Május 6. hétfő, Frida, Ivett
Hírek, események 2005. május 13. 08:57

Hulladék átrakó- tömörítő és válogató állomás Szolnokon

Az átrakóba Szolnok térségből, illetve a Tisza jobb partjára eső településekből hulladékszállító járművek szállítják a háztartási hulladékot, amelyet nagy méretű konténerekbe tömörítik, majd konténerszállító járművek viszik a Kétpói Hulladéklerakóba.
Jó ütemben halad a Szolnok Térségi Hulladékgazdálkodási Rendszer létesítményeinek kivitelezése: 2005. május 2-án kezdődött a szolnoki Újszászi úton található hulladékátrakó-tömörítő állomás és válogató csarnok műszaki átadása. Tegnap Persányi Miklós, környezetvédelmi miniszter és Botka Lajosné, Szolnok polgármestere hivatalosan is átadta az elkészült létesítményeket. A Szolnok Térségi Hulladékgazdálkodási Rendszer 70%-ban Európai Uniós forrásból valósult meg, 20%-ot a Magyar Állam, a fennmaradó 10%-ot pedig a konzorciumban részt vevő települések önkormányzatai vállaltak magukra. A beruházás egy olyan modern, regionális hulladékgazdálkodási rendszert valósít meg, amely a szelektív hulladékgyűjtésen alapszik. A rendszer eleme a kétpói központi hulladéklerakó, 5 hulladékudvar, valamint a most átadott Újszászi úti átrakó-tömörítő állomás és válogatócsarnok. A szolnoki átrakóállomás a hulladék ideiglenes tárolását szolgálja. Az átrakóba Szolnok térségből, illetve a Tisza jobb partjára eső településekből hulladékszállító járművek szállítják a háztartási hulladékot, amelyet nagy méretű konténerekbe tömörítik, majd konténerszállító járművek viszik a Kétpói Hulladéklerakóba. Az átrakó állomás üzembe helyezésével a hulladékszállító járművek helyett mindössze napi 3-4 konténerszállító jármű teszi meg a lerakó és átrakó állomás közötti utat, jelentősen csökkentve ezzel a szállítási költségeket, illetve a közutak terhelését. A rendszer keretében évente kb. 45 ezer tonna hulladék átrakását tervezik, amely napi 3-4 konténerszállító járművel szállítható a kétpói lerakóba. A válogatómű a szelektíven gyűjtött papír-, műanyag- és fémhulladékok ipari előkészítését végzi. A bekerülő hulladékot az ipar igényeinek megfelelően különböző frakciókra válogatják, majd az azonos frakciókból bálákat készítenek. Az így előkészített hulladék értékesítésre, ezáltal újrahasznosításra kerül. A válogatómű üzemeltetésével évente 9830 tonna hasznos, másodnyersanyag hasznosítható újra. A hulladék válogatása jelentő kézi munkát igényel, így a válogatómű létesítése a térségben elsősorban a könnyű fizikai munkát vállalók számára kínál álláslehetőséget. A határidő előtt elkészült rendszer próbaüzeme jelenleg is folyik, a hulladékátrakót és a válogatócsarnokot a Remondis Szolnok Rt. üzemelteti majd, amely cég Szolnok Megyei Jogú város Önkormányzatának és a budapesti Remondis Kft.-nek közös tulajdona. Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter elmondta: „A Szolnok Térségi Hulladékgazdálkodási rendszer kiemelkedő jelentőségű, komplex és korszerű beruházás. Az egyedülállóan határidő előtt elkészült létesítmények jelentős változást hoznak a térség lakossága számára, hiszen a kellemetlen és káros szeméttelepek felszámolásával, a szelektív hulladékgyűjtés kiterjesztésével, a háztartási hulladék mennyiségének csökkentésével nem csak a jelen generációk, de gyermekeink és unokáink életét teszi szebbé és biztonságosabbá.” Botka Lajosné, Szolnok polgármestere hozzátette: „Nagy örömömre szolgál, hogy térségünk új hulladékgazdálkodási rendszerének építése befejezéséhez közeledik. A Szolnok Térségi Hulladékgazdálkodási Rendszer működésének sikeressége mindannyiunk érdeke, hiszen a rendszer meghatározó szerepet játszik mindennapi életünkben: lehetővé teszi, hogy ne szeméthegyektől körülvéve, természetromboló, egészségtelen környezetben éljünk, és ezt biztosítsuk utódaink számára is. Ennek érdekében közös felelősségünk és feladatunk az új hulladékgazdálkodási rendszer elfogadása és alkalmazása.” HÁTTÉRANYAG A Szolnoki Térségi Hulladékgazdálkodási Rendszer beruházása 2004-ben indult útjára. A több mint 3,5 Mrd Ft-os (14 millió Eurós) 2000/HU/16/P/PE/007 ISPA beruházás az Európai Unió 70%-os támogatásával, a magyar kormány által biztosított 20%-os támogatással, valamint az érintett települések önkormányzatai által alakított konzorcium 10%-os önrészével valósul meg. A beruházás a térség 24 települését érinti, a Konzorcium