Akasztói Szikiponty a Wojtyla Házban – sok szeretettel fűszerezve
Szabó József, az Akasztói Horgászpark és Halascsárda, valamint a Halgazdaság tulajdonosa hagyományosan idén is több alkalommal vendégül látja a Wojtyla Barátság Központ gondozottjait. 2020-ban első ízben január 8-án, szerdán került sor „akasztói” ebédosztásra a népkonyha étkezdéjében, Szabó Zsolt, a nagylelkű adományozó egyik fiúgyermeke, valamint Kiss Dénes szakács tevékeny közreműködésével. Kettejük segédletével jutott el mintegy százharminc adag melegétel a szegények böjtös asztalára. A jótékonysági akció „főszereplője” ezúttal is a Halgazdaság legismertebb terméke, az Akasztói Szikiponty volt, burgonyapürével, savanyúsággal, kenyérrel kiegészítve. Szabó Zsolt köszöntötte az ebédlőben várakozó rászorultakat, majd Farkas Pál programszervező munkatárs a komplexum mindennapi életéről, aktualitásairól faggatta a vendégeket. (Folytatás a képek után)
Részletek