December 22. vasárnap, Zéno
Simon Bence szeretetteljes felajánlása

Simon Bence szeretetteljes felajánlása

2023. szeptember 11. 13:52 | Adományok

A fiatal okleveles építőmérnök néhai édesapja vállalkozásában tevékenykedik. Az Építő Simon Kft. lakóingatlanok generál kivitelezésével, lapostetők szigetelésével, épületek külső- és belső felújításával, lakások átalakításával, kültéri burkolatok készítésével foglalkozik. Bence feladatai ezeknek megfelelően elsősorban az értékesítés, építésvezetés, marketing és informatika területét érintik. Napi munkáján felül azonban – hívő református lévén – a társadalmi felelősségvállalásra is komoly gondot fordít. Nem csoda hát, ha újból ő állta a Wojtyla Barátság Központ mintegy százhúsz főt számláló rászoruló közösségének étkeztetési költségét. Ha Simon Bence nem tette volna meg felajánlását, ma aligha kaphattak volna kolbászos rakott burgonyát, valamint kenyeret, süteményt, továbbá – a Fornetti Kft. adományaként – pizzás háromszög a népkonyha elesettjei. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Érezzük Isten közelségét – Ezrek a csatkai cigány búcsúban

Érezzük Isten közelségét – Ezrek a csatkai cigány búcsúban

2023. szeptember 11. 10:51

Az első, 1792-ben feljegyzett csodás gyógyulás óta vonzza a zarándokokat Csatka-Szentkút. A kegyhely mintegy 60 éve a romák országos jelentőségű zarándokhelyévé vált, ma Kisboldogasszony ünnepe a Kárpát-medencei cigányok legfontosabb búcsúja. Mária-tiszteletük, hitük hozza őket erre a vidám együttlétre. Szeptember 9-én Székely János szombathelyi megyéspüspökkel ünnepeltek.

Részletek
Szeretetvendégség Major Norberttől

Szeretetvendégség Major Norberttől

2023. szeptember 9. 13:51 | Adományok

Major Norbert, a Center Computer Kft. ügyvezetője fejezte ki ma szolidaritását a Wojtyla népkonyha ellátottjaival, kiadós ebédre invitálva őket a szociális intézmény étkezdéjébe. Támogatókészsége immáron hagyományosnak tekinthető, több évre nyúlik vissza. Norbert többször tiszteletét tette már a népkonyha épületében, most viszont nem tudott jelen lenni ételosztáskor, személyes üdvözletét ezért Tódor Norbert, a Wojtyla Barátság Központ munkatársa adta át a szegényeknek. Üzente: gyakorta gondol rájuk, és következő alkalommal feltétlenül ott lesz közöttük. Major Norbert felajánlásával szombaton kolbásszal gazdagon megrakott paprikáskrumplit, valamint – Gulyás János, a Bács-Zöldért Zrt. tulajdonos-kereskedelmi igazgatója jóvoltából – szilvát, továbbá – Berényi Tibor katonatelepi őstermelőnek és Facol Lajos, a karitatív létesítmény aranykezű ezermesterének köszönhetően – szőlőt tálaltak fel a karitatív szervezet önkéntesei. A vasárnapi hidegcsomagok anyagi fedezetét Balassa Sándor biztosította. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Lajosmizsei ebéd

Lajosmizsei ebéd

2023. szeptember 8. 13:47 | Adományok

Gombkötő Márk kőműves egyéni vállalkozását fejlesztve 1991-ben Lajosmizsén alapította meg a Gomép Ipari és Kereskedelmi Kft.-t, mely mára a térség elismert, csaknem száz főt foglalkoztató építőipari vállalkozásává nőtte ki magát. A cég alapítójának szívügye a természetes anyagokból történő, igényes és minőségi munkavégzés. Ehhez kiválóan képzett szakembergárda is társul, így sokéves tapasztalatuknak köszönhetően a legnagyobb szakmai kihívásokat is képesek megoldani a kitűzött határidőre. A GOMÉP Kft. színvonalasan kivitelezett középületeiért eddig öt nívódíjat érdemelt ki Pest megyében. Gombkötő Márk üzleti sikerei mellett nehezebb sorsú embertársaira is rendszeresen gondol olyképpen, hogy időről időre ebéddel szolgál számukra a kecskeméti Wojtyla Barátság Központ ebédlőjében. A vállalkozó megbízásából százhúsz adag rakott húsos tésztát, valamint kenyeret, süteményt és – Berényi Tibor katonatelepi őstermelő, továbbá Facol Lajos, a karitatív létesítmény aranykezű ezermestere jóvoltából – szőlőt szolgáltak fel péntek délben a népkonyha munkatársai, lelkes önkéntesei. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Gulyás János  'President' szilva, valamint TV- és kápia paprika adománya