Abony, Fegyvernek, Jászkarajenő, Kenderes, Kengyel, Kétpó, Köröstetétlen, Kuncsorba, Mezőtúr, Örményes, Rákóczifalva, Szajol, Szászberek, Szolnok, Tiszajenő, Tiszapüspöki, Tiszatenyő, Tiszavárkony, Tószeg, Törökszentmiklós, Túrkeve, Újszász, Vezseny, Zagyvarékás települések részvételével, Szolnok gesztorságával jött létre. A térségi hulladékgazdálkodási rendszer több mint 200.000 ember évente közel 75.000 tonna (fejenként 410 kg) kommunális hulladékának szakszerű kezelését hivatott megoldani. A teljes beruházás értéke: 14 632 768 Euró Ebből EU támogatás: 8 596 405,906 Euró Központi költségvetési támogatás: 4 809 468,557 Euró Saját forrás: 1 226 893,537 Euró A szolnoki Újszászi úti átrakó-tömörítő és válogató állomás a Szolnok Térségi Hulladékgazdálkodási Rendszer építési tenderének egyik eleme. A válogatócsarnokban történik a szelektíven gyűjtött hulladékok további szétválasztása és szállítható formára történő bálázása. A szétválogatandó hulladék a zsákfeltépő gépbe kerül berakásra, a berendezés egyrészt zsákoltan gyűjtött hulladék zsákjainak feltépésére is alkalmas, de ezen kívül fontos funkciója a hulladék szabályozható ütemű adagolása a felhordó szalagra. Az adagolt hulladék a felhordó szalagba beépített forgó dobszitán át jut fel a válogatófülkébe. A hulladék esetleges törmelék- és portartalmát a dobszita, valamint a beépített légtechnikai elszívó rendszer szűri ki, így a válogatófülkét porterhelés már nem éri. A válogatófülkében a hulladék egy időben hat fajtára válogatható, valamint a mágnesszalag leválasztja a mágnesezhető fémanyagokat, és külön rekesz fogadja a válogatási maradékot is. A válogatófülkéből a boxokba lehullott hulladékot homlokrakodó adagolja a bálázó szalagra, amelyről az adott hulladékfajta a bálázógépre kerül. A bálázógép a hulladékot szállítható formára préseli és kötözi össze. A tisztán gyűjtött hulladékok esetében (pl. bevásárló központokban és egyéb üzletekben szelektíven gyűjtött doboz, karton és egyéb papírféleségek, stb.) a hulladék a válogatás kikerülésével közvetlenül a bálázó szalagra is kerülhet. Az átrakó állomás a hulladékgyűjtő járművek által begyűjtött kommunális hulladékot présrendszeren keresztül - azt 1/5-re tömörítve - 24 tonnás zárt konténerekbe adagolja és így a kommunális hulladék az épülő LOT-1 számú Kétpói Lerakó telepre gazdaságosan és a környezetet kímélően kerülhet kiszállításra. Az átrakó állomás két tömörítő gépsort tartalmaz. Az ürítéskor keletkező por és a szag elszívásra kerül, az elszívott levegőt porleválasztók és biofilterek szűrik meg. A téli üzem zavartalansága érdekében az ürítőtérbe felvezető rámpába elektromos fűtési rendszert építettek. A létesítmény kiegészítő épülete a porta- és mérlegház, amelyből a két hídmérleg, a bejárati kapuk és a sorompók kerülnek működtetésre. Itt került elhelyezésre a válogató csarnok intelligens füst- és tűzjelző rendszerének központi egysége is, amely automatikus kapcsolatban van a Tűzoltóság ügyeletével. Az ivó- és tűzivíz közművezetékről vételezhető tűzivíz mennyiségének kiegészítését a 260 m3 tároló kapacitású tűzivíz medence biztosítja. A létesítmény közművesítésre került, a csapadékvíz részben átemelőn, részben gravitációs úton a záportározóba kerül, a szennyvíz a városi hálózatra került rákötésre, míg a tömörítés során esetlegesen képződő csurgalékvíz a tározó medencében gyűlik össze és tartálykocsival a Törökszentmiklós-i tisztítóba kerül kiszállításra. A Létesítmény fontos részét képezi még a védő céllal telepített fásítás (erdősáv). A készültség alapján a szerződéses összeg 90%-a már számlázásra került. A végszámlára vonatkozóan a szerződésben előírt 10%-os összeg a próbaüzem lezárása után kerülhet leszámlázásra. A Fővállalkozót a létesítménnyel kapcsolatban a próbaüzem lezárását követően 1 év időtartalmú jótállási kötelezettség terheli. Az új hulladékgazdálkodási rendszer bevezetésével a hulladékgyűjtésben és szállításban közvetlenül nem fog változást észlelni a lakosság, az a későbbiekben is a jelenlegi rendszer szerint fog működni, heti egyszeri ürítési gyakorisággal. A legjelentősebb változás, hogy a hulladékok ártalmatlanítása a Kétpói Regionális Hulladéklerakóban történik majd. A hulladéklerakón hozzávetőlegesen 20 főnek, a válogatón és az átrakón 17 főnek, a hulladékudvarokban 15 főnek, összességében 52 embernek tud az új létesítmény munkahelyet biztosítani. További információ: Gyulai Ágnes Hill and Knowlton Kft. Tel: 06 1 351-9101 Fax: 06 1 351-9104 e-mail: [email protected] Forrás: greenfo

Kövessen minket a Facebookon is!