Július 30. kedd, Judit, Xénia
Gondozottak olvasnak napi Evangéliumot

Gondozottak olvasnak napi Evangéliumot

2012. november 8. 12:41 | Adományok Wojtyla Ház

Ma már nem számít kuriózumnak, hogy ebéd előtt, gondozottjaink olvasnak föl a Szentírásból. Számunkra Isten igéje a legfontosabb táplálék. Godány Péterné indította a sort. A felolvasást sokan hallgatták. Ma Stein Ferencért főzőnkért szólt imánk. A menü pulykamáj rizottó rizzsel. A nap szentje Mihály főangyal, aki a mennyei hadak nagy vezére és győztes harcosa.

Részletek
Elkezdődött a díszkivilágítás szerelése

Elkezdődött a díszkivilágítás szerelése

2012. november 8. 08:26

Az elmúlt évhez hasonlóan ebben a szezonban is Gyertyagyújtástól Vízkeresztig ( azaz december 2-től január 6-ig) üzemel majd Kecskeméten a karácsonyi díszvilágítás, amelynek szerelése elkezdődött. A Fő téri díszkivilágítás az eddig megszokott elemekből áll majd: fákon a fényfüzérek, kandelábereken a kosarak, a „tér a térben” oszlopain a színes reflektorok, a közkedvelt „pókháló” a szökőkút felett, függeszték a „Lordok háza” előtt. Összesen mintegy 5 kilométer füzér, 75.000 izzóval dísziti majd a Fő teret.

Részletek
Napi Evangélium:  „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett juhomat.”

Napi Evangélium: „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett juhomat.”

2012. november 8. 08:24 | Wojtyla Ház

Abban az időben vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók zúgolódtak emiatt, és azt mondták: „Ez szóba áll a bűnösökkel és együtt étkezik velük.” Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: „Ha közületek valakinek száz juha van, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet, s nem megy-e az elveszett juh után, amíg meg nem találja? Ha megtalálta, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett juhomat.” Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége megtérésre. Ha pedig egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat, és azt mondja: „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett drachmámat.” Mondom nektek, az Isten angyalai is éppen így örülnek majd egy megtérő bűnösnek.” Lk 15,1-10

Részletek
Pozitív a bizonyítvány, megszűnhet a túlzottdeficit-eljárás

Pozitív a bizonyítvány, megszűnhet a túlzottdeficit-eljárás

2012. november 8. 08:21

A nemzetgazdasági miniszter szerint az Európai Bizottság szerdai országjelentésében pozitív bizonyítványt állított ki a magyar gazdaságpolitikáról, így jövőre megszűnhet az országgal szembeni túlzottdeficit-eljárás. A 2014-es brüsszeli hiányprognózissal ugyanakkor nem ért egyet a kabinet, a 2013-as 0,3 százalékos bizottsági előrejelzésnél pedig magasabb, 1 százalék feletti gazdasági növekedéssel számol.

Részletek
SIT TIBI TERRA LIVIS

SIT TIBI TERRA LIVIS

2012. november 7. 14:50 | Adományok Wojtyla Ház

Károly és Pál embertársainkat temettük a kecskeméti Köztemetőben. Nem ismertük őket, mégis a testvérünnek tudtuk őket. A Wojtyla Sorsközösség számon tartja nevüket, életük titkát csak az Úr ismerte.... Honnét jöttek, hová mentek, miért éltek? Talán majd egyszer megtudjuk....amikor már mindenki, színről-színre láthat mindent....

Részletek
Vendégségben a TV2 AKTÍV STÁBJA - Molnár Zoltán főztjét is megkóstolták

Vendégségben a TV2 AKTÍV STÁBJA - Molnár Zoltán főztjét is megkóstolták

2012. november 7. 12:12 | Adományok Wojtyla Ház

A Wojtyla Ház és a Porta Egyesület 6 évvel ezelőtt vállalta fel, hogy eltemeti a család nélküli, szegény, vagy épp hajléktalan testvéreket. Táblánkon, melyen rájuk emlékezünk, több tucat név szerepel már. Minden hónapban van egy nap, melyen értük imádkozunk. A tett nagyságán felbuzdulva a TV2 AKTÍV MAGAZINJA szerkesztő csapata eljött közösségükhöz, hogy riportban számoljanak be a ház életéről. Nálunk ebédelt a csapat. A menü sertéspörkölt volt tésztával és savanyúsággal, melyeket a MÁK (Mozgalom az Átalakuló Kecskemétért) alapítója Molnár Zoltán készített el, nagyon ízletesen.

