December 22. vasárnap, Zéno
Október 4-én ünnepeljük az Állatok Világnapját!

Október 4-én ünnepeljük az Állatok Világnapját!

2023. október 12. 11:09

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály vezetője Váróczi-Bakos Rita címzetes rendőr őrnagy és Bozóné Soós Marianna rendőr alezredes bűnmegelőzési szakelőadó adományozással egybekötötten tisztelgő látogatást tett a Mentsvár az Állatokért és Környezetünkért Közhasznú Alapítvány telephelyén az Állatvédelmi Cselekvési Terv szerint az Állatvédelmi Témahét jegyében, az Állatok Világnapja eseménye kapcsán. A jó hangulatú, előremutató szakmai munkamegbeszélésen Tőzsér Judit a Magyar Állatvédők Országos Szervezete Egyesület (MÁOSZ) elnöke, aki egyben a Mentsvár az Állatokért és Környezetünkért Közhasznú Alapítvány elnöke is, valamint Hornyákné Boros Sarolta a Mentsvár az Állatokért alapítvány menhely vezetője is egyetértettek abban, az állatok védelmét kiemelt és sürgető feladatnak tekintik, továbbá a felelős állattartás szabályainak ismeretét már kisgyermekkorban el kell kezdeni. Az állatvédelmi kultúra népszerűsítése mindannyiunk célja, amit nem csak a kiemelt napon kell szem előtt tartani.

Részletek
Floridai kaland napfogyival – 2. rész

Floridai kaland napfogyival – 2. rész

2023. október 10. 13:17 | Szegények Akadémiája

Szűcs László, a Kecskeméti Planetárium igazgatója ezúttal 2017-es floridai élményeit osztotta meg a Wojtyla Barátság Központ gondozottjaival – immáron második alkalommal. Mint beszámolójából kiderült, Orlandoban és Miamiban szállt meg családjával, majd egy hatalmas bérautóval közösen bejárták egész Floridát. Többek között a világhírű Clearwater Marine Aquariumban is megfordultak, melynek egyik medencéjében a Delfines kaland című amerikai filmben szereplő delfin is élt. Mindemellett Cape Canaveralban úgyszintén jártak, ahol megtekintették a Kennedy Space Centert, egyúttal számos űrhajót láthattak közelről, valamint egy teljes napfogyatkozásnak is szemtanúi lehettek. Az amerikai „kalandtúra” november 14-én folytatódik a Wojtyla Házban. (Fotók: Tódor Norbert)

Részletek
Sulyok Ferenc szolgált finom ebéddel

Sulyok Ferenc szolgált finom ebéddel

2023. október 10. 13:29 | Adományok

A KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. vezetői kezdetektől fogva segítő kezet nyújtanak a Wojtyla Barátság Központ sorsközösségének. Ismeretterjesztő kirándulások, kulturális programok garmadája, no meg tekintélyes adományok fűződnek a KEFAG Zrt. vezérigazgatója, Sulyok Ferenc nevéhez. Utóbbit tekintve, kedd délben százhúsz adag ízletes kosztot „varázsolt” az erdészeti cég első embere a szociális intézmény tálalókonyhájába. A főmenü – tavaszi rizseshús – mellé kenyeret és süteményt, valamint – Borbély „Totya” István jóvoltából – főtt kukoricát kínáltak a szegényeknek a népkonyha munkatársai, önkéntesei. (Fotók: Tódor Norbert)

Részletek
Dr. Gondos Miklós kórházigazgató és dr. Horváth Zsolt orvosigazgató osztott ebédet a Wojtylában

Dr. Gondos Miklós kórházigazgató és dr. Horváth Zsolt orvosigazgató osztott ebédet a Wojtylában

