Január 31. péntek, Gerda, Marcella
A Szent Család örömünnepe

A Szent Család örömünnepe

2008. december 28. 19:28 | Wojtyla Ház Szenteste Alapítvány

December 28-dikán örömünnepre gyülekezett a széchenyivárosi Szent Család Egyházközség apraja-nagyja. Az egyházi év rendje szerint, most – karácsony után az első vasárnapon – ünnepelte a patrocinumot, Jézust, Szűz Máriát és Szent Józsefet, vagyis a Szent Családot a nemrég alapított plébániai közösség. A templom zsúfolásig megtelt. Menyhárt Sándor plébános atya köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelten dr. Bábel Balázs érseket, aki erre a napra Kecskemétre látogatott.

Részletek
A Szent Ferenc rend kecskeméti jubileuma

A Szent Ferenc rend kecskeméti jubileuma

2008. december 28. 18:20 | Wojtyla Ház Szenteste Alapítvány

Szent Család vasárnapján, azaz december 28-án volt a 2008-as záró rendezvénye a Szent Ferenc és Szent Erzsébet terített asztala címet viselő rendezvénysorozatnak. A karácsonyt övező heteket átszövő program során a főtéren, és Kecskemét külvárosi övezeteiben hétről hétre, ünnepről ünnepre asztalt terítettek a rászorulók számára. Meleg étellel, teával és minden lehetséges jóval látták el most is a szervezők és a nagylelkű felajánlók szegény embertársaikat, alkalmanként 250-400 főt. A rendezvénysorozatot Joanna Stempinska, a Lengyel Köztársaság nagykövete, és dr. Zombor Gábor polgármester nyitotta meg, majd dr. Bábel Balázs, kalocsai-kecskeméti érsek zárta.

Részletek
Megbütykölt öreg tűzhelyektől – az atomerőművekig

Megbütykölt öreg tűzhelyektől – az atomerőművekig

2008. december 28. 17:58

Apám keveset keresett, ezért a munkája mellett tűzhelyeket javított, már nyolcéves koromban mindent ellestem tőle. Később felvásárló volt, lovas kocsival mentünk, sok ezer forintot vittünk magunkkal, és fizettük ki az embereket. Megtanultam, hogy kevés pénzből hogyan lehet megélni, és hogy a sok pénzzel hogyan kell jól bánni – emlékezik vissza a kezdetekre a közismert, keceli milliárdos, Pintér József. - Amikor megnősültem, azt mondta apám: „Fiam, itt van egy sötétkék öltöny és egy fehér ing.” Ez volt az örökségem... Az ifjúkorban elsajátított készségek a mai napig kiválóan kamatoznak. Az 1980-as években Pintér József lett az egyik első – a szocialista rendszerben még idegenül hangzó – magánvállalkozó. A gyárépület 1989-ben épült – 40 év után ez volt az első magánvállalat, amelyet az akkori miniszterelnök avatott fel.

Részletek
Hetedszer terítették meg a főtéren a szeretet asztalát

Hetedszer terítették meg a főtéren a szeretet asztalát

2008. december 28. 08:41 | Wojtyla Ház Szenteste Alapítvány

A Szent Este Alapítvány, a Barátok temploma, valamint a Porta Egyesület december hónapban hét alkalommal osztott ingyen ebédet Kecskemét főterén a rászorultaknak. Ma a meleg ételt Vörös Tibor, a Piroska Tours utazási iroda vezetője biztosította. Az ebéd szétosztásában segítségünkre voltak az Alföldi Civil Napló munkatársai, valamint a Ward Mária Leánygimnázium diákjai, akik önként vállalkoztak erre a szép feladatra.

Részletek
Diakonusok felszentelése Kalocsán

Diakonusok felszentelése Kalocsán

2008. december 27. 22:46 | Wojtyla Ház Szenteste Alapítvány

Három papi szolgálatra készülő diakonust szentelt fel karácsony másnapján dr. Bábel Balázs, kalocsai-kecskeméti érsek. Mindhárom fiatal a szegedi szeminárium növendéke. A diakonátus a szolgálat időszaka, amely már együtt jár a szinte teljes papi felhatalmazással. A felemelően szép ünnepi misén a jelőltek az oltár, az előljárók előtt vallják meg: teljesen át akarják adni az életüket Isten és az egyház szolgálatára. Dr. Bábel Balázs az alábbi homiliával köszöntötte az elhívatott, ifjú jelölteket.