Gulyás János 'President' szilva, valamint TV- és kápia paprika adománya

2023. szeptember 8. 13:29 | Adományok

Gulyás János, a Bács-Zöldért Zrt. kereskedelmi igazgatója ismét kopogtatott a Wojtyla Barátság Központ ajtaján, újból értékes ajándékot hozva a népkonyha rászorulóinak. Ezúttal egy láda 'President' szilvát, valamint egy-egy zsák tv- és kápia paprikát rejtett gépkocsija. A komoly mennyiségű zöldséget-gyümölcsöt hagyományosan ebédkor osztják ki a szociális létesítmény gondozottjainak. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Gömbiék ebédeltettek a Wojtylában

Gömbiék ebédeltettek a Wojtylában

2023. szeptember 7. 14:08 | Adományok

Göbölyös Károly helvéciai burgonyatermelő és családja, akiket leginkább a „Gömbi burgonya” feliratú kék kisteherautóról ismernek Kecskemét-szerte, újfent a Wojtyla Barátság Központ szegényeinek segítségére sietett. A koronavírus-járvány időszaka óta – nem tévedés! – több tonna burgonyát ajándékoztak az Egressy utcai népkonyha ellátottjai javára – ráadásul teszik ezt évek óta folyamatosan. Ezt koronázta meg a nemeslelkű család csütörtöki ebédfelajánlása, melynek révén százhúsz adag sült csirkét, hagymásburgonya köretet, valamint lecsót, továbbá kenyeret és süteményt osztottak ki a szociális intézmény munkatársai, önkéntesei. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Szőlő Berényi Tibortól

Szőlő Berényi Tibortól

2023. szeptember 7. 13:34 | Adományok

Újabb adománnyal szolgálta a Wojtyla Barátság Központ elesettjeit Berényi Tibor. A Katonatelepen élő kedves felajánló már számos alkalommal tanúbizonyságát adta nagylelkűségének. Legutóbbi jótékonysági akciója keretében nagymennyiségű szőlővel ajándékozta meg a népkonyha sorsközösségét. A vitamindús gyümölcsöt Facol Lajos, a szociális intézmény aranykezű ezermestere gyűjtötte össze két ládába, majd rögvest a helyszínre szállította. Az Úr áldja meg minden gazdagságával a bőkezű adakozókat.

Részletek
Bruncsák András étkeztette az ínségeseket

Bruncsák András étkeztette az ínségeseket

2023. szeptember 6. 13:07 | Adományok

Szappanos István festőművész szakkörében készültek első stúdiumaim, ő vezetett rá az alkotás örömére, kedves természete, emberi tulajdonságai, az általa sugallt pedagógiai attitűd máig hatnak munkámra. Felsőfokú tanulmányaimnál százszorta többre tartom azokat a nyarakat, amelyeket a zebegényi Szőnyi István Nyári Képzőművészeti Szabadiskola murális (freskó) osztályán tölthettem 1983 és 1994 között. A freskó osztályon végzett demonstrátori munkám már előkészítette mostani tanítási gyakorlatomat. Munkamódszerem a mai napig is a látvány, tapasztalati élmény alapján készülő akvarell, guache, a jobb vázlatokat tojástempera táblaképeken formálom újra. A zebegényi nyarakat a veránka szigeti ősz váltotta fel. 1996 óta a gemenci plein-air művésztelep állandó résztvevője vagyok. Folyamatos feltöltődést ad a környezet s a jó barátokkal való közös munka. E tapasztalatok nélkül szabadiskolai művészetpedagógiai munkám elképzelhetetlen lenne. Az oktatási rendszerre rótt terheket s az oktatás színvonalának szellemi-erkölcsi süllyedését látva a szabadiskolázásba távoztam. Jó döntés volt, jobb, mint egy főiskolai előléptetés. A Kecskeméti Képzőművészeti Szabadiskola rajz-festő osztályának tanára vagyok 1993-tól. Itt saját elképzeléseimet valósítom meg tanítványaimmal – vallott egy helyütt pályafutásáról Bruncsák András kecskeméti festőművész. Aki a festészeten túlmenően a szegények gyámolítását is kiemelt feladatának tekinti. Ennek adta – immáron nem először – tanúbizonyságát szerdán a Wojtyla Barátság Központban, ahol ebédadományával támogatta a népkonyha gondozottjainak létfenntartását, kiskaput nyitva ezzel a rászorultak visszailleszkedése előtt. A nélkülözők kolbászos-rizses lecsót, valamint kenyeret és süteményt fogyaszthattak Bruncsák András jóvoltából. A kiváló menüt a Fornetti Kft. pizzás hatszög-adománya tette teljessé. A jótékonysági akció sikeréhez Nedelkovics Dávid és Facol Lajos is jelentős mértékben hozzájárult – előbbi 30 kilogramm kápia paprika, utóbbi 2 láda szőlő felajánlásával. (Fotók: Mátyus István)

Részletek