![A lánglovagokban bíznak a legtöbben A lánglovagokban bíznak a legtöbben](https://civilnaplo.hu/imgs_news/1024/40555.jpg)
A lánglovagokban bíznak a legtöbben
A felmérések szerint, 2010-ben a tűzoltók élvezték legnagyobb arányban az emberek bizalmát. Magyarországon a megkérdezettek 96 százaléka bízik meg a lánglovagokban, míg például az orvosokban 72, a rendőrökben 55, a bírákban 51, a politikusokban pedig, mindössze 9 százalékuk. – Ezt azért is érdemes hangsúlyozni, mert ma van a tűzoltók védőszentje, Szent Flórián napja. Kecskeméten - dr. Faragó Ede ezredes tavaly decemberi nyugdíjba vonulását követően - Fekete Dezső lett a városi tűzoltóság parancsnoka. Az alezredes 1996-ban szerelt fel, 1997-ben szerezte meg tűzvédelmi mérnöki diplomáját, 1998-tól a Bács-Kiskun Megyei Tűzoltó Parancsnokság tűzmegelőzési osztályán dolgozott, 2004 decemberétől pedig a kecskeméti tűzoltóság tűzmegelőzési osztályát vezette. A szakembert többek között a tavalyi évet jellemző adatokról kérdeztük, a közelgő tűzoltónap alkalmából.
Részletek