
Stein Ferenc adománya a Wojtyla Sorsközösségnek
Stein Ferencért és családjáért szólt keddi imánk. A napi evangélium felolvasása után következett az ebéd. A menü rizses lecsó volt virslivel. A nap szentje Győző remete.
Részletek
Stein Ferencért és családjáért szólt keddi imánk. A napi evangélium felolvasása után következett az ebéd. A menü rizses lecsó volt virslivel. A nap szentje Győző remete.
Részletek
Bálint Csaba a Bács-Kiskun megyei Munkaügyi Központ előadója látogatott el a Wojtyla Házba és tartott előadást a hivatal szolgáltatásairól és segítség nyújtásáról. A várható tavaszi munkák illetve a képzések érdekelték első sorban a Wojtyla Családot. Előadónk készséggel válaszolt minden kérdésre, sőt egyszerű példákat is hozott egy-egy nehezebb ügy megválaszolására. Ezúton is köszönjük, hogy eljött közénk és segített a felmerülő problémákban.
Részletek
Kiderült az olasz férfiről, hogy valójában szerb állampolgár, akinek be kellett volna vonulnia Olaszországban a börtönbe, és a német hatóságok is 16 álnevére adtak ki elfogató parancsot ellene. A férfit a Hercegszántói Határrendészeti Kirendeltség járőrei elfogták.
Részletek
Utoljára november 12-én tisztította meg a Fülöpszállási bekötő úttal szemben lévő területet a kecskeméti PORTA Környezet- és Természetvédelmi, Városvédő, Kulturális Egyesület, és most ismét megtelt az illegális hulladéklerakó. „Gondos” kezek újra nagy mennyiségű háztartási hulladékot halmoztak fel ezen a területen, fittyet hányva arra a táblára, amelyet a legutóbbi tisztogatás alkalmával helyeztek el az egyesület aktivistái. A Kiskunsági Nemzeti Park kezelésében lévő, az 52-es út melletti területről gépi erő segítségével február 26-án reggel 8 órakor szállították el az ismét felhalmozódott illegálisan lerakott hulladékot.
RészletekAz Emberi Erőforrások Minisztériuma ezúton tájékoztatja a szülőket, hogy a médiában megjelent téves beszámolókkal szemben, az óvodai beiratkozáshoz a szülőknek nem kell\"személyi igazolványt\" készíttetniük gyermekük számára.
Részletek
Egy alkalommal Jézus e szavakkal fordult a néphez és tanítványaihoz: „Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket. Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De atyának se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.” Mt 23,1-12
Részletek
SZENT GÉZÁRA orvosra, hitvallóra emlékezett a Wojtyla Család február 25-én, hétfőn. Imaszándékunk Jámbor Zoltánért, családjáért és szeretteinkért szólt. A napi evangélium felolvasása után a Mizsefood adomány ebédje következett, melyet Sebestyén István ügyvezető igazgató készített. A menü sertéstokány volt tésztával és savanyúsággal. Ezúton is köszönjük támogatásukat. Ebéd után ruhaosztás is volt.
Részletek
A stabil hőkamera kezelőjének jelzése alapján fogtak el egy embercsempészt és 8 migránst a Bácsalmás Határrendészeti Kirendeltség járőrei. Ma hajnalban Magyarország államhatárának közelében 9 személyt fogtak el a Bácsalmás Határrendészeti Kirendeltség járőrei. A személyek közül egy férfi a csoport élén haladt, nyakában távcsővel, magatartása arra utalt, hogy a többieket irányítja, vezeti. A férfi magát szerb személyi igazolvánnyal igazolta. Az általa vezetett 8 külföldiről kiderült, hogy mindannyian afgán állampolgárok. A 8 fős migráns csoport két családból áll, családonként két szülővel és két gyermekkel. Mivel a személyek magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét a helyszínen hitelt érdemlően igazolni nem tudták, ezért előállították őket. A szerb férfival szemben embercsempészés bűntett megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult. A két afgán családot a Békéscsabai Menekülteket Befogadó Állomáson fogják elhelyezni.
Részletek
Az Országgyűlés 2000-ben fogadta el, azt a határozatot, amely értelmében minden év február 25-én tartják a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapját. Erre a napra a Porta Egyesület és a Wojtyla Barátság Központ is közösen megemlékezett P. Károlyi Bernát ferences vértanú, kínai misszionárius emlékkövénél-fájánál. A megemlékezésen Bárkányi Ernő atya beszélt a kommunizmus áldozatairól, szenvedéseiről. Mikusné Mária a Ferences Imaközösség vezetője P. Károlyi Bernát atya hivatalos imájával zárta az emléknapot. A ’40-es években Bernát atya a kecskeméti zsidóságot próbálta megmenteni, és az új kommunista diktatúra embertelenségei ellen emelte fel a szavát, ezért üldöztetésnek volt kitéve.
Részletek
A KECSKEMÉTI IFJÚSÁGI OTTHON megküldte a márciusi programjait, melyet örömmel osztunk meg olvasóinkkal.
Részletek