
Álomdiéta - Csábi Bettina receptgyűjteményéből
Az álomdiéta receptgyűjteményében arra törekszem, hogy harmonikus ízvilágot érjenek el a kísérletező kedvűek.
Részletek
Az álomdiéta receptgyűjteményében arra törekszem, hogy harmonikus ízvilágot érjenek el a kísérletező kedvűek.
Részletek
Példát mutatott a kecskeméti Mercedes gyár abból, hogy miként fest egy igazán hasznos csapatépítő tréning. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary (MBMH) Kft. vezetősége az idei nyári tréning keretében önkéntes munkát végzett a Temes téri játszótéren. Nem kímélték magukat a fizikai tevékenységtől: felújították és lefestették a padokat, a meglévő játszóeszközöket megjavították, azok hiányzó elemeit kicserélték. Így kerülhetett például új hinta az eltűnt helyébe. Ezen kívül további játszóeszközöket és kosárpalánkot szereltek fel. A Mercedes vezetők kertészkedtek is: irtották a gazat, nyírták a sövényt. A felújításhoz anyagilag is hozzájárultak, hiszen az új eszközöket – rugós játékokat, homokozóasztalt, palánkot - a Mercedes vásárolta, mintegy 300 ezer forint értékben. Az egyeztetések eredményeként a játszóeszközöket a MBMH a Városi Szociális Közalapítványnak adományozta, az erről szóló szerződést a napokban kötik meg.
Részletek
Szent Ferenc égi hazatérésére emlékezve köszöntötték hétfőn Wojtyla Házban, a látogatóba érkezett jeles vendégeket, a többi között Roman Kowalskyt, a Lengyel Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, dr. Bábel Balázs, Kalocsa-Kecskeméti érseket valamint a zeneművész PUSKER CSALÁD két tagját, Pusker Ágnest (hegedű) és Pusker Imrét (zongora). Nem tudott jelen lenni de tisztelettel szóltak Walter Gábor festőművészről is, akinek egy döbbenetes erejű festmánye - melyet fölajánlásként készített az intézmény névadója iránti tiszteletből - ott volt elhelyezve a díszasztalnál. Wadowicét - Kecskemétet valamint II. János Pál pápát és Teréz anyát hordozza az igen erős művészi alkotás.
Részletek
2010. október 02-án Szombaton a Pákozdi csata 162. évfordulóját ünnepelte a Magyar Nemzetőrség Bács-Kiskun Megyei Egyesületeinek Szövetsége és a Kecskeméti Nemzetőr Egyesület. A fő programon kívül még a délelőtti órákban a Repülőkórház régi szárnyában megtörtént a Magyar Nemzetőrség Országos Információ Központ és a Megyei valamint a Kecskeméti Nemzetőr Egyesület irodájának ünnepélyes átadása és az MNOSZ elnökségi ülése. Végül az ünnepség záró akkordja, a Magyar Nemzetőrség zenés-táncos estével egybekötött vacsorája volt.
Részletek

Az elmúlt 24 órában megyénk közútjain 3 könnyű sérüléses és 2 anyagi káros közlekedési baleset történt. 2 ittas vezetővel szemben volt rendőri intézkedés vezetői engedély elvételével.
Részletek
Hétfőn folytatódik a kettősség, keleten több órára kisüt a nap, máshol sok lesz a felhő. Napközben néhol, éjszaka egyre többfelé elered az eső. Kedden kiadós csapadék hullhat, majd szerdától javulás kezdődik.
Részletek
Négyszer annyi voksot kapott a vasárnapi önkormányzati megmérettetésen dr. Zombor Gábor polgármester. A kecskeméti választók erős bizalmából vezetheti a hírös várost, otthonunkat a következő négy évben. Gratulálunk dr. Zombor Gábor győzelméhez, örömünkre szolgál, hogy a Karol Wojtyla Barátság Központ egyik alapítója, pártolója, barátja a nép fölhatalmazását is bírja. Isten segítse nehéz feladatainak ellátásánál.
Részletek
Rendkívűl mozgalmas volt dr. Bábel Balázs főpásztor hétvégéje: sok felé járt és szolgált a régióban és fogadta a pécsről érkezett zarándokokat is. Kiskunfélegyháza, Szeremle, Fajsz - mindenütt építő, lelkesítő gondolatokat, buzdítást vártak től. Különösen is jelentős volt az a beszéde amelyet a 150 éves kalocsai jezsuita templom jubíleumi miséjén mondott, amelyet most Barotai Imre atya közvetítésével itt a Charitas rádión is meg tudunk hallgatni.
Részletek
Kecskeméten október 4.-én 15.30-kor a Barátok templomának udvarán emléktáblát állítanak az elűzött ferencesek tiszteletére, melyet dr. Bábel Balázs érsek áld meg. Emlékbeszédet mond Kálmán Peregrin ferences egyháztörténész. A templomkertben lévő Szent Ferenc-szobor környékét – régi kecskeméti hagyomány szerint – gazdagon megrakják zöldséggel és gyümölccsel, mert termény megáldást is tartanak. Ezt követően a műkertvárosi Szent Ferenc-templomban lesz a búcsúi nagymise, melyen az érsek mond beszédet.
Részletek