Július 30. kedd, Judit, Xénia
„Ruhavásár” a Wojtyla Ház udvarán már két napja

„Ruhavásár” a Wojtyla Ház udvarán már két napja

2012. november 29. 13:26 | Wojtyla Ház

Ismét ruhaosztás volt az elmúlt két nap Wojtyla Barátság Központban, melyet önkénteseink segítségével adtunk át gondozottjainknak. A rengeteg holmi között volt gyerekekre, és felnőttekre való is, sőt ágynemű, ing, takaró, törölköző is. Ezúton is szeretnénk megköszönni a felajánlást, továbbra is szívesen várja központunk a segítségüket.

Részletek
Fórum a Wojtyla Házban: az Mszp-s fiatalok is segítik a szegényeket

Fórum a Wojtyla Házban: az Mszp-s fiatalok is segítik a szegényeket

2012. november 29. 13:20 | Adományok Wojtyla Ház

Az Mszp-s fiatalokat köszönthettük november 29-én csütörtökön. Fórumunkon nem tudott itt lenni a teljes csapat, de a négyfős társaság is minden feltett kérdésre adott választ. Megígérték, hogy a felvetett problémákat, - a gyorssegély kipostázásának ideje, vagy a közmunkások felvétele kinézet alapján – minél hamarabb megpróbálják a közgyűlés elé vinni, és pontot tenni az ügyek végére.

Részletek
Szolidaritás a hajléktalanokért: egy délután együtt

Szolidaritás a hajléktalanokért: egy délután együtt

2012. november 29. 09:47 | Adományok Wojtyla Ház

Ne menj haza! címmel tartott szolidaritási rendezvényt november 23-án péntek délután Kecskemét főterén a Hajléktalanokért Szakmai Műhely és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat csoportja. A rendezvénybe a Wojtyla Ház is bekapcsolódott egy kiállítással, mely a központ múltjáról és jelenéről szól. Az összeállítás továbbra is látható a Barátok templomában. A délután folyamán a békéscsabai Kabai Gábor is felszólalt, aki éveken át sínylődött a drog rabságában, de mára már kiverekedte magát ebből a helyzetből. A rendezvényen részt vett dr. Zombor Gábor, Kecskemét Város polgármestere, aki köszöntötte a jelenlevőket, és bejelentette, hogy advent idején minden vasárnap szeretetebéddel várják a rászorulókat a városháza udvarán. Illetve jelen volt Pintér Sándor, belügyminiszter is, aki egyik hajléktalan költő versét elolvasta, és gratulált hozzá, illetve életéhez sok sikert kívánt.

Részletek
Közönségtalálkozó: Nagy Alexandra és Bozsek Márk, a Barátok közt szereplői jártak a Wojtyla házban

Közönségtalálkozó: Nagy Alexandra és Bozsek Márk, a Barátok közt szereplői jártak a Wojtyla házban

2012. november 28. 12:34 | Wojtyla Ház

Az RTL Klub népszerű sorozata, a Barátok közt testvérpárja, Nagy Alexandra (Fekete Alíz) és Bozsek Márk (Fekete Szabolcs), valamint Böjte Piros sajtófőnök látogatott el szerdán a kecskeméti Wojtyla Barátság Központba. A beszélgetést Borzák Tibor újságíró vezette. Nem csak a szappanopera kulisszatitkairól, hanem magánéletükről, valamint az elesett emberek iránti érzéseikről is elárultak néhány érdekességet. Alexandra például szinte minden nap találkozik lakóhelyén egy hajléktalannal, akinek nemrég egy meleg plédet ajándékozott, de rendszeresen visz neki élelmet is. Márk kecskeméti, pontosabban helvéciai kötődéseiről mesélt, amikor csak teheti, hazalátogat a családjához. Mindketten élvezik a munkájukat, örömmel alakítják szerepeiket, melyekkel rendszeresen azonosítják a nézők. Szinte nem telik el nap, hogy ne tennének rájuk megjegyzéseket az utcán, vagy éppenséggel sorozatbeli nevükön szólítják őket. Böjte Piros beszámolt arról, hogy december 21-ig látható a képernyőn a Barátok közt, utána január 2-án folytatódik a széria. A karácsonyi ünnepeket mindannyian szeretteik körében töltik, de megígérték, ha lesz még rá alkalom, a Wojtyla ház sorsközösséget újból meglátogatják. A fiatal színészek részt vettek az ebédosztásban, majd felkeresték a Menhely az Állatokért Alapítvány telepét. Alexandra „beleszeretett” egy kutyusba, úgyhogy örökbefogadás van a láthatáron...

