenetek, az veletek van. Lk 9,46-50

Részletek

További intézkedések a veszett rókák miatt legeltetési tilalom elrendelése és ebzárlat kiterjesztése a rókaimmunizálás területén

2013. szeptember 30. 10:16

A közelmúltban Kecskemét és Kiskunfélegyháza települések közigazgatási területén rendellenesen viselkedő rókákat észleltek. A laboratóriumi vizsgálatok igazolták a veszettség gyanúját. Ezen esetekkel kapcsolatban az illetékes járási főállatorvosok elrendelték Kecskemét és Kiskunfélegyháza települések közigazgatási területére vonatkozóan a 90 napig tartó ebzárlatot, az adott udvarok állatállományára vonatkozó 90 napig tartó forgalmi korlátozást és hatósági megfigyelést, valamint az érintett udvarok állatállományának veszettség elleni oltását. Elrendelték továbbá Kecskemét és Kiskunfélegyháza települések közigazgatási területére a rókák lebőrözésének tilalmát.

Részletek
A Nyíri erdőben rendezték a XVII. Erdők Hete országos megnyitó ünnepségét

A Nyíri erdőben rendezték a XVII. Erdők Hete országos megnyitó ünnepségét

2013. szeptember 30. 09:44 | Wojtyla Ház

Tizenhetedik alkalommal rendezik meg az Erdők Hetét, melyet a látogatók szerte az országban érdeklődve várják. A szeptember 30-ától október 6-áig tartó programok között lesz erdészek vezetésével tartott erdei kirándulás, családi nap, kisvasúti és erdei iskolai rendezvény és múzeumi látogatás, de ez alkalomból rendezik a magán erdőgazdálkodók éves nagyrendezvényét is. Idén az országos megnyitót a Kecskemét-Hetényegyházi Nyíri erdő Vackor Vár Erdészeti Erdei Iskolában tartották szeptember 27-én.

Részletek
Átadták a felújított Szentendrei Régi Művésztelepet

Átadták a felújított Szentendrei Régi Művésztelepet

2013. szeptember 30. 08:29

Átadták a felújított Szentendrei Régi Művésztelepet pénteken, a komplexum 200 millió forintos beruházással újult meg. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere beszédében kiemelte: a polgári kormánynak az utolsó pillanatban sikerült megmentenie a művésztelepet az enyészettől. Hangsúlyozta: mindent megtettek azért, hogy az intézmény feladatait újragondolják és a telep újra elfoglalhassa méltó helyét a képzőművészeti életben.

Részletek
Napi Evangélium: „Az Isten Fölkentjének.”

Napi Evangélium: „Az Isten Fölkentjének.”

2013. szeptember 27. 08:25 | Wojtyla Ház

Amikor egyszer Jézus egyedül imádkozott, és csak tanítványai voltak vele, megkérdezte tőlük: „Kinek tartanak engem az emberek?” Ők így válaszoltak: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások szerint viszont a régi próféták közül támadt fel valaki.” Ő tovább kérdezte: „Hát ti kinek tartotok engem?” Péter válaszolt: „Az Isten Fölkentjének.” Jézus rájuk parancsolt, hogy ezt ne mondják el senkinek. Majd hozzáfűzte: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének, főpapok és írástudók elvetik őt, megölik, de harmadnapra feltámad.” Lk 9,18-22

Részletek
Átadták a Kőröstej sajtüzemének új csarnokát

Átadták a Kőröstej sajtüzemének új csarnokát

2013. szeptember 27. 08:24

Átadták a Kőröstej cégcsoport sajtüzemének új üzemrészét csütörtökön Hajdúböszörményben. Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára az új üzemcsarnok átadásakor elmondta: a 850 milliós beruházással száz új munkahelyet teremtenek a városban, a termelés az év végére 20 százalékkal nőhet. Kezdetben évi 1,5-2 ezer, később 3-4 ezer tonna sajtot állíthatnak elő. A politikus hangoztatta: a magyar élelmiszeriparnak van keresnivalója az arab világban, ezt bizonyítja a Kőröstej cégcsoport is, amely évi 21 ezer tonnás sajttermelésének kétharmadát értékesíti a külpiacokon, elsősorban az arab országokban. A Kőröstej augusztustól egy éven át kizárólagos sajtbeszállítója a jordániai hadseregnek – tette hozzá.

Részletek
A szeptemberi szülinaposokat köszöntöttük

A szeptemberi szülinaposokat köszöntöttük

2013. szeptember 26. 15:55 | Wojtyla Ház

A Wojtyla Ház családja szeptember 26-én, csütörtökön felköszöntötte a szeptemberi születésnaposokat. Az ünnepeltek ezúttal is sorra bemutatkoztak. A „régiek” a Wojtyla Családba betöltött helyéről, az újak pedig érkezésüket, életüket mesélték el. A beszélgetések után az ajándékozás következett. A megjelentek mind nagyon jól érezték magukat, ropták a táncot. Ünnepeltjeink: Farkas Imre, Holler Lajos, Horváth Tibor, Mizere István, Pulai Tamás, Radics Sándorné, Szálas Ferencné.

Részletek