Január 12. vasárnap, Ernő
„Elátkozott” autópálya lehajtó Kecskeméten: ezúttal autó és kisteherautó karambolozott

„Elátkozott” autópálya lehajtó Kecskeméten: ezúttal autó és kisteherautó karambolozott

2018. január 9. 21:47

Valamilyen oknál fogva „elátkozott" hely az 54-es főút és az M5-ös autópálya kereszteződése, illetve az itteni le(fel)hajtó, ahol ma már meg sem lepődünk azon, ha baleset történik. Így volt ez ma, 2018. január 9-én délután is: ezúttal egy személygépkocsi és egy kisteherautó karambolozott az 54-es főúton, az M5-ös autópálya lehajtójánál, Kecskeméten.

Részletek
Akasztói halnap a Wojtyla népkonyhán

Akasztói halnap a Wojtyla népkonyhán

2018. január 9. 12:28 | Adományok Wojtyla Ház

Tavaly május után ismét százhúsz adag halétellel lepte meg a Wojtyla Barátság Központ rászorultjait kedden Cserna Enikő – jómaga, valamint az Akasztói Horgászpark és Halascsárda üzemeltetői nevében. A gondozottak felettébb lelkesen fogadták a rántott „szikiponty-alkatrészeket” és a mellé feltálalt rizibizit, kenyeret, süteményt. A vendéglátó egyéb sürgős elfoglaltságai miatt nem tudta megvárni az ebédosztás kezdetét, ám meghagyta: Farkas Pál szervező munkatárs mindenképp adja át a csárda tulajdonosa, Szabó József üdvözletét. (Folytatás a képek után, fotók: Tódor Norbert)

Részletek
Főtéri romkert: 2018-ban is tisztasági kommandóznak a wojtylások

Főtéri romkert: 2018-ban is tisztasági kommandóznak a wojtylások

2018. január 9. 12:27 | Szent Ferenc Környezetbarát Kör

2016 áprilisa óta folytatnak ádáz küzdelmet az igénytelenség, nemtörődömség, antiszociális magatartás ellen a Wojtyla Ház gondozottjai Kecskemét egyik gyöngyszeme, a főtéri Romkert területén. Ami a belváros eme ékességének higiéniai állapotát illeti, nos, erről igen nehéz indulatok nélkül megnyilatkozni. Az évek során bevett szokássá vált egyik-másik honpolgár részéről, hogy – különösen hétvégi rendezvények alatt és után - ott végzik el biológiai szükségletüket, ürítik ki zsebeiket, szabadulnak meg a feleslegessé vált sörös dobozoktól, üvegektől, szanaszét dobálják a cigarettacsikkeket. 2016 április 15-én a wojtylások gondoltak egy merészet, s megfogadták, amíg nem születik megnyugtató megoldás e problémakörre, rendszeresen kijárnak a Romkertbe összetakarítani az időközben ott felgyülemlett szemetet. Kedd délelőtt négy zsáknyi hulladékot gyűjtöttek egybe a szorgos aktivisták. (Fotók: Tódor Norbert)

Részletek
Munkahelyteremtő pályázat: ki kér 2,7 millió forintot?

Munkahelyteremtő pályázat: ki kér 2,7 millió forintot?

2018. január 8. 22:41

Újabb, 5 milliárd forint keretösszegű pályázatot hirdetett meg a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) munkahelyteremtő és -megőrző beruházásainak elősegítésére a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), amiből csaknem 600 kkv-nál több ezer új munkahely jöhet létre, és még több őrizhető meg - nyilatkozta a nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek.

Részletek
115 milliót kap a Katona József Múzeum, 205 milliót pedig a Katona József Könyvtár

115 milliót kap a Katona József Múzeum, 205 milliót pedig a Katona József Könyvtár

2018. január 8. 22:39

A megyei hatókörű városi múzeumok és könyvtárak működésükhöz, valamint állami feladataik ellátásához, a települési önkormányzatok muzeális intézményi feladataikhoz 2018-ban összesen közel 7,2 milliárd forint támogatásban részesülnek. Ez az összeg több mint 10%-kal, 754 millió forinttal haladja meg a 2017. évi keretösszeget. A támogatás felosztására vonatkozó miniszteri döntés itt érhető el.

Részletek
Bács-Kiskun megye a negyedik a magyarországi bűncselekmények számát összegző statisztikában

Bács-Kiskun megye a negyedik a magyarországi bűncselekmények számát összegző statisztikában

2018. január 8. 22:35

A megyék közül még mindig Pest megye a legfertőzöttebb bűnözés szempontjából: tavaly 19 ezer esetet regisztráltak itt. Hosszú évek óta dobogós a bűnügyi térképen Észak-Magyarország is, Bács-Kiskun viszont a regisztrált bűncselekmények számát tekintve a megyék között a negyedik - írja az Országos Rendőr-főkapitányság adataira hivatkozva a Magyar Idők.

Részletek
Megtalálták a rendőrök a szombat esti kecskeméti ámokfutót

Megtalálták a rendőrök a szombat esti kecskeméti ámokfutót

2018. január 8. 22:33

Megtalálták és őrizetbe vették a rendőrök azt a férfit, aki egy piros színű Hyundai Getz személyautóval ámokfutást rendezett szombaton este Kecskeméten. Az esetnek többen is szemtanúi voltak a városban, majd az általuk tett facebook bejegyzéseket több százan kommentelték. A keol.hu-t Kecskemét rendőrkapitánya, Kerti István alezredes első kézből tájékoztatta hétfőn délben a szombat esti, majd az azt követő eseményekről.

Részletek
Somogyvári Roland személyében új támogató lépett be a wojtylások életébe

Somogyvári Roland személyében új támogató lépett be a wojtylások életébe

2018. január 8. 11:12 | Adományok Wojtyla Ház

Ismeretlen ismerősként jelentette be Farkas Pál szervező munkatárs a hétfői ebéd felajánlójának nevét a Wojtyla Barátság Központ étkezdéjében. Elmondta: Somogyvári Roland egy magánbeszélgetés nyomán döntött a szociális intézmény támogatásáról. Farkas P. József alapító-igazgatóval társalogva szerzett tudomást az Egressy utcai, szegényeket gyámolító szervezet létezéséről. Létrehozásának, működésének körülményei annyira meghatották, aminek folyományaként rögtön felajánlotta segítségét. Ennek hozadékát ma délben tapasztalhatta meg először (és remélhetőleg máskor is fogja) a létesítmény százhúsz gondozottja. A fiatalember nemes lelkének hála tarhonyás húst, savanyúságot, valamint kenyeret, süteményt tálalhattak fel a jótékonysági intézmény munkatársai. (Fotók: Mátyus István)

Részletek