2023. október 9. 13:48 | Adományok

Kinek „rendetlenkedik” a vérnyomása, magas a vércukor-, illetve koleszterinszintje? Ezekre a kérdésekre adtak választ az Ölelő Kéz Alapítvány munkatársai a Wojtyla Barátság Központ gondozottjainak körében hétfő délelőtt végzett jótékonysági célzatú egészségügyi felmérés során. Az esemény folytatásaként dr. Gondos Miklós kórházigazgató és dr. Horváth Zsolt orvosigazgató érkezett a szociális-közművelődési intézmény étkezdéjébe, hogy a kecskeméti kórház előző főigazgatója, dr. Svébis Mihály által elkezdett hagyományt folytatva ebéddel kedveskedjenek Kecskemét rászorultjainak. Ennek eredményeképpen mintegy százhúsz adag paradicsomos káposztát és sült sertésszeletet, valamint kenyeret, süteményt, továbbá – Borbély „Totya” István felajánlásával – főtt kukoricát szolgáltak fel a jobb sorsra érdemes szegényeknek. Előzetesen a két kórházi vezető interaktív pódiumbeszélgetésen vett részt a helyszínen, válaszolva a hallgatóság soraiból érkezett kérdésekre. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Elhunyt Sólyom László

Elhunyt Sólyom László

2023. október 9. 10:14 | Halottaink

Meghalt Sólyom László volt köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság első elnöke, akadémikus, egyetemi tanár október 8-án, vasárnap – tudatta a volt köztársasági elnök titkársága az MTI-vel. Az egykori államfő 13 évvel ezelőtt a Wojtyla Házban is járt. (Fotók: Mátyus István – archív)

Részletek
Ölelő kezek a Wojtyla Házban

Ölelő kezek a Wojtyla Házban

2023. október 9. 13:36

Kinek rossz a vérnyomása, magas a vércukor-, illetve koleszterinszintje? Ezekre a kérdésekre adtak választ az Ölelő Kéz Alapítvány munkatársai a Wojtyla Barátság Központban hétfő délelőtt rendezett jótékonysági egészségügyi szűrés alkalmával. Két hölgy fogadta a népkonyha gondozottjait, bíztatva őket, minél gyakrabban járjanak ellenőrző vizsgálatokra, hogy még nagyon sokáig éljenek szeretetben, boldogságban. Mint kiderült, néhány páciensnek orvosi segítségre is szüksége lesz a későbbiekben. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Hat zsák burgonya adomány a Göbölyös családtól

Hat zsák burgonya adomány a Göbölyös családtól

2023. október 6. 19:47 | Adományok

Kecskemét egyik üde színfoltjává lett egy sötétkék színű ponyvás kisteherautó, rajta a sárga felirattal: „GÖMBI BURGONYA Helybe szállítva 06 30 366 5690 Helvécia”. Ki ne ismerné e pompás járgányt, mely oly gyakorta felbukkan a hírös város útjain!? A kiváló minőségű terményei révén méltán közkedvelt Göbölyös Károly mezőgazdasági őstermelő és családja nem csak állhatatos, kitartó munkálkodása okán örvend köztiszteletnek Helvécia-szerte, valamint vásárlóik, barátaik, ismerőseik körében, egyben az önzetlen szeretet, jószándék, segítőkészség iskolapéldái is. Ennek jegyében ajánlanak fel időről időre nagymennyiségben burgonyát a kecskeméti Wojtyla Barátság Központ szegényeinek élelmezésére, immáron évek óta. Pénteken hat zsák krumplit pakolt le Göbölyös Károlyné a Wojtyla Ház udvarában. Az értékes adomány főzések alkalmával jut el a rászorultakhoz. (Fotók: Kolláth Andrea)

