Tarapcsik Sándor tartott előadást a Wojtyla Házban
Képgaléria
– 1963. június 17-én beálltam könyvkötő tanulónak. A kecskeméti Nagytemplomban kezdtem azt a napot édesanyámmal, ahol azért imádkoztam, hogy jó könyvkötő váljék belőlem – ismertette meg hallgatóságával pályafutása kezdeteit a neves szakember.
– Már gyerekkoromban bejártam édesapám munkahelyébe segíteni, így aztán nem hiába kacsintgatott rám a hivatás. Bár először arra gondoltam, előbb leérettségizem, és aztán tanulom ki a mesterséget. Ám az élet úgy hozta, hogy hirtelen akadt egy lehetőség a szövetkezetben, hogy egy tanulót felvegyenek, és én lettem a kiválasztott. Beleegyeztem, hogy majd utána leérettségizek. Így is történt – mondta.
– Heten voltunk tanulók. Elvégeztem a szakmunkásképzőt, sikeres szakmunkásvizsgát tettem. Aztán bevonultam Kalocsára katonának. Kiskunfélegyházán a hadosztálynál éppen nyomdászt kerestek a könyvkötészet és a nyomda vezetéséhez. Odakerültem, és két éven keresztül, az egész katonáskodásom alatt ott dolgoztam a nyomdában egyik kollégámmal, Sinkó Árpival együtt. Amikor leszereltem, megnősültem. Azt a nőt vettem feleségül, akinek 14 éves korom óta udvaroltam. Most leszünk 47 éves házasok. Hűséges típus vagyok: hűséges a pályához, hűséges a házassághoz – mesélte.
– Apám itt dolgozott a műhelyben velem élete utolsó pillanatáig. Tőle tanultam a legtöbbet, büszkén néztem és csodáltam a kezéből kiadott munkáit. Továbbtanultam, technikusi képesítést szereztem. Megtanultam a szita- és filmnyomó szakmát az Iparművészeti Főiskola kihelyezett tagozatán. Szóval képeztem magam, hogy az ÉPSZISZ szövetkezet vezetéséhez meglegyen a tudásom és végzettségem.
– Majd jött a rendszerváltás, és elszéledt a csapat. Nekem nagy üzletrész volt a tulajdonomban, ennek fejében megkaptam a szövetkezetben lévő gépek, anyagok nagy részét. Az átállás nagyon gyors volt: az egyik nap még az ÉPSZISZ volt életben, másnap pedig Tarapcsik Dinasztia néven dolgoztunk tovább. Nem volt törés a műhely életében, a megrendelőink meg sem érezték a változást.
– Mindig annyi munkám volt, hogy korán reggel bejöttem dolgozni, és ha kellett, késő estig a műhelyben voltam. Így ment ez évtizedeken keresztül, míg nyugdíjba nem mentem.
– Miután a fiam leszerelt a katonaságtól, megalakította a Tarapcsik Book nevű céget, én meghagytam magamnak a Tarapcsik Dinasztia részleget, mely még a mai napig is működik. Jó érzés, hogy a fiam folytatja tovább azt, amit a szüleim és én elkezdtünk.
– Ma már inkább igényesebb munkákat hoznak, például régi könyveket, bibliákat, hogy kössük be, varázsoljuk újjá őket.
– Régi könyveket restaurálunk, és új könyveket kötünk be. Vállalunk szakdolgozatok, diplomamunkák bekötését, vendégkönyvek, emlékkönyvek készítését, étlap és itallap borítókat, fizetőmappákat, különböző hivatalos szervezeteknek szükséges mappákat. Készítünk nagyon szép díszdobozokat, díszhengereket, díszmappákat akár sorozatgyártásban is, spirálozást, illetve képek kasírozását, paszpartu készítését. Nagyon különleges dolgokat is csinálunk, például a fésűs metszést, aranymetszést, amit a papság a 17-18. században alkotott.
– Életem nagy lehetősége volt, hogy a pápalátogatás alkalmával – II. János Pál pápa Magyarországon járt 1991-ben – én kaptam azt a megtisztelő feladatot, hogy készítsek neki egy szakácskönyvet. Gyakorlatilag ez hozta meg a sikeremet, jobban megismertek, elterjedt a nevünk és a vállalkozásunk híre. Többek között a magyar Parlamentet is a megrendelőink között tisztelhetjük. Komoly ügyfélkörünk van, még külföldről is keresnek minket.
– Visszagondolva elmondhatom, hogy eddigi életem sikeres volt. Egészségileg is minden rendben, hiszen kórházban még nem voltam egy napot sem. A munkámban is eredményesnek érzem magam, örömömet lelem benne.
– Nagyon sok fiatalt neveltem ki könyvkötő szakmunkásnak. Akad olyan köztük, aki külföldön él. Arra is nagyon büszke vagyok, hogy az én kis „koszos” műhelyemből került ki egyszer az országos első helyezett, pedig nagynevű nyomdák tanulóival vetélkedett.
– Rengeteg elismerésben részesültem a szakmai munkámért. Amikor elkezdtem első nap a munkát, és kezembe vettem az első szerszámot, nem is álmodtam volna, hogy ilyen sikeres leszek. Ott van a falon a sok kitüntetés: Aranykoszorús mester, Kiváló dolgozó, Életmű-díj, fel sem tudom sorolni mind. 2015 decemberében pedig Gyémánt-díjas könyvkötő lettem. Ez szakmai díj, az Országos Könyvkötő Egyesület adományozza. Éppen ezért vagyok rá nagyon büszke, mert szakemberek ítélték oda.
– Nagyon sok örömforrás akad az életemben. Például volt egy idős néni, behozott egy régi, szakadt Bibliát. Megjavítottam. Amikor érte jött, nem akarta elfogadni. Azt mondta, ő nem viszi el másnak a Bibliáját, mert ez nem az övé. Már majdnem megijedtem, hogy elcseréltük, de meglett a bizonyíték, hogy az övé: hátul bele voltak írva a családtagjai adatai, erről ráismert. Nem is gondolta, hogy ilyen szép lesz a renoválás után.
– A Nagytemplomban megköszönöm a Jóistennek ezt a szép életpályát. Ahogyan 54 évvel ezelőtt kértem a segítségét hozzá, amikor elkezdtem első nap dolgozni!
– Két gyermekünk született. Sándor fiam viszi a céget, Kati lányunk a Református Iskolában tanít.
– A Tőserdőben birtoklunk egy kis nyaralót. Ott szokott összejönni a család. Van egy kis csónakom is, és amikor fáradt vagy feszült vagyok, elmegyek csónakázni. Lemegyek a Tiszán néhány kilométert, és visszaérve kitisztul a fejem, megnyugszom. Kell néhány óra magány mindenkinek, úgy hiszem.
– Emellett nagyon szeretem a zenét, csodálatos hi-fi berendezéseim vannak, meg egy szuper tévém. Rajongom a szórakoztató elektronikai berendezésekért.
– Végül a Wojtyla Házat sem szabad kihagynom, mert állandó támogatója vagyok. A vallásos emberhez hozzátartozik a segítőkészség. Mindig segítenünk kell a rászorulókon. Ez fontos!
Számtalan más egyéb érdekességről is mesélt még Tarapcsik Sándor a Wojtyla Barátság Központ gondozottainak, ám ha ezeket egytől egyig mind megírnánk, talán egy vastag könyv sem lenne hozzá elég.