Részletek
Napi Evangélium:  „Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni.”

Napi Evangélium: „Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni.”

2012. november 7. 09:05 | Wojtyla Ház

Abban az időben, amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom. Aki tehát nem hordozza keresztjét, és nem így követ engem, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki közületek tornyot akar építeni, vajon nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy van-e miből befejeznie? Mert ha az alapokat lerakta, de (az építkezést) befejezni nem tudta, mindenki, aki csak látja, gúnyolni kezdi: „Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni.” Vagy, ha egy király hadba vonul egy másik király ellen, előbb leül és számot vet, vajon a maga tízezer katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene. Mert ha nem, követséget küld hozzá, amikor még messze van, és békét kér tőle. Tehát mindaz, aki közületek nem mond le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom.” Lk 14,25-33

Részletek
Orbán Viktor tárgyalása Libanon miniszterelnökével

Orbán Viktor tárgyalása Libanon miniszterelnökével

2012. november 7. 08:12 | Wojtyla Ház

Az energiaszektor, a környezetvédelem és a mezőgazdaság területén lát lehetőséget a magyar és a libanoni kormány a két ország közötti üzleti együttműködés elmélyítésére - közölte Orbán Viktor miniszterelnök keddi budapesti sajtótájékoztatóján, miután a Parlamentben tárgyalt libaboni partnerével, Nadzsíb Mikátival.

Részletek
KATOLIKUS NAGY ÜNNEP KECSKEMÉTEN: RÉVÉSZ ISTVÁN PÜSPÖKRE EMLÉKEZÜNK NOVEMBERBEN

KATOLIKUS NAGY ÜNNEP KECSKEMÉTEN: RÉVÉSZ ISTVÁN PÜSPÖKRE EMLÉKEZÜNK NOVEMBERBEN

2012. november 6. 23:50 | Adományok Wojtyla Ház

A kecskeméti múlt tiszteletre méltó nagyjai között tartjuk számon Révész István tábori püspököt, egykori kecskeméti plébánost. Aki, aktív dunakeszi szolgálat után 23 évig szolgált településünkön; a tanyavilágában, a város pusztáin és Kecskeméten hatalmas szervező és építő munkát végzett. Születésének 150. évfordulójáról emlékezünk 2012. novemberében. A tisztelgők szeretnék, ha a megemlékezés - Kecskemét egyik jelentős, máig példát kínáló életutat bejárt katolikus papi személyiségéről - az egész ország, a város és az agglomeráció figyelmét a gazdag múlt példa adó teljesítményeire irányítaná. A mementó alkalmából városunkba érkezik több püspök, egyházi méltóság, tudományos kutató, hívő zarándok. A program: A 150. születési évforduló megünneplése, NOVEMBER 12.-én. Temetői megemlékezés és koszorúzás délelőtt 10 órakor a Szentháromság temetőben, a Püspök úr sírjánál. 11 órakor sajtótájékoztató lesz a városházán Révész Istvánról és a mementó részletes programjáról. November 17.-én szombaton, délután 17 órakor emlékülés; Helyszín: a KODÁLY INTÉZET díszterme. Köszönt és elnököl. dr. Bábel Balázs, kalocsa-kecskeméti érsek és dr. Zombor Gábor, polgármester. Ekkorra jelenne meg egy füzetnyi kötet Révész István kecskeméti szolgálatáról. A munka szerzője előadása is itt lesz! November 18. 10:30 ÜNNEPI ÉRSEKI EMLÉKMISE a nagy előd, a püspök, plébános lelkészség és iskola hálózat alapító lelki üdvéért. A megemlékezés után emléktáblát leplezünk le a plébánia falán. November 29.-én lesz a rendezvénysorozat zárása a Városházán. Elnököl Bíró László, tábori püspök úr. Különös sajátossága lesz a találkozónak, hogy Dunakeszi polgármestere is díszvendég lesz és zarándokaikat is szeretettel fogadja majd a Wojtyla Ház.

Részletek