KARÁCSONYI TÁRLAT XV. -Szakralitás a kortárs zománcművészetben
Képgaléria
Budapest, Vizivárosi Galéria, 2016. november 30. – december 20.
A kiállítás kurátora:ifj. Gyergyádesz László művészettörténész, a Kecskeméti Katona József Múzeum Képzőművészeti Gyűjtemény vezetője, és a TMT elnöke
Megnyitó:2016. november 30., szerda 18 óra
Megnyitja:ifj. Gyergyádesz László művészettörténész
Kiállító művészek: Bábás Erika • Balanyi Károly • Báron László ( ) • Czóbel Marianna • Elekes Gyula • Fabók Gyula ( ) • H. Barakonyi Klára • Hévizi Éva • Hollósy Katalin • Kalmárné Horóczi Margit • Koszta Zsófia • Makrai Zsuzsa • Morelli Edit • Ötvös Nagy Ferenc • Papp György • Rácz Gábor • Rudó Anna • Blaise Simon Balázs • Sisa József • Sor Júlia • Strohner József • Tóth Szvetlána • Turi Endre
„Mi már nem nagyon tudunk szentképeket festeni” – fogalmazta meg Szemadám György meglehetősen leegyszerűsítve a 20–21. századi művészek keresztény ikonográfiával és a szakrális művészettel kapcsolatos problémakör lényegét. Ezen belül a legfontosabb tényező talán az, hogy a keresztény ikonográfia igazán csak akkor működik jól, ha a progresszív művészet és művészek, illetve a nézők, a befogadók egy platformon vannak, „egy nyelven beszélnek”. Erre azonban olyan szinten, mint például az e téren csúcspontnak tekinthető 15. században létezett, már nincs esélyünk. Ennek ellenére napjainkban is vannak törekvések e terület újraélesztésére. Ennek egyik központja ma a Kecskemét, a Kecskeméti Katona József Múzeum Képzőművészeti Gyűjteménye a szecessziós Cifrapalotában, aholis 2002-ben indítottuk el a Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálét. A sorozat első nyolc tematikus kiállításán, összesen 980 alkotást került bemutatásra a kecskeméti Cifrapalotában, ami jól mutatja, hogy mennyire hiányzott egy ilyen sorozat a magyarországi kiállítási palettáról. (Ráadásul még a közönség is szívesen látogatta / látogatja.) Sajnos, azt még messze nem állíthatjuk, hogy a kiállítás-sorozat által lefedett területen a legtöbb olyan probléma megoldódott volna, amelyek jelentős részben még mindig a II. világháborút követő időszak diktálta mesterséges ideológiai elfojtás következményeinek tekinthetőek. Hasonlóképpen naivitás lenne a részünkről, ha nem látnánk azt a jelentős – ráadásul sokak által ideologikusan is erőltetett – összeütközést, mely a keresztény ikonográfia és rokon területei, illetve a 20-21. századi, aktuálisan kortárs művészet között zajlott / zajlik. A probléma már csak azért is különösen jelentős, mert bő másfél évezredig a keresztény ikonográfia az európai művészet lényegi alapjai közé tartozott.
A biennálék anyagát rögzítő katalógusok mellett különösen fontos az a másfél évtizede folyó módszeres gyűjtői tevékenység, melynek eredményeként a Kecskeméti Katona József Múzeum képzőművészeti gyűjteményén belül létrehoztunk egy, a nem egyházi fenntartású magyarországi múzeumokban ma még egyedülállónak tekinthető, speciális gyűjteményi egységet. A 2016-ban már 400 darabot meghaladó kollekcióból már számos válogatást mutattunk be (pl. Eger, Zsinagóga Galéria; Klebelsberg Kultúrkúria; Pécsi Galéria; Budapest, Szent István Bazilika lovagterme). Gyarapítási keret hiányában a fő módszer kezdetektől a művészek rábeszélése, meggyőzése, hogy ajándékozzák a kecskeméti múzeum és a jövendő számára a műveiket. A gyűjtemény összetétele, minősége tehát alapvetően az alkotók jóindulatától és az egyes biennálék témájától függ, éppen ezért, amikor az lehetséges volt, igyekeztünk kihasználni a Nemzeti Kulturális Alap által kiírt műtárgyvásárlási pályázatokat is.
A Vizivárosi Galériában rendezett kiállítás lesz az első, ahol egy műfajt kiemelve, illetve az adott területet képviselő művészeti társasággal együtt mutatkozunk be. Természetesen a művészek és a kurátor személye megkönnyítette ezt a kapcsolatot. A kecskeméti székhelyű Tűzzománcművészek Magyar Társasága tagjainak többsége a legprogresszívabb elképzelést, az alapvetően a képzőművészet felé orientálódókat képviseli. (Ennek ellenére nem tagadjuk meg a műfaj eredendően iparművészeti oldalát, s az azzal kiemelten foglalkozókat sem.) Kortárs zománcművészetünkre a mai napig jellemző az a fajta sokszínűség, amely már a hatvanas években megjelent. Alkotóink ugyanis számos művészeti ág felől érkeztek, azaz közel egyforma eséllyel, de éppen ezért sokféle megközelítésben képesek alkotni ezzel a számukra többnyire új technikával. Természetesen mindehhez hozzátartozik az is, hogy a történeti korok zománcaihoz képest egyrészt kezelhetőbbek, másrészt jóval szélesebb választékot kínálnak a ma használatos alapanyagok. Emellett egyszerűbbé, pontosabban irányíthatóvá vált az égetési technológia is. A művészek számára a lehetőségek e téren tehát hatványozottan megnőttek, s még mindig bőven vannak tartalékok. Ez a rendkívül gazdag, többezer éves történeti múlttal rendelkező műfaj tehát gyökeresen átalakulva, reflektálva a 20–21. század bizonyos törvényeket felrúgó törekvéseire (lásd elsősorban: „határterületek”) elkezdte keresni és újonnan kialakítani önmagát. Reményeink szerint az egyesületünk – a nemzetközi és a hazai művészeti mezőnyben egyaránt – ennek az új típusú zománcművészetnek az egyik zászlóvivője marad a későbbiekben is. Fő célunk, hogy a műfaj végre valóban szinkronba kerülhessen a kortárs művészeti törekvésekkel, s a professzionális alkotók képviselte minőség jegyében háttérbe szoríthassa azt a nagyszámú dilettánst, akik tevékenységükkel megcsúfolják ezt az ősi anyagot, technikát. (ifj. Gyergyádesz László)
