![Újabb nagy sikerű vendégjáték a KultKikötőben Újabb nagy sikerű vendégjáték a KultKikötőben](https://civilnaplo.hu/imgs_news/1024/134106.jpg)
Újabb nagy sikerű vendégjáték a KultKikötőben
Idén nyáron már másodszor aratott óriási sikert a kecskeméti Katona József Színház társulata Balatonföldváron.
RészletekIdén nyáron már másodszor aratott óriási sikert a kecskeméti Katona József Színház társulata Balatonföldváron.
RészletekA Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétsége miatt emelt vádat egy 19 éves kecskeméti férfivel szemben, aki minden áron pénzhez akart jutni, ezért előbb nagymamája autóját törte fel, majd saját anyja házába tört be.
RészletekA Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bács-Kiskun megyei pénzügyőrei több mint 17 kilogramm marihuánát találtak egy Tompán belépő személygépjármű hátsó ülései alá rejtve.
RészletekSzalagkorlátnak csapódott egy gépkocsi péntek reggel az M5-ös autópálya Szeged felé vezető oldalán, Kecskemét közelében, a 90-es kilométernél - közölte a katasztrófavédelem.
RészletekKecskemét büszkesége, a kizárólag hazánkban gyártott Mercedes-Benz CLA szép csendben egy ráncfelvarráson esett át, és még szinte alig száradt meg a festék az első frissített példányokon, az autopult.hu szerkesztőségénél máris kikötött az újdonság. Méghozzá nem is akármilyen kivitelben, hanem a bivalyerős AMG 45 sportváltozata a kínálat csúcsmodelljeként, négyajtós karosszériával - és persze minden földi jóval megkenve, amit csak el tudunk képzelni.
RészletekMercedes pénteken bejelentett új beruházása egyben garancia arra, hogy a Pallas Athéné Egyetem hallgatói biztos karriert teremtsenek - hangzott el az új egyetemen rendezett sajtótájékoztatón.
Részletek„Hónapos támogatóként” Szabó Antal, a bócsai Poli-Farbe festékgyár ügyvezető tulajdonosa látogatott el pénteken a Wojtyla népkonyha gondozottai közé. Ebéd előtt hagyományosan bibliaórát tartott, melynek mai témája – a júniusi alkalomhoz hasonlóan – a „Miatyánk” (mint mintaima) elemzése volt. Ezúttal a „Mindennapi kenyerünket add még nékünk ma;…” igeszakaszt tanulmányozta az ellátottakkal. A lelki táplálékot követően Szabó Antal felajánlásával rántott szeletet, burgonyapürét, savanyúságot, süteményt fogyaszthattak a szegények, melyek szétosztásában ő maga is részt vett. (Fotók: Tódor Norbert – archív)
RészletekItt a nyár és leginkább arról szólnak a hírek, hogyan tudunk védekezni a leégés, és a káros napsugarak ellen. Arról azonban keveset beszélünk, hogyan tudjuk megóvni a környezetünket a nyaralás alatt. Ilyenkor sem szabadna megfeledkezni arról, hogy nem csak otthon kell környezettudatosnak lenni. Vadon Jani a nyaralás ideje alatt is kihúzza az energiavámpírokat.
Részletek„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” (Máté 11,28). Dr. Jeney Gábor plébános atya sok szeretettel vár minden hívet és keresztény hit iránt érdeklődőt a Kecskeméti Római Katolikus Főplébánia (Nagytemplom) heti alkalmaira, közösségi programjaira. Szívből ajánljuk az alábbi hirdetéseket kedves olvasóinknak:
RészletekCsütörtökön Ferenc pápa Krakkó egyik parkjában több százezer ember előtt tartott misét a késő délutáni órákban. A magyar csoport természetesen nem hagyhatta ki ezt a jeles eseményt, és már délben a városba érkezett. Menet közben, a pályaudvaron, a főtéren és az utcákon gondoskodott a jókedvről, a spontán zenélés annyira jó sikerült, hogy ismételten nagyon sok zarándok csatlakozott közös moldvai körtánchoz. A városban egyébként alig lehetett megmozdulni az ünneplő és énekelő tömegektől. Hasonló fantasztikus hangulatot talán csak nagyobb sportesemények alkalmával lehet tapasztalni, ami itt most kiegészült egy semmi máshoz nem fogható spirituális és közösségi élménnyel is. A küldöttség nem hagyhatta ki Krakkó nevezetességeinek megtekintését sem, a főtér meglátogatása után a Wawel következett, amelyben egy palota és több lengyel király temetkezési helyének otthont adó katedrális található. A nap csúcspontja a pápa által celebrált mise volt, amelyet színes, a Föld kontinenseit jelképező zenés programok gazdagítottak. A pápa szerint azért, hogy Isten irgalmas szeretetét megoszthassuk, hidakat kell építenünk, akadályokat, falakat és szögesdrótokat kell lebontanunk. Meg kell osztanunk a kenyeret az éhezőkkel. Kiemelte, hogy az irgalmasságnak „fiatalos arca” van, és az irgalmas szív képes menedéket adni az otthontalannak. (Szöveg és képek: Csontos Tamás)
Részletek