
A NAP SZENTJE: BOLDOG SALKAHÁZI SÁRA
SALKAHÁZI SÁRA 1899. május 11-én született Kassán. 1929-ben Budapesten belépett a Szociális Testvérek Társaságába, ahol fogadalmakkal, teljesen Istennek szentelte életét.
RészletekSALKAHÁZI SÁRA 1899. május 11-én született Kassán. 1929-ben Budapesten belépett a Szociális Testvérek Társaságába, ahol fogadalmakkal, teljesen Istennek szentelte életét.
RészletekBúcsúbeszédében Jézus ezt mondta tanítványainak: „Most elmegyek ahhoz, aki küldött engem. Senki sem kérdi közületek, hová mégy. De mivel ezt mondtam nektek, szomorúság tölti el szíveteket.
RészletekKiemelkedő sikereket értek el a Kecskeméti Főiskola GAMF Karának hallgatói a közelmúltban három olyan versenyen is, ahol saját építésű járműveikkel vettek részt.
RészletekKettőszázharminc centi hosszú és 113 kiló, óriási harcsát fogott egy kaposvári horgász. Ezzel új országos rekord született a Töröcskei-tavon.
RészletekHazánkban több mint egymillióan allergiásak valamely növény pollenjére. Nekik is segítünk tájékozódni a virágporok óceánjában.
RészletekA benzin literenkénti ára 2, míg a gázolajé 3 forinttal nő holnaptól – értesült piaci forrásokból a holtankoljak.hu. A benzin országos átlagára így 342, a gázolajé 323 forint lesz szerdától. Az E85 (bioetanol) átlagára 240 forint lesz, míg autógázt 179 forintos átlagáron vásárolhatnak az autósok. A benzin ára az idén – a szerdai emelkedést is beleszámítva – eddig 30 forinttal növekedett, a gázolajé 29 forinttal. A múlt héten 4 forinttal nőtt a benzin és 8 forinttal a gázolaj ára. VG
RészletekArany ékszereket, készpénzt, és több bankkártyát lopott el ismeretlen egy kecskeméti lakásból hétfőre virradóra. A bűncselekménnyel okozott kár 1.500.000 Forint.
RészletekFeltehetően biztató infót kapott a bátorsága mellé az a haramia aki (vagy írhatnánk többesszémban is? - a Szerk.) hétfő reggelre betört Kecskeméten, egy Aradi Vértanúk terén lévő presszóba, és ott az irodahelyiségben lévő páncélkazettából elvitt 1.500.000 Forint készpénzt. A tolvaj a kasszából is kivett és elvitt további 720.000 Forintot. A nyomozók ismeretlen tetteys után kutatnak, de vannak biztató információik. Feltehető, hogy tippadó is a szereplőgárdához írható. Nem mindennapi jelenség, hogy éjszakára több mint két millió forintot egy üzletben hagyjanak az itt dolgozók. Ráadásul úgy, hogy az összeg viszonylag könnyen meglovasítható...
RészletekAz Izsáki tésztafőző versenyen vállalt szerepéért a Porta Egyesület Barátságért különdíjat adományozott Prikkel Lászlónak, a Vino Étterem vezetőjének. Az elismerést Farkas P. József alapító adta át az eredményhirdetést követően, amihez Vörösmarti Imre, a zsűri elnöke, és Juhász Sándorné, az Izsáki Tészta tulajdonosa is gratulált.
RészletekKedden délelőtt az ország nagy részén napos idő várható, amit inkább csak a fátyolfelhőzet zavarhat. Északkeleten azonban sok lesz a felhő. Egy-egy futó zápor nem kizárt. Délután több-kevesebb napsütés mindenhol várható, de többször megnövekszik a gomolyfelhőzet. Egyúttal délnyugat felől vastagabb felhőtakaró érkezik, itt egyre többfelé beborul az ég. Szórványosan, délen, délnyugaton többfelé fordul elő eső, zápor, zivatar.
Részletek