Január 14. szerda, Bódog
2010-ben is kínál kulturális csemegéket a Porta Egyesület

2010-ben is kínál kulturális csemegéket a Porta Egyesület

2009. december 31. 12:48 | Wojtyla Ház Porta Egyesület

Nagyban folynak a Porta közösség 2010-es programjának előkészületei. Már az első hónap bővelkedik színvonalas eseményekben. Január 16-án, szombaton, Remete Szent Antal napján, ismét egy régi hagyományt elevenítenek fel a civilek Kecskeméten. 10 órától állatok népesítik be a Barátok temploma melletti romkertet: lesz itt a kecskétől a galambon, kutyán és macskán át a lóig sokféle élőlény. Gyerekek és felnőttek ismét együtt örülhetnek az állatszentelés felelevenített tradíciójának, amely ma már elengedhetetlen része a kecskeméti évindításnak. Ebben az ünnepben nem csak az ember és az állat közötti barátság szövődik szorosabbá, hanem az egész teremtett világ féltése is megnyilvánul.

Részletek
Országos előrejelzés:

Országos előrejelzés:

2009. december 31. 05:38

Várható időjárás az ország területére csütörtök estig: Megvastagszik a felhőzet, nyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor, az éjszaka első felében délen zivatar is előfordulhat. Holnap csak rövid időre szakadozhat fel a felhőzet, az átmeneti csapadékszünet után délnyugat felől ismét egyre többfelé lesz eső, zápor, néhol zivatar. A déli, délnyugati szél helyenként megélénkül, néha megerősödik, szerda este zivatar környezetében viharos széllökések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet jellemzően 1, 6 fok között várható. a legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön általában 8, 13 fok között valószínű, de északon, északkeleten ennél hűvösebb lehet.

Részletek
Január 1-jén módosul a KRESZ

Január 1-jén módosul a KRESZ

2009. december 30. 08:49

Elfogadta a kormány a KRESZ módosítását, s ezzel több mint hatvan ponton változtatja meg a rendeletet 2010-től. A közúti közlekedés szabályainak módosítása 2010 január 1-jétől lép hatályba. Az eredeti tervekhez képest több hónapot csúszik a KRESZ módosítása: eredetileg szeptembertől szerették volna elfogadni az új szabályelemeket. A változások elsősorban a védtelen közlekedők - a gyalogosok és a kerékpárosok - biztonságát javítja.

Részletek
Országos előrejelzés:

Országos előrejelzés:

2009. december 30. 05:29

Várható időjárás az ország területére szerda estig: Ma többórás napsütésre számíthatunk, majd délutántól délnyugat felől beborul az ég, és estétől egyre több helyen valószínű eső, északon, északkeleten havazás. Holnap átmenetileg kevesebb lesz a felhő, majd délnyugat felől ismét erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé várható eső, zápor, délen esetleg zivatar is lehet. A déli, délnyugati szél szerdán helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában +3, -5 fok között alakul, de hajnalban már enyhébb idő lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán általában 8, 13 fok között várható, de északkeleten csupán 2, 3 fok valószínű

Részletek
Sorok állnak a benzinkutaknál

Sorok állnak a benzinkutaknál

2009. december 29. 18:58

2010. január 1-től ismét emelkedik az üzemanyagok jövedéki adója, a benzin és a gázolaj adótartalma ismét emelkedik. A benzinkutak többségénél hatalmas sorok állnak, az emberek még most akarnak tankolni.

Részletek
Karácsonyi beszélgetés dr. Bábel Balázs Kalocsa-Kecskeméti érsekkel, metropolitával

Karácsonyi beszélgetés dr. Bábel Balázs Kalocsa-Kecskeméti érsekkel, metropolitával

2009. december 29. 15:06 | Wojtyla Ház Szenteste Alapítvány

A karácsonyi marketing, a bevásárlási láz, az ajándék őrület napjaiban az emberek elfelejtik: mi az ünnep lényege? Milyen eseményre emlékezünk? Ki volt a betlehemi kisded? Az Egyház az adventi rorátékkal; az éjféli mise szent várakozásával, örömével és a szent liturgiával meggyőzően hirdeti: Júdeában egykoron az emberiség sorsát alapvetően megváltoztató esemény történt. Dr. Bábel Balázs érsek, metropolita karácsonykor egy mozgalmas evangelizációs körút summázatával erősíti majd a hívek szent reményét. Ne féljetek! Jézus velünk van!

Részletek
PORTA KÖZÖSSÉGEK SZÖVETSÉGE: megköszönték az egész éves munkát

PORTA KÖZÖSSÉGEK SZÖVETSÉGE: megköszönték az egész éves munkát

2009. december 29. 14:36 | Wojtyla Ház Szenteste Alapítvány

A kecskeméti civil egyesületeket összefogó Porta Közösségek Szövetsége immár hagyományosan év végén minden segítő partnerének, a szponzoroknak, a munkatársaknak, a barátoknak egy nagyszabású ünnepség keretében mond köszönetet. Az ünnepség első részében, reggel a Barátok templomában hálaadó imával emlékeztek meg az év karitatív eseményeiről és az önzetlen támogatásokról. Délben a vendégek Farkas P. József alapító vezetésével ünnepi műsort hallgathattak meg a Katona József-szobornál, majd ezt követte a hálaadó ebéd a Három Gúnár Rendezvényházban. - A leggazdagabb és legeredményesebb évet tudhatjuk magunk mögött. A számos karitatív rendezvényünkről, segítségnyújtásunkról fotók ezrei tanúskodnak. Csak néhány emlékezetes esemény: megnyithatta kapuit Kecskeméten a Wojtyla Barátság Központ, sikerült befejeznünk a kékesdi templom építését, a jóisten segítségével 10 szakrális emlékművet újítottunk fel, a városszépítő egyesülettel közösen részt vállaltunk a Szentháromság temető felújításában, könyvet adtunk ki, kiállításokat szerveztünk, felvállaltuk a magányos halottak eltemetését, s végül de nem utolsósorban különösen nagy tisztelettel szólok a december 31-én záruló Szent Miklós és Karol Wojtyla terített asztala elnevezésű főtéri ételosztásainkról. – hangsúlyozta Farkas P. József, aki ezen ünnepi szavakkal köszönte meg mindenkinek a segítséget, mellyel hozzájárult ahhoz, hogy sikerre vihessék valamennyi karitatív célkitűzésüket.

Részletek