Július 30. kedd, Judit, Xénia
Napi Evangélium: „Boldogok vagytok, ti, szegények, mert tiétek az Isten országa. ”

Napi Evangélium: „Boldogok vagytok, ti, szegények, mert tiétek az Isten országa. ”

2013. szeptember 11. 08:28 | Wojtyla Ház

Az apostolok kiválasztása után Jézus lejött a hegyről, tanítványaira emelte tekintetét, és így szólt: „Boldogok vagytok, ti, szegények, mert tiétek az Isten országa. Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert jutalmul bőségben lesz részetek. Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert sírástok nevetésre fordul. Boldogok vagytok, ha gyűlölnek titeket az emberek, kizárnak körükből és megrágalmaznak, s neveteket, mint valami szégyenletes dolgot emlegetik az Emberfia miatt. Örüljetek, ha majd ez bekövetkezik, és ujjongjatok, mert nagy jutalomban részesültök a mennyben. Atyáik is így bántak a prófétákkal. De jaj nektek, gazdagok, mert már megkaptátok vigasztalástokat. Jaj nektek, akik most jóllaktatok, mert éhezni fogtok. Jaj nektek, akik most nevettek, mert sírni és jajgatni fogtok! Jaj nektek, ha az emberek hízelegnek nektek! Hisz atyáik is így tettek a hamis prófétákkal.” Lk 6,20-26

Részletek
Magyarország pályázik az egyik Eb-helyszínre

Magyarország pályázik az egyik Eb-helyszínre

2013. szeptember 11. 08:19

A kormány egyetértésével a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) pályázik a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság egyik helyszínére - jelentette be Csányi Sándor kedden. Az MLSZ elnöke az Orbán Viktor miniszterelnökkel és Michel Platinivel, az európai szövetség (UEFA) elnökével tartott sajtótájékoztatón elmondta, az új Puskás Ferenc Stadion adhatna otthont az Eb-mérkőzéseknek.

Részletek
Csendes étkezés a Wojtyla ebédlőben

Csendes étkezés a Wojtyla ebédlőben

2013. szeptember 10. 14:38 | Wojtyla Ház

A Wojtyla Ház segítői Ujhelyi Sándor és családja a lajosmizsei Liza Aqua és Konferencia Hotel tulajdonosai készítették és hozták el a 120 főre felajánlott rakott zöldbabot. Igazgató úr első alkalommal elmondta családjukban mindig is jelen volt a másokon való segítés. Akkor úgy döntöttek, hogy minden hónap második keddjén ők támogatják a Wojtyla Családot. Ezúton is köszönjük nagylelkűségüket, segítségüket. Mai imánk értük és betegünkért Karancsi Paliért szólt. A nap szentje TOLENTINÓI SZENT MIKLÓS.

Részletek
Tisztább lett a Kiskunsági Nemzeti Park-Negyven tonna hulladékkal kevesebb

Tisztább lett a Kiskunsági Nemzeti Park-Negyven tonna hulladékkal kevesebb

2013. szeptember 10. 14:30 | Wojtyla Ház

A végéhez közeledik a Porta Egyesület projektje, melynek során a Kiskunsági Nemzeti Park területét szabadították meg az illegális hulladéklerakatoktól. A Vidékfejlesztési Minisztérium pályázatán a PORTA Egyesület 3,5 millió forint támogatást nyert. Így a PORTA hulladékmentesítő akciók a Kiskunságban K-36-10-00037N elnevezésű projekt keretében több, a Kiskunsági Nemzeti Park területén lévő illegális Hulladéklerakó felszámolását vállalták el. Az akció során másfél év alatt összesen csaknem 40 tonna szilárd háztartási vegyes hulladéktól szabadította meg a természetvédelmi területeket a Porta Egyesület.

Részletek
Napi Evangélium: „Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított. "

Napi Evangélium: „Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított. \"

2013. szeptember 10. 08:05 | Wojtyla Ház

Jézus egyszer fölment egy hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak nevezett: Simont, akit Péternek is hívott, és testvérét, Andrást; Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást; Jakabot, Alfeus fiát és a buzgó Simont; Júdást, Jakab fiát, továbbá karióti Júdást, aki később elárulta őt. Azután lement velük, és egy sík mezőn megállt. Ott nagy csoport tanítvány sereglett köréje, és hatalmas tömeg vette körül Júdeából, Jeruzsálemből, Tirusz és Szidon tengerparti vidékéről. Ezek azért gyűltek össze, hogy hallgassák őt, és gyógyulást nyerjenek betegségükből. Meggyógyultak azok is, akiket tisztátalan lelkek gyötörtek. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított. Lk 6,12-19

Részletek
Orbán Viktor: a rezsicsökkentés és a devizahitelesek támogatása nemzeti ügy

Orbán Viktor: a rezsicsökkentés és a devizahitelesek támogatása nemzeti ügy

2013. szeptember 10. 08:03

A devizahitelesek megsegítése és a rezsicsökkentés folytatása miatt további bírálatokra és támadásokra számít Orbán Viktor. A miniszterelnök hétfőn, napirend előtt az Országgyűlésben közölte azt is, hogy a kormány 2 százalékos növekedéssel számol 2014-re. Az őszi feladatok mellett szólt az elmúlt hónapok eredményeiről is, hangsúlyozva, hogy már megtörtént a növekedési fordulat. Orbán Viktor az újabb rezsicsökkentésről szólva úgy fogalmazott: ez nem pusztán egy bátor és szokatlan intézkedés, a rezsicsökkentés Magyarország függetlenségéről szól. Korábban ugyanis kiszolgáltatott volt az ország a pénzvilágnak, az uniós bürokratáknak és politikusoknak, a mohó multinacionális vállalatoknak, amelyek hol rossz hitelekkel, hol politikai nyomással, hol pedig telhetetlen profitelvárásokkal olyan magasra emelték az árakat, hogy végül a magyar családok fizették a legtöbbet a gázért és a villanyért egész Európában - fejtette ki. Ezzel szemben szerinte a rezsicsökkentés éppen annak a szimbóluma, hogy Magyarország képes önálló és független, a magyar emberek érdekeit szem előtt tartó gazdaságpolitikát folytatni.

Részletek
Búcsúzunk Gyula!

Búcsúzunk Gyula!

2013. szeptember 9. 14:39 | Wojtyla Ház

Egy kedves Családtagunktól búcsúztunk el ma délelőtt a kecskeméti köztemetőben. Kovács Gyulát, a szeretett, a jó lelkű, a szorgos Gyulát párja, családja, munkatársai és a Wojtyla Ház közössége búcsúztatta. Gyulának minden nap volt egy-egy jó szava az emberekhez, annak ellenére is, hogy milyen sors jutott neki. De aztán a mélyből felállt és megismerte szerelmét, aki boldog volt és úgy látszott egyre jobb lesz az életük egymás mellett. A boldogság sajnos hamar megszakadt, amikor négy héttel ezelőtt a boltból kijövet epilepsziás rohamot kapott. A fejét ért ütés olyan mértékű volt, hogy két héttel ezelőtt belehalt a sérüléseibe. Nagy veszteség ért bennünket, egy jó, egy igaz ember ment el tőlünk. Sírjára vitt virágok jelzik rögös életét. „Új csillag gyúlt a sötétkék égen, Mindenki itt van, azonban te már nem. Szótlanul ülünk, pedig csicseregtünk. Hihetetlen, de már nem vagy velünk.” – Mike Bettina.

Részletek