Nyílt napot tart ma az APEH
Nyílt napot tart ma délután 16 óráig az APEH. Az adóhatóság mindennapi munkájának bemutatásával a hivatal fő célja az, hogy bemutassa a mindennapi munkát, valamint hogy jobb kapcsolatot építsen ki az adózókkal.
RészletekNyílt napot tart ma délután 16 óráig az APEH. Az adóhatóság mindennapi munkájának bemutatásával a hivatal fő célja az, hogy bemutassa a mindennapi munkát, valamint hogy jobb kapcsolatot építsen ki az adózókkal.
RészletekA puszta hangulatát vitték Marokkóba a bugaci csikósok. Nagy sikert aratott a magyar lovas-csapat egy afrikai fesztiválon.
Részletek1877-ben, azaz 132 éve ezen a napon átadták a forgalomnak a Nyugati Pályaudvart. A főváros pályaudvarait az egyes vasúttársaságok építették. A Déli Vasút 1861-ben nyílt meg. Az Osztrák Államvasút Társaság részben francia tervezésű, mutatós, új állomását (neve 1891-től Nyugati pályaudvar) 1877. október 28-án adták át a forgalomnak. 1884-ben elkészült a MÁV akkoriban túlméretezettnek érzett Középponti pályaudvara (1891-től Keleti pályaudvar). A Pest és Buda közötti vasúti kapcsolatot 1877. október 23-án a (déli) összekötő vasúti híd megnyitása teremtette meg. Az 1890-es évek közepére további 12 kisebb-nagyobb pályaudvar szolgálta ki a növekvő teherszállítás és helyi áruforgalom igényeit.
RészletekVárható időjárás az ország területére szerda estig: Délutánig országszerte változóan felhős idő lesz több-kevesebb napsütéssel, majd északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és estétől eső, zápor már lehet. A pára-, ill. ködfoltok kora délelőtt megszűnnek. Az északnyugati szél helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére pedig 7 és 12 fok várható.
RészletekA \"Szakrális művészetek hete 2009\" rendezvénysorozat keretében egyedülálló kiállítás nyílt a Cifrapalotában \"Magyarországi ikonfestészet\" címmel a Kecskeméti Képtár és a Porta Egyesület összefogása eredményeként. Ez a kiállítás költözik át a Porta Díszterembe. Az ikonok már megérkeztek, a kiállítási anyag elhelyezése ezekben a pillanatokban is folyik.
RészletekA Kecskeméti Városszépítő Egyesület vezetősége tisztelettel meghívja Önt 2009. november 3-án (kedden) 17:00 órakor a Hotel Három Gúnár Rendezvényházban (Kecskemét, Batthyány u.1-7.) megrendezésre kerülő soron következő ülésére. Az ülés témája: Kecskemét, Főtér és környezete építészeti megújítása ötletpályázat díjnyertes munkáinak bemutatása. Előadó: Öveges László, Kecskemét város főépítésze, a bíráló bizottság tagja.
RészletekA Kossuth Rádió vasárnap reggeli riportműsorában, a Vasárnapi Újságban kérdezték dr. Bábel Balázs, Kalocsa-kecskeméti érseket, metropolitát a főpappá szentelése 10 évfordulójára megjelent versválogatásról, amelyet kiadónk bocsátott útjára, a SZÓ ÜNNEPE címmel. Hallgassák meg az érsek vallomását.
RészletekA Vatikáni Múzeumok termeiben most mindenki tanúja lehet az olasz csillagászat 400 évének. Az Astrum 2009 című kiállítás október 15-én nyitotta meg kapuit, és 2010. január 15-ig látogatható. (Hasonló kiállítás nyílt áprilisban Kalocsán, a Kalocsai Érseki Könyvtár csillagászattörténeti ritkaságaiból.) A kitűnő kecskeméti csillagász, Teres Ágoston 1984-től volt a Specola Vaticana (Vatikáni Csillagvizsgáló) munkatársa. Fő kutatási területét a kronológia, napfizika és a kozmológia filozófiai vonatkozásai képezték.
RészletekA 103 kilós, majdnem három méter hosszú halat a hétvégén fogták ki Tiszadobon, öt ember kellett hozzá, hogy kiemeljék a vízből. Kecskeméten egy halászati cég fogadja örökbe a hatalmas példányt, amely saját VIP-tóban úszhat kedvére.
Részletek1906-ban, azaz 103 éve ezen a napon hazahozták II. Rákóczi Ferenc, Zrinyi Ilona, és Thököly Imre hamvait országos ünnepségek közepette Törökországból. A vonat Orsováról érkezett a fővárosba, majd egynapos ünnepség után ért céljához Kassára. Itt Rákóczit és Zrínyi Ilonát 29-én a dómban, 30-án Thökölyt a késmárki evangélikus templomban helyezték örök nyugalomra. A Rákóczi- és Kossuth-emigráció a Habsburgok törvényes uralkodása kétségbevonásának volt szimbóluma évtizedeken át. A Rákóczi-emigráció hamvainak hazahozatala viszont a nemzet és a király között, a koalíció által közvetített újabb megbékélés jelképének lett feltüntetve. Jótékony hallgatásba burkolták a tényt: a hazahozatalhoz az engedélyt még Tisza István kormánya szerezte meg Ferenc Józseftől.
Részletek