Részletek
Delfin mentés a Jangce folyón

Delfin mentés a Jangce folyón

2012. november 28. 08:26

Kutatók vizsgálják a rücskösfarkú disznódelfinek, vagy más néven indiai tengeridisznók élőhelyeit és elterjedését a Jangce folyóban. A súlyosan veszélyeztetett fajnak mára csak 1800 példánya maradt, fogyatkozásuk legfőbb oka a túlhalászat. A szakértők szerint hatékony intézkedések nélkül számuk rohamosan csökkenhet, és lehet, hogy 15 év múlva kihalnak, amely visszafordíthatatlan változásokat jelentene a Jangce folyó biodiverzitásában.

Részletek
Ferences Akadémia: Hamvas István, a Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója tartott előadást

Ferences Akadémia: Hamvas István, a Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója tartott előadást

2012. november 27. 19:58 | Wojtyla Ház

November 27-én ismét megnyitotta kapuit a Porta Egyesület Ferences Akadémiája. Ezúttal új helyszínen, a Kecskeméti Főiskola Gamf karán, ami méltó helyet adott a tudományos, ismeretterjesztő előadásnak. Vendégünk Hamvas István, a Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója volt, aki az atomenergetika múltjáról és jövőjéről tartott egy másfél órás beszélgetést. Szó volt a hazai energia felhasználásról, az újításokról, és a jövőbeni tervekről. Az ülés elnöke Dr. Danyi József, a Kecskeméti Főiskola rektora volt, aki köszöntötte a megjelent vendégeket és diákokat.

Részletek
A „Portások„  géppel szállították el az illegális szemetet a védett területről

A „Portások„ géppel szállították el az illegális szemetet a védett területről

2012. november 27. 13:03

November 26-án második alkalommal végzett gépi hulladékmentesítést a Porta Egyesület Szabadszállás határában a vasúti sínek melletti földúton, illetve a fülöpszállási bekötőút szomszédságában a régi 52-es út nyomvonalán. Sápi Tamás és Pigniczki Csaba a Kiskunsági Nemzeti Park természetvédelmi őrei, a területek a gazdái fedezték fel az illegális szemétkupacokat a védett területen. A kecskeméti Porta Közhasznú Egyesület tagjai a természetvédelmi őr útmutatásai alapján szervezték meg a terület megtisztítását és az eredeti állapot helyreállítását. Nagy Mihály vállalkozó markolós teherautójával szállították el az izsáki hulladéklerakóba az összegyűjtött szennyezőanyagokat. A gépi hulladékszedést aktivisták segítették, akik a gépi munka idején sem tétlenkedtek, a környező területekről zsákokba gyűjtötték a szemetet és kupacokba rendezték, hogy a gép fel tudja markolni a hulladékot. Amikor a markoló és a teherautó elhagyta a területet, elgereblyézték a hulladékmentesített területeket. A hulladéklerakó átvételi jegyei alapján összesen 7990 kg illegálisan lerakott hulladéktól szabadították szikes tavakat is magába foglaló természetvédelmi területet. A Kiskunsági Nemzeti Park munkatársainak közreműködésével a újabb hulladéklarakatokat térképeznek fel az egyesület tagjai. És ha az időjárás engedi, rövidesen megszervezik ezeknek a megtisztítását. A „ Porta hulladékmentesítési akciók a Kiskunságban” című K-36-10-00037N számú projekt a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával valósul meg.

Részletek