![Derékig érő gaz Derékig érő gaz](https://civilnaplo.hu/imgs_news/1024/15864.jpg)
A Széchenyi körúton lévő KRESZ tábla feltehetőleg közlekedési baleset miatt került a földre. Reméljük, hogy az illetékesek gyorsan intézkednek a balesetveszélyes állapot felszámolása érdekében.
RészletekVárható időjárás az ország területére hétfő estig: országszerte számítani lehet több-kevesebb napsütésre. Keleten, északkeleten többször megnövekszik a felhőzet, majd délutántól nyugat felől erős felhősödés várható. Kezdetben keleten, északkeleten, délutántól északnyugaton is várható szórványosan záporeső, zivatar, néhol felhőszakadás, jégeső is előfordulhat. A nyugati, északnyugati szél olykor kissé megélénkül, zivatarban átmenetileg erős vagy viharos lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Késő estére pedig 19 és 25 fok várható.
RészletekMa (vasárnap) sikeresen vizsgázott annak az országszerte elismert kutyaiskolának az elsős, alapfokú tanfolyamos évfolyama, amelyik nemrég érkezett Kecskemétre, hogy itt is oktassák a kicsi és nagy, öreg és fiatal, sérült és egészséges kutyákat. Ez volt a második végző első évfolyam, 11-én indul a harmadik, valamint a középhaladó képzés.
RészletekMa délután gondoskodó, enyhet hozó fellegek lepték el a kecskeméti égboltot, amikor délután négy órakor Máriahegy ősi búcsújáró helyén, a Mária kápolnánál megkezdődött a jeles napi nagymise. Lehettünk vagy két ezren a hagyományos ünnepen. A hívek és a papok Sarlós Boldogasszonyra emlékeztek,
RészletekA Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának teológiai bizottsága jóváhagyta a lengyel pápa szentségét bizonyító dokumentumokat. A boldoggá avatási eljárás következő lépéseként az ún. positio
RészletekIsmét megunt készülékeket dobott ki az utcára a felelőtlen tulajdonos. Felvételünk a Köztemető II-es kapu előtti parkban készült.
RészletekItt a nyár! Megjött a jó idő és a gyümölcs szezon. A XX. század eleji Kecskemét életében fontos esemény volt, ma ez visszaesőben van. A piacon egy nyárlőrinci őstermelővel beszélgettünk arról, hogy milyen termésre számítanak, mi az oka annak, hogy ilyen korán érnek a gyümölcsök.
Részletek1984-ben, azaz 25 évvel ezelőtt Budapesten meghalt Lengyel Gizi színésznő (A csúnya lány, Úrilány szobát keres). 1962–ben, azaz 47 évvel ezelőtt született meg Tom Cruise amerikai színész (ismertebb filmjei: Top gun, Rain man, Mission: Impossible). 1883-ban, azaz 126 évvel ezelőtt született meg Franz Kafka cseh író (A per, Átváltozás).
RészletekA napokban hírt adtunk arról, hogy a zsúfolásig megtelt Kalocsai Főszékesegyházban főpapok, papok, hívek sokasága köszöntötte az érseki jubileumát ünneplő dr. Bábel Balázs metropolitát. Jelen volt Julianus Janus vatikáni nuncius, aki XVI. Benedek pápa üdvözletét közvetítette. Eljöttek sufraganeus püspökök. Mayer Mihály pécsről, és Kiss-Rigó László Szeged-Csanádi püspök és jelen volt az egyházmegye testvéri szolgáló papsága is.
Részletek