Január 10. péntek, Melánia
SEGÍTSETEK! SEGÍTSENEK! Ima és pénz! Hit és akarat!

SEGÍTSETEK! SEGÍTSENEK! Ima és pénz! Hit és akarat!

2009. április 24. 23:17 | Wojtyla Ház Szenteste Alapítvány

Tudjuk, hogy az Úr szándékai kifürkészhetetlenek, utjai ismeretlenek a földhözragadt emberek előtt. Azt tesz amit akar, úgy alakítja életünket ahogy akarja. A hitünk azonban azt is sugallja és kínálja eleven bizonyságul: hogy az Isten szeretet; hogy érdemes hozzá imádkozni, Őt kérni. Viszont a személyes és intézményes anyagi áldozat is fontos lehet; esetenként fölér az imával. Most mindkettőre szükség van, szükségünk van – égetően! Igen beteg egy, a Porta/Szenteste köréhez tartozó, kedves barátunk, munkatársunk, a Charitas Radió egyik alapítója, B. Laci. Anyukája így ír: „Kérlek Benneteket, hogy segítsetek Laci fiam....

Részletek
Egymilliárdos beruházás a Kecskeméti Főiskolán

Egymilliárdos beruházás a Kecskeméti Főiskolán

2009. április 24. 19:00

Jó gazdái szeretnénk lenni a Kecskeméti Főiskolának – mondta beszédében dr. Danyi József rektor a minap azon az ünnepségen, amelynek keretén belül megismerhették az érdeklődők a felsőoktatási intézmény elmúlt másfél évben megvalósult beruházásait. És az eredmények alapján azt kell mondanunk: eddig igazán jó gazdái voltak a főiskolának a vezetői, hiszen az egymilliárdos beruházásból új sportcsarnok, könyvtár és zeneterem valósulhatott meg.

Részletek
Megsérült oszlop!

Megsérült oszlop!

2009. április 24. 15:06

A Kecskemét, Kerkápoly utca és a Ceglédi út sarkán lévő villanyoszlopnak valaki, feltehetőleg gondatlanságból okozott komoly sérülést.A képeket nézve az oszlopot ki kellene cserélni, mivel az balesetveszélyes, és a környezetet is csúfítja.

Részletek
Környezetbarát védelem a graffiti és egyéb nem kívánatos "foltok" ellen - Képgalériával

Környezetbarát védelem a graffiti és egyéb nem kívánatos \"foltok\" ellen - Képgalériával

2009. április 24. 14:49

Nagyon sok helyen okoz problémát a ház faláról eltüntethetetlen graffiti, a járdára, terekre tapadt rágók. Erre - és még nagyon sok minden másra - kínál a Guard Industry egy nagyon egyszerű, innovatív megoldást. A mai nap folyamán a város több pontján szerveztek \"folteltávolító\" bemutatókat, akciókat. Hallgassák meg helyszíni tudósításunkat, melyből kiderül, hogy mi is ez a hatékony védekezési forma.

Részletek
Hétvégi időjárás előrejelzés

Hétvégi időjárás előrejelzés

2009. április 24. 10:28

Pénteken reggel a Dunántúlon és délen több, az északkeleti országrészben kevés felhőre van kilátás, többfelé párássá válhat a levegő, ködfoltok képződhetnek. Délnyugaton nem kizárt gyenge eső sem. A gyenge légmozgásban a hőmérséklet 3 és 8 °C közé csökken. A nappali órákban a változóan felhős ég mellett északon többször növekszik meg erősen a felhőzet és ott szórványosan kisebb zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Az északkeletire forduló szél északkeleten élénk, másutt gyenge lesz. A csúcshőmérséklet 20 °C közelében várható.

Részletek
Átalakul Kecskemét főtere

Átalakul Kecskemét főtere

2009. április 24. 08:46

A régi szovjet emlékmű helyét el sem lehetett téveszteni a Főtéren áthaladóknak, egy hatalmas kráter mutatta, hogy ott valaha egy impozáns obeliszk állt. A napokban azonban megkezdődtek a felújítási munkálatok, így remélhetőleg nemsokára megszépül ez a kis térrész. Az átalakítás magában foglalja a burkolat kicserélését, akadálymentesítését, új padok elhelyezését, valamint az időszakos rendezvényekre kivonuló sátrak elhelyezésének szabványosítását.

Részletek

Föld napi kisfilm az élményekről

2009. április 24. 00:14

Hűvösen indult a szerdai nap, elkélt a kardigán. Nyugdíjasok hada sorakozott a Katona József Színház előtti buszmegállóban, és nem a helyi a járatra vártak. Az izgatott csapat azt a buszt várta, mely elviszi őket Szalkszentmártonba, hogy ezzel kezdetét vegye a Föld napja programsorozat, és melynek első állomása ez a piciny település, ahol annyi szép Petőfi gondolat szaladt rímekbe.

Részletek
Könyv ankét a kommunikáció jegyében

Könyv ankét a kommunikáció jegyében

2009. április 23. 18:46

Budapest után ma Kecskeméten mutatták be professzor Szécsi Gábor új könyvét, a Kommunikáció és gondolkodás -t. A Porta Egyesület dísztermében rendezett ankét telt házas volt. Dr. Kriskó János vezette le a bemutatót, és kérdésekkel próbálta körüljárni a könyv témáját, ezáltal a közönség számára is egy kicsit érthetőbbé tenni. A könyv alapvetően szakmai közönségnek íródott, ennek ellenére az első kiadást - az író és a kiadó nagy meglepetésére- elkapkodta a publikum. „A tudomány legfőbb rendeltetése, hogy megfelelő kérdéseket tegyen fel megfelelő időben, érthető módon.”- vallja Szécsi Gábor, utalva arra, hogy egy tudományos témát is lehet úgy tálalni, hogy a laikusok számára is érthető, és érdekes legyen. A kötet többek között arra világít rá, hogy gondolkodásunkat, mentális folyamatainkat, viselkedésünket, attitűdjeinket, fogalmainkat kommunikációra való hajlamunk határozza meg. Sok érdekességet tudhat még meg az az olvasó, aki kezébe veszi e kötetet, és tesz róla, hogy hamarosan szükség legyen a harmadik kiadásra is.

Részletek