![Az év orvosa lett dr. Gera László Az év orvosa lett dr. Gera László](https://civilnaplo.hu/imgs_news/1024/37227.jpg)
Az év orvosa lett dr. Gera László
A kecskeméti megyei kórház osztályvezető traumatológus főorvosa, dr. Gera László vehette át kedd délután a három Astellas-díj egyikét a Magyar Tudományos Akadémia Kupolatermében.
RészletekA kecskeméti megyei kórház osztályvezető traumatológus főorvosa, dr. Gera László vehette át kedd délután a három Astellas-díj egyikét a Magyar Tudományos Akadémia Kupolatermében.
RészletekA Szentháromság szobor felújítása érdekében közadakozásra kéri fel a kecskemétieket Farkas Gábor, az Európa Jövője Egyesület elnöke, a város díszpolgára, dr. Jeney Gábor plébános, Mák Kornél oktatási és kulturális ügyekért felelős alpolgármester, valamint Vörösmarty Attila tanácsnok, a belváros önkormányzati képviselője.
RészletekA gyógyítási technológia fejlődésével már nem ugyanazok között az intézményi feltételek között kell gyógyítani, mint az elmúlt évszázadokban. \"Nem feltétlenül a jelenlegi formában kell megtartanunk az intézményeinket, hanem az alap-, a járóbeteg- és a prevenciós ellátásoknak a kombinációja adja ki azt a modern ellátási formát, amelyben az állampolgár érzi, hogy gondoskodnak róla\" - mondta Szócska Miklós azon a rögtönzött sajtótájékoztatón, amelyet országjáró körútjának 12. állomásán folytatott megbeszélései után tartott.
RészletekA KTE-Ereco labdarúgócsapata kedd este a megyei I. osztályban szereplő Sándorfalva otthonában játszotta utolsó felkészülési mérkőzését a felkészülési szezonban. A kecskemétiek igencsak kitettek magukért, hiszen összesen kilenc gólt termeltek be a hazaiak kapujába. A KTE támadói közül Tököli és Foxi is duplázni tudott.
RészletekSzerdán - immár sokadik alkalommal- zsemlék, kiflik, kenyerek érkeztek a Kecskeméti Képző Központból. Az oktatási intézmény pék tanulói sütötték a finomságokat, amelyeket a csütörtöki ebéd mellé osztanak ki munkatársaink. Köszönjük a felajánlást, gratulálunk a kiváló pékáruhoz!
RészletekFebruár 16-án, szerdán rendszeres támogatónk dr. Szabó József, a Fornetti Kft. ügyvezető igazgatója ismét friss péksütemény adományt küldött a Wojtyla Barátság Központ rászorulói számára. A meggyes – kakaós és sajtos péksüteményeket az ebéd mellé osztották ki munkatársaink. Mindenkinek nagyon ízlettek a finom pékáruk. Ezúton is szeretnénk megköszönni a nagylelkű felajánlást!
RészletekSzerda délelőtt folytatódott a filmvetítés a Wojtyla Barátság Központ közösségi termében. Egy magyar vígjáték volt a repertoáron, a De kik azok a Lumnitzer Nővérek? Rudolf Péter, és Alföldi Róbert főszereplésével. A könnyed vígjáték az érdeklődőknek nagyon tetszett, és nagyokat nevettek a filmen. A központ aktivistái a vetítés alatt zsíros kenyérrel és forró teával is vendégül látták az érdeklődőket.
RészletekJulianna Nicomedia prefektusának, Eulogiusnak volt a jegyese, de nem akart addig egybekelni vőlegényével, míg az el nem fogadja Krisztus hitét. Apja emiatt levetkőztette, súlyosan megverette, és átadta a prefektusnak. Eulogius így szólt a leányhoz: „Kedves Juliannám, miért űztél gúnyt belőlem, hogy így visszautasítasz?” Julianna így válaszolt: „Ha imádod az én Istenemet, engedek neked, egyébként soha nem leszel a férjem.”
RészletekKecskeméten illetve környékén ma az alábbi helyeken várható sebességellenőrzés. Autópálya alosztály 09.00-12.00 M5 autópálya jobb pálya 108+300 km szelvény 13.00-16.00 M5 autópálya bal pálya 106+500 km szelvény Kecskemét Rendőrkapitányság Lajosmizse Rendőrőrs illetékességi területén Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság 08.00-18.00 Tiszaalpár belterülete, külterülete
RészletekIlyen még nem volt: az átlagos árakat tekintve azonos lett a benzin és a gázolaj ára. A holtankoljak.hu legfrissebb adatai szerint mindkét üzemanyagot 360 forintos országos átlagos áron lehet megvásárolni a hazai töltőállomásokon. Az árkülönbség persze megmaradt: ez nagyjából 30 forint a legolcsóbb és a legdrágább benzinkutak árai között.
Részletek