Részletek
Dr. Bábel Balázs metropolita prédikációja karácsony első napján

Dr. Bábel Balázs metropolita prédikációja karácsony első napján

Krisztusban Szeretett Testvéreim! Jézus Krisztus születése behatárolható, egyszeri, helyhez és időhöz kötött esemény. Annak lelki megismétlődése azonban azóta is tart. „Mindazoknak, akik befogadták hatalmat adott arra, hogy Isten fiai legyenek.” (Jn.1,12) Hallottuk az evangéliumból. De előbb még térjünk vissza arra az egyszeri és történelmileg is igazolt eseményhez. Ma is hallhattuk a közszolgálati rádión, hogy Betlehemben, ahol a „legenda” szerint megszületett Jézus. Mintha az 50-es években lennénk. Jézus születése történeti tény. Természetesen mindazok, akik ellenségei Jézusnak, szkeptikusan gondolkodnak felőle, azok még ezt is szeretnék megkérdőjelezni.

Részletek
Érseki tanítás az éjféli szentmisén

Érseki tanítás az éjféli szentmisén

Főtisztelendő Paptestvérek! Papnövendékek! Tisztelendő Nővérek! Krisztusban Szeretett Testvéreim!Azon az első karácsonyon, Isten és ember találkozott. S ennek a találkozásnak nagy titka a megtestesülés ünnepe, olyan hatalmas esemény, amelyen azóta is ámuldozunk, és nem győzünk eleget elmélkedni róla. Minden karácsony hoz valami újabb meglátást még saját életünkre is. Most itt az éjféli szentmisén könnyen megjegyezhető szavakhoz, névmásokhoz kötöm gondolataimat, amelyek mind szentírásiak: A nekünk, velünk és értünk - kezdte szentestei prédikációját dr. Bábel Balázs, kalocsai-kecskeméti érsek, metropolita.

Részletek
XVI. Benedek karácsonyi üzenete

XVI. Benedek karácsonyi üzenete

2008. december 26. 11:54 | Wojtyla Ház Szenteste Alapítvány

„Megjelent üdvözítő Istenünk kegyelme minden embernek” (Tit 2,11) „Kedves testvéreim! Pál apostol szavaival megújítom Krisztus születésének örömhírét: igen, ma megjelent minden ember számára Üdvözítő Istenünk kegyelme. Megjelent. Ezt ünnepli az egyház ma. Isten kegyelme, telve jósággal és gyengédséggel, többé nincs elrejtve, hanem megjelent, megnyilvánult testben, megmutatta arcát Betlehemben. Mikor? Augusztus császár alatt, az első népszámlálás idején, amelyre utal Lukács evangélista is. A kinyilatkoztató egy újszülött, Szűz Mária fia. Őbenne jelent meg Üdvözítő Istenünk kegyelme. Ezért nevezik a gyermeket Jehoshuának, Jézusnak, ami ezt jelenti: Isten üdvözít.

Részletek
Fotókiállítás a Művész Kávézóban

Fotókiállítás a Művész Kávézóban

2008. december 23. 20:02

Kedd este adventi hangulat volt a kecskeméti (Rákóczi úti) Művész Kávézóban. Egy fotókiállítás megnyitására gyülekezett a vendégsereg. Király József, a közismert lokálpatrióta építész, az üzlet tulajdonosa pezsgővel, pogácsával és baráti kézfogással üdvözlte az érkezőket. Ezt követően ő nyitotta meg Király László György és Öveges László fotóművészek Terrakotta című tárlatát. A jórészt Marokkóban készült képek láttán senkiben nem merült fel a kérdés, hogy miért is ez a kiállítás címe. A színek, épületek, anyagok látványa, harmóniája és diszharmóniája sokoldalúan mutatta be, mit is jelent ez a különleges technika, és mit hoznak létre vele a mesterei. A képek többségén tükröződik, hogy a szerzők milyen érzékenyen figyelnek az építészet és a geometria különös variánsaira, formai változatosságaira. Szinte érződik az újjongásuk, hogy a kamerák kínálta sajátos lehetőségekkel tovább tudják építeni, fejleszteni élményeiket. A kiállítás január 12-éig tekinthető meg.

Részletek
Karácsonyi meglepetés: Zöld út a kecskeméti kórházfejlesztésnek

Karácsonyi meglepetés: Zöld út a kecskeméti kórházfejlesztésnek

2008. december 23. 12:52

Székely Tamás egészségügyi miniszter hétfő délután jelentette be, hogy lezárult a 75 milliárd forintból tervezett kórházfejlesztési pályázatok első fordulója, amin a kecskeméti pályázat is továbbjutott. A kórház 11,4 milliárd forintra pályázott, de mivel másik hét projekt is átjutott a rostán, az elnyert összeg valószínűleg ennél valamivel kevesebb lesz.

Részletek