2011. július 21. 06:18
36 órás előrejelzés
Csütörtök hajnalban továbbra is sok lesz a felhő felettünk, inkább csak délen vékonyodhat el, szakadozhat fel a felhőzet. Eleinte északkeleten, majd hajnaltól kezdve északnyugat felől ismét egyre többfelé valószínű eső, zápor, kezdetben északkeleten zivatar is. A Dunántúlon megerősödik, időnként viharossá fokozódik az északnyugati szél, keleten inkább csak élénk lökések kísérhetik a nyugati, délnyugati szelet. A minimumok 11 és 17°C között várhatók. Napközben jobbára erősen felhős lesz az ég, csupán délnyugaton süthet ki hosszabb-rövidebb időre a nap. Többfelé valószínű eső, zápor, keleten helyenként zivatar. Élénk, gyakran erős lökések kísérhetik a Dunántúlon a nyugati, északnyugati, a Dunától keletre a nyugati, délnyugati szelet. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 16 és 22°C között, délnyugaton 25°C körül alakul.
Részletek