Részletek
Somosék támogatták a szombati ebédosztást

Somosék támogatták a szombati ebédosztást

2023. október 7. 15:37 | Adományok

Somosné dr. Nagy Adrienn, a laskagomba-termesztéssel és kereskedelemmel foglalkozó kecskeméti Pilze-Nagy Kft. ügyvezetője, valamint kedves férje, Somos László hosszú évek óta meglepetésekkel szolgál a Wojtyla-népkonyha gondozottjai számára olyképpen, hogy időről időre nem kevesebb, mint tíz láda laskagombát adományoznak a Wojtyla Barátság Központ szegényeinek ellátására. Szombaton az alapanyagokon felül a teljes étkeztetés költségét is magukra vállalták, hogy bőséges mennyiségű, igazán kiváló minőségű, gazdag ízvilággal jellemezhető étel – mégpedig gombapörkölt és tészta köret – kerülhessen a wojtylások böjtös asztalára. Mindehhez természetesen Makány Tamás önkéntes szakács főzőtudományára is szükség volt, akinek jóvoltából a hozzávalók készre főttek a szociális-közművelődési intézmény udvari bográcsában. Az előkészítésben és tálalásban lelkes önkéntesek – nevezetesen Kispatakiné Szénási Melinda és Retkes-Ömböli Magdolna – segédkeztek. A kiváló menüt Borbély „Totya” István ajándéka, egy-egy cső főtt kukorica tette teljessé. A vasárnapi hidegcsomagok Göbölyös „Gömbi” Károly és családja helvéciai burgonyatermelők jóvoltából juthattak el a rászorultakhoz. (Fotók: Kolláth Andrea)

Részletek
Dunántúli erdész ebédadománya

Dunántúli erdész ebédadománya

2023. október 6. 21:17 | Adományok

Kutas Lajos, a Szentgotthárdi Erdészeti Igazgatóság első embere és Rommer József nyugalmazott erdész volt Farkas P. József, a Wojtyla Barátság Központ alapító-igazgatója vendége tavalyelőtt nyáron, egészen pontosan 2021. július 16. napján. Az akkori kötetlen hangulatú délutáni eszmecserén a dunántúliak megismerkedtek a kecskeméti népkonyha és kulturális intézmény mindennapjaival. Farkas P. József egyúttal a jótékonysági szervezet elmúlt, immáron több mint másfél évtizedes történetébe is beavatta a két messziről jött „vándort”. A két évvel ezelőtti lelki élményeken felbuzdulva Kutas Lajos erdészeti igazgató ismét úgy határozott, ételfelajánlással támogatja a Wojtyla Ház sorsközösségét. Ennek megfelelően ma százhúsz adag Marco Polo-szeletet és burgonyapürét szolgáltak fel a szociális intézmény munkatársai, önkéntesek hathatós közreműködésével. A menüt hagyományosan kenyér, sütemény, valamint – ezúttal – főtt kukorica egészítette ki – Borbély „Totya” István jóvoltából. (Fotók: Kolláth Andrea)

Részletek
Túri István és családja rendezett szeretetvendégséget

Túri István és családja rendezett szeretetvendégséget

2023. október 5. 20:36 | Adományok

Korábban a médiumok híradásaiból, újságcikkek révén szereztem tudomást a Wojtyla Barátság Központ létezéséről. Közelebbi kapcsolatba az egyik városföldi Krisztus-kereszt felújításakor kerültem a létesítmény alapítójával, aki egyúttal a Porta Egyesület főszervezője. Amikor végeztünk a szakrális emlék renoválásával, akkor határoztam el, hogy bekapcsolódom a wojtylások missziói tevékenységébe, s lehetőségeimhez mérten jómagam is hozzájárulok adományaimmal a hátrányos helyzetűek ellátásának nemes küldetéséhez – nyilatkozta korábban Túri István nyárlőrinci mezőgazdagsági vállalkozó, a helyi Karitász Csoport lelkes tagja, amikor egyik alkalommal a szociális intézményben felkereste Farkas P. József alapító-igazgatót. Az időközben barátsággá fejlődött kapcsolat első gyümölcsét idestova bő három és fél évvel ezelőtt karácsony után élvezhették a rászorultak. 2019. december 29-én Túri István és családja ugyanis négy birkát áldozott fel Kecskemét szegényeinek főtéri étkeztetésére. A jótékonysági akció további folytatásaként csütörtökön – immáron sokadik alkalommal – százhúsz adag marhagulyást és mákostésztát, valamint kenyeret, süteményt osztottak szét a népkonyha dolgozói, önkéntesei a nélkülözők között. (Fotók: Mátyus István)

Részletek