Január 12. vasárnap, Ernő
Meghalt egy kecskeméti férfi Pattaya egyik luxusszállójában

Meghalt egy kecskeméti férfi Pattaya egyik luxusszállójában

2018. január 23. 22:19

Súlyos ételmérgezésbe halt bele egy 41 esztendős kecskeméti férfi, miután svéd-asztalos vacsoráját elfogyasztotta a thaiföldi üdülőparadicsom, Pattaya egyik luxusszállójában. A Bors információi szerint a holttestet egyelőre nem hozhatják haza. A keol.hu úgy tudja, hogy az elhunyt Cs. T. 41 éves kecskeméti építési vállalkozó volt.

Részletek
Ismét ebédet adott a nélkülözőknek Farkas Ágó

Ismét ebédet adott a nélkülözőknek Farkas Ágó

2018. január 23. 13:03 | Adományok Wojtyla Ház

A Wojtyla Barátság Központ alapító-igazgatója, Farkas P. József lányáról köztudott az Egressy utcai szociális létesítmény berkeiben: Ágnes – Ágó – egyfolytában adományokat gyűjt az elesettek javára; fejenként egy teli tányér ingyenes melegételre hívja meg őket délidőben, mindemellett nagymennyiségű étkezési alapanyagot bocsát rendszeresen a szülei által vezetett népjóléti intézmény rendelkezésére, amelyet aztán további felhasználásra rögvest átadnak valamelyik közétkeztető cégnek, s lesz belőle ízletes étek az idestova százharminc főt számláló sorsközösség számára. Mindezek ismeretében aligha meglepő, hogy a csinos edzőnő nem csupán külső megjelenésével arat osztatlan sikert a Wojtyla népkonyha gondozottai körében, de közvetlen, barátságos személyisége, magával ragadó egyénisége, embersége, önzetlensége miatt is szívükbe zárják őt a rideg nyomorúságban élők. Ágó kedden is hű maradt önmagához; ízletes, tartalmas ebéddel – húslevessel, túrós tésztával, kenyérrel, süteménnyel – „dobta fel” az étkezdében várakozó, súlyos nélkülözésben tengődők sanyarú valóságát. (Fotók: Mátyus István – archív)

Részletek
Ukrán rablók támadtak meg egy férfit Kecskeméten

Ukrán rablók támadtak meg egy férfit Kecskeméten

2018. január 22. 20:46

Kecskeméten, a Könyves Kálmán körúton 2018. január 21-én 0 óra 30 perc körül három ismeretlen személy megtámadott egy 43 éves férfit. Többször megütötték, majd a zsebéből kivették és elvették a készpénzét. Ezt követően ismeretlen helyre mentek. A sértett könnyű sérüléseket szenvedett.

Részletek
Ittas sofőr gázolt Kecskeméten, majd elhajtott a helyszínről

Ittas sofőr gázolt Kecskeméten, majd elhajtott a helyszínről

2018. január 22. 20:44

Kecskeméten, a Mályva utcában 2018. január 21-én 11 órakor egy 64 éves helyi férfi az általa vezetett Chevrolet Aveo típusú személygépkocsival ittas állapotban közlekedett. Haladása során járművével az úttestről jobbra lehaladt, és ott elütötte az egyik ingatlan bejáróján tartózkodó 78 éves asszonyt, aki könnyű sérülést szenvedett.

Részletek
Közlekedésrendészeti ellenőrzés Bács-Kiskun megyében

Közlekedésrendészeti ellenőrzés Bács-Kiskun megyében

2018. január 22. 20:42

A rendőrök hajnalban mind a hét rendőrkapitányság területén ellenőrizték a járművezetőket Bács-Kiskunban. Elsősorban az ittas járművezetőket, a kanyarodás és előzés szabályait megszegőket, valamint a forgalomirányító fényjelző készülék tilos jelzésén áthaladókat próbálták meg kiszűrni.

Részletek
Migránsok halála - Harmadrendű vádlott: ha rajtam múlt volna, az emberek életben maradnak

Migránsok halála - Harmadrendű vádlott: ha rajtam múlt volna, az emberek életben maradnak

2018. január 22. 20:39

Vallomást tett a harmadrendű vádlott a 71 migráns halálát okozó parndorfi embercsempészési ügyben hétfőn a Kecskeméti Törvényszéken zajló büntetőperben. A bolgár férfi, aki a vád szerint 2015. augusztus 26-án autóval kísérte Kecskemétről Ausztria felé a hűtőkocsit, azt mondta: ha tudta volna, hogy az emberek nem kapnak levegőt, ő maga kért volna meg egy rendőrt, hogy állítsa meg a kamiont.

Részletek
Szemereyné: Kecskemét büszke lehet arra, hogy itt mutatják be a Seuso-kincset

Szemereyné: Kecskemét büszke lehet arra, hogy itt mutatják be a Seuso-kincset

2018. január 22. 20:35

„Büszkén kell városvezetőként megemlítenem, hogy a Dél-Alföldi területen „Dél-Alföld fővárosa", Kecskemét mutatja be a Seuso-kincset" - mondta tényleg nem titkolt büszkeséggel Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere azon a sajtótájékoztatón, ahol bejelentették, hogy a Békéscsaba-Szeged-Kecskemét háromszögben kizárólag csak Kecskeméten lesz látható a Magyar Nemzeti Múzeum vándorkiállítása.

Részletek