![Holló ebéd Holló ebéd](https://civilnaplo.hu/imgs_news/1024/47803.jpg)
A várost járva újabb kidöntött táblára bukkantunk a Szabadság téren. Csak reménykedünk, hogy hamarosan visszakerül eredeti helyére, és továbbra is a biztonságos közlekedést szolgálja.
RészletekMa reggel a TV2 népszerű reggeli műsora, a Mokka szerkesztősége látta vendégül a kecskeméti Boldog Karol Wojtyla Barátság Központ alapító-igazgatóját, Farkas P. Józsefet. A találkozó apropóját ugyan a szerdai vendég, Stohl András kecskeméti szolgálata adta. A tíz perces élő beszélgetés azonban nagyobb részt az öt éves évfordulóját ünneplő barátság ház szolgálatáról szólt. Köszönhetően a beszélgetést vezető Kárász Róbertnek, aki rendkívül érzékenyen reflektált a tartalmi üzenetekre. A beszélgetés teljes anyagát néhány napon belül láthatják az érdeklődők...
RészletekEgy borászati kutató intézet kecskeméti telephelyéről lopott el a tettes több traktorkereket, akkumulátorokat, valamint egy épület tetejéről alumínium lemezeket. Az okozott kár 600.000.-Ft.
Részletek36 órás előrejelzés Péntek hajnalban északon és nyugaton lesz a több felhő, délen és keleten derült marad az ég. Főként a Dunántúlon számíthatunk eleinte záporok, zivatarok kialakulására. A Dunántúlon megélénkül, időnként megerősödik az északi, északnyugati szél, a Duna vonalától keletre mérsékelt délkeleti, déli szél várható. A minimumok nyugaton 15 és 19°C, keleten 18 és 22°C között várhatóak. Napközben a Dunántúlon változóan, nyugaton eleinte erősen felhős idő várható, de számottevő csapadék már nem valószínű, legfeljebb egy-egy zápor alakulhat ki. Élénk, időnként erős lesz az északi, északnyugati szél. A keleti megyékben eleinte sok lesz a napsütés, majd a délutáni óráktól kezdődően egyre több helyen erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet és késő délutántól, estétől többfelé alakulnak ki záporok, zivatarok, helyenként felhőszakadás, jégeső és heves szélrohamok kíséretében.
RészletekA kormány teljesítette eddigi vállalásait: október 4-ig, a katasztrófa első évfordulójáig pedig valamennyi ember gondját megoldjuk - fogalmazott csütörtökön Pintér Sándor a a katasztrófa által érintett térségben tartott miniszteri bejáráson.
RészletekTV2 riportereinek ebédlőnkben tett látogatása után a betegek védőszentjének életét idéztük. Áldást kértünk általa betegeink gyógyulásához és az egészségügyben dolgozók munkájához, valamint a kritikák javunkra fordításához és jellemhibáink kijavításához is.
RészletekTegnapi Igénket folytatva ismét a két héttel korábbi evangéliumi szakasz, annak második része került elénk. Az egyházilag előírt ismétlés utalhat e gondolatok különleges fontosságára, de általános értelemben arra is, hogy Isten Szava akármennyi olvasásra is tud újat mondani, párhuzamban életélményeink alakulásával.
RészletekMegérkezett Habsburg Ottó koporsója Németországból az ausztriai Mariazellbe, egyúttal megkezdődtek az ausztriai gyászszertartások. A tegnapi gyászmisén mások mellett részt vett Schönberger Jenő szatmári megyéspüspök és Bölcskei László nagyváradi püspök. A 98 éves korában elhunyt egykori trónörökös szívét a testtől külön, a Pannonhalmi Főapátságban helyezték el vasárnap, szűk családi körben. A temetési hírek nyomán lett szomorú aktualitása egy éppen három évvel ezelőtti vizitnek. Kalocsára az Érseki Kastélyba 2008. július 30-án látogatott el a Habsburg család. A trónörökös Belgrádból hajóval érkezett két fiával, Károllyal és Györggyel, illetve feleségével, Regina szász-meiningeni hercegnővel. A találkozó magánjellege miatt dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek, metropolita és titkára dr. Mészáros István volt jelen. Képeink a jó hangulatú találkozón készültek.
Részletek