Wojtyla Ház: rizses hús a szomszédból
Az Istenszülő Oltalmának ünnepe
Az ünnep keletkezését a bizánci birodalom fővárosában történt események előzték meg. Krisztusért balgatag András életrajzából (X. sz.) ismerjük a történetet. Konstantinápolyban, a Vlacherna templomban, ahol az Istenanya palástját őrizték, isteni látomásban volt része. A boldog András és tanítványa, Epifániusz, méltókká lettek meglátni az Istenszülőt, Keresztelő Szent János és Szent János apostol és evangélista kíséretében. Az Istenanya a templomban lévőkért imádkozott, miközben levette a fejéről a kendőt és kiterítette azt az összegyűltek felett.
Ez a történet lett az Istenszülő Oltalma ikonográfiájának az alapja. Ezen túl, voltak olyanok is, akik szemtanúi voltak az ilyen jelenésnek, ugyanebben a templomban, minden pénteken, a virrasztó istentisztelet idején. Egy palást, ismeretlen erőtől tartva, lebegett a nép által nagyon tisztelt Istenszülő ikont félig eltakarva, és így is maradt az imádság idején. Sajnos, a feljegyzések nem beszélnek arról, hogy melyik volt pontosan ez az Istenszülő ikon.
Ezek az események nem maradhattak figyelmen kívül a bizánci istentiszteleti gyakorlatban, sem pedig az egyházi naptárban. Az egyháztörténészek feltételezik, hogy az Istenszülő Oltalmának ünnepe, éppen azért került október elsejére, az Édeshangú (dallamszerző) Szent Román ünnepére, mert ő az egyik feltételezett szerzője annak az akathisztosznak, amelyet a Vlachernai templomban szoktak szolgálni.
Ha pedig, az Istenszülő megörvendeztet bennünket az Ő oltalmával, az Ő megjelenésével, a múltban, a jelenben és a jövőben egyaránt, akkor mi is, kell, hogy megörvendeztessük Őt.
Ha mi hiszünk Isten Fiában, Szűz Mária Fiában, akkor megörvendeztetjük az Istenszülőt.
Ha mi szeretjük az Ő Fiát úgy, ahogyan Ő szeret bennünket, akkor mi örömet okozunk az Istenszülőnek.
Ha mi betartjuk Krisztus parancsait, azzal örömet okozunk Annak, Aki az Úr Jézust szülte.
Ha bűneink miatt bűnbánatot tartunk, akkor Ő az Isten angyalaival és minden mennyei erőkkel együtt örvendezik. Mert azt mondta az Úr: “…nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mintsem kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége megtérésre”. Lk 15,7.
De ha nem tartunk bűnbánatot, akkor elkeserítjük az Istenanyát, Isten fényes angyalait, és a mennyben lakó összes igazat.
Az Úr nem az ajkunkra van tekintettel, de a szívünkre. Amikor majd az Úr eljön ítélni a világot, és tisztátalannak találja szívünket, elvet bennünket. De ha tisztának találja azt, telve irgalommal és szeretettel, befogad bennünket az Ő örök Birodalmába.
Mert ha vajon a fának elkorhad a szíve, ugyan meddig élhet még az a fa? Az ember szíve pedig a bűntől korhad, és amikor elkorhad, akkor az ember csupán csak az ember árnyékává válik, és csak vonaglik a földön, amíg teljesen el nem korhad.
Arról pedig, hogy az igazak öröklik a Mennyek Országát, a Legszentebb Istenszülő tesz nekünk bizonyságot az Ő dicsőségben és fényességben való megjelenésével, az Ő Oltalmával, amellyel mindenkit, aki könnyekkel, hittel és imádsággal folyamodik Hozzá, megvéd minden rossztól. Mert Ő megjelent, és Ő megjelenik, és nem csupán a puszta jelenés miatt, hanem, hogy megnyissa a hitetlenek szemeit, hogy megismerjék a Mennyországban való örök életet.