Szombaton éjféltől dél felől fokozatosan növekszik a felhőzet, napközben már túlnyomóan borult idő lesz, országszerte várható eső, záporeső, keleten és délen eleinte egy-egy zivatar. Kiadós mennyiségű csapadékra van kilátás. Megerősödik, a Kisalföldön viharossá fokozódik az északkeleti szél. Kora délután 12, 20 fok közötti hőmérsékletek várhatók.
RészletekA Művész Kávézóba (Kecskemét, Rákóczi út 16.)szeretettel vár minden érdeklődőt a Kecskeméti Képzőművészeti Szabadiskola kisiskolás növendékeinek „Utánpótlás válogatott” című tárlatára, 2010. május 20-án (csütörtökön) 18:00 órai kezdettel, megnyitják a szabadiskola tanárai. A tárlat 2010. június 10-ig tekinthető meg 08:00-21:00 óra között, vasárnap kivételével.
RészletekBúcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: Bizony, bizony, mondom nektek: ti majd sírtok és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Ti szomorkodtok, de szomorúságtok örömre fordul. Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert eljött az ő órája; de amikor megszülte gyermekét, már nem emlékszik gyötrelmeire, mert örül, hogy ember született a világra.
Részletek„Cifrapalota” Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Katona József Múzeumának Képtára és Kiállítóhelye szeretettel vár minden érdeklődőt a Karakterek találkozása egy magángyűjteményben címmel megrendezett kiállítás megnyitójára.
RészletekEzentúl Baján is fogható a térség hangja Az Országos Rádió és Televízió Testület döntése értelmében újabb frekvenciával bővül a Gong hálózat. A sikeres pályázat eredményeként mostantól Kecskemét, Csongrád, Nagykőrös, Gyömrő, Kecel és Solt térsége mellett Baján is fogható lesz a Gong rádió. A Duna-parti városban a kecskeméti médium adása a FM 88.7 MHz-en szól majd, remélhetőleg már a bajai halászléfőző fesztivál kezdetekor.
RészletekDr. Bábel Balázs érsek Kalocsára érkezésétől kezdve a nyári hónapok kivételével minden héten csütörtök este a Katona István házban Biblia-magyarázatot tart. Fogadják szeretettel a mostani bibliaórát, melyben az érsek atya a Szentírás-magyarázatában tovább folytatta Timóteushoz és a Titushoz írt levelek magyarázatát. Dr. Bábel Balázs előadásában most nem kifejezetten a papságról beszélt, hanem a levelekben fellelhető társadalmi kérdéseket is érintő eligazításokhoz fűzte gondolatait. Hallgassák meg az érsek atya bibliaóráján elhangzottakat itt, a Charitas Rádió műsorán.
RészletekÖnkormányzati dolgozónak adta ki magát ismeretlen tegnap Tataházán, és ezzel megtévesztve a sértettet jutott be a házba, ahol a 82 éves idős egyedül élő nő figyelmét elterelve, ellopta annak 390.000.-Ft. megtakarított pénzét.
RészletekSzombatig még folytatódik a zivatarokkal tarkított változékony májusi időjárás, majd vasárnap barátságtalan, esős, szeles, hideg időben lesz részünk
RészletekÁprilis 18-án hagyta el otthonát a 61 éves Füredi Józsefné, akinek hollétéről azóta sem hallott senki sem. A rendőrség olvasóink segítségére is számít.
Részletek