Kecskeméti sörleletek

Kecskeméten, a Levéltárban megmaradt iratok tanúsága szerint, még az 1730-as évek végén is csak a bor- és pálinkamérést szabályozta a város elöljárósága: „A város kocsmáin, ünnepnapokon reggeltől fogva másnap reggelig, mint dolgozó napig, sem bort, sem pálinkát mérni nem szabad”. Csak a borról és pálinkáról való rendelkezés nem meglepő, hiszen már egy 11. századi oklevél is említést tesz Kecskemét környéki szőlőkről, a török hódoltság korában pedig már számottevő szőlő- és gyümölcstermesztés folyt Kecskeméten. 1707-re az adóköteles lakosság majdnem 80 %-a termelt olyan mennyiségű bort, amely az adóköteles mértéket meghaladta. Kecskemét lakói a területi adottságból következően tehát jórészt bort, vagy pálinkát fogyasztottak a korai századokban. 1848 előtt a városi magisztrátus előjoga volt a húsmérésen túl a bor-, sör- és pálinkaárusítás. A bort és a pálinkát a város kocsmáiban mérték, az engedély nélküli, un. kurta kocsma tartását tiltották.

 

Sört valószínűleg azonban már a 18. század előtt is fogyasztottak a kecskemétiek. Erre utal, hogy 1688-ban a város perceptora lajstromába bejegyezte: „9 Junii Ser árába fizettem gar[as] 12, d[énár] 6”. Az is feltételezhető, hogy a város kocsmáiban sört is mértek. Egy 1717. évi megyegyűlésen meghatározták a sör fogyasztói árát a megyei településekre vonatkozóan. (A korabeli országos törvények szerint minden áru árának meghatározása a megyékre tartozott.) 1717-ben a megye határain belüli mezővárosokban és falvakban 1 csöbör (41,97 l) sör árát 1 forint 40 dénárban állapították meg. „Kecskemét felé 1 csöbör sör ára a fa magasabb ára miatt 1 forint 50 dénár”. A sört Kecskemétre más településekről hozhatták be, mert helyi sörfőzésről a 18. század vége előtt nem tesznek említést az iratok. Hiteles adat van arra vonatkozóan, hogy pl. Pesten sörfőző céh működött, melynek szabályzatát VI. (magyar királyként III.) Károly 1722-ben hagyta jóvá. (Érdekes, hogy a szabályzatban megemlített sörfőző mesterek mind németek voltak: Reider János, Schmidt Gotár, Eichmajer Gáspár és Aurer János.) A pesti sörcéh szabályzata a Bécsben, I. Lipót által1696-ban jóváhagyott német nyelvű szabályzatot vette alapul.

 

A sörmérés lés feltehetően a fogyasztás a 18. század végé lendült fel Kecskeméten, mikor 1793 februárjában a Tanács – „… minekutána a mostani Bor szűkinek üdeiben a város jövedelmeinek szaporítása tekintetibül” – egy Serháznak építését elhatározta. A Serház felépítése, főzőüstökkel, kádakkal való felszerelése 6.669 rénes forintjába került a városnak. A Serházhoz lakóház, istálló, szín és az udvaron egy kút tartozott, továbbá egy pálinkaház. A városi Tanács a Serházat bérbe adta vállalkozóknak. Az első bérlő Petz János serfőző mester volt (1794-1798). Évi 2000 rénes forintért bérelte Petz a Serházat és házánál, valamint négy városbeli kocsmában árulhatta a megkövetelt „jóféle” sört. Ezen kívül egy városi pincét is rendelkezésére bocsátott a város, ahonnan a Szent Gordián és Szent Lőrinc napi vásárok alkalmával is mérhette sörét. 1811-ben már egy szárazmalom és Monostoron 50 hold föld is a bérlemény részét képezte. Ekkor Sárközy Benjamin táblabíró, Tóth Imre és Hertzeg Sámuel vette bérbe hat évre a Serházat. A három fős „társulat” valószínűleg belebukott a sörmérésbe, mert sok adósságot hátra hagyva 1812-ben odébb álltak. A felgyűlt adósság miatt 1813-ban az elöljáróság már a Serház eladásán gondolkodott (33.000 forintért tervezték eladni), amikor Majerfy Ferdinánd bérlőnek jelentkezett. Az általa ajánlott 500 forint évi bért a városvezetők azonban túl kevésnek találták, végül egy szegedi „kitanult serfőző mesterrel”, Haaszlinger Mihállyal kötött a város bérleti szerződést. A bérleti díj évi 4.000 forint volt, és az elöljáróság kikötötte, hogy évente, „midőn kívántatni fog” a városnak 10 hordó jóféle sör jár.

 

Ettől kezdve a sör máshonnan való behozatala tilos volt, de a serélesztőnek akármely helyről való behozatalát nem tiltották. 1824 és 1830 között Schödl Lőrinc és neje bérelték a Serházat, évi 3.000 forintért. 1830-tól a Serház bérleti szerződésében kikötötték, hogy a bérletről sem a bérlő maga, sem hozzátartozói nem mondhattak le a szerződési időn belül. A bérlet feltételei között szerepelt, hogy „a kik ezen Ser Házat árendába ki venni, és arra licitálni kívánnak, ha szinte külföldiek légyenek is, jó erköltsű esméretes magok viseletén kívül elegendő vagyonbeli tehetséggel bírjanak”. A bérleti díj ekkor már évi 4.850 forint volt. A Serház bérletéhez tartozott Monostoron 50 hold föld (ezen állatot nem tarthatott a bérlő), egy szárazmalom, pálinkaház 2 üsttel, 120 véka árpa, 94 font csehországi komló, hordók, kádak, kazánok és egyéb eszközök, valamint évente 50 öl fa. A sört iccénként (1 icce 0,85 l) mérték öt helyen a városban: a Kávéháznál, az Arany Sas vendégfogadónál, a szűrszabó pincénél és két magán személy (?) házánál. 1830–1836 között Brukker János, 1844–1850 között Czenner Kazimir, 1850–1856 között P. Fekete István – mint az árverésen legtöbbet ígérő – bérelte a Serházat. Utóbbi szerződésében már az szerepelt, hogy a malom melletti kocsmán, egy vásári pincén, vendégfogadóban (ekkor már csak a Bak volt) és Kávéházon kívül „12 tetszése szerint választandó, de bátorságos helyeken sert mérhet, melly helyeket azonban jóváhagyás és szükséges felügyelés végett a Kapitányi Hivatalnak bejelenteni tartozik”. Továbbra is tiltották idegen helyről a sör behozatalát, de a haszonbérlő köteles volt a város szükségletére elegendő és jó minőségű sört tartani, ellenkező esetben „az idegen jó sernek és serélesztőnek behozatása és árulása meg fog engedtetni”.

 

Az 1860-as évektől kezdve a város Tanácsa már külön adta bérbe a Serházat (ezt egy évre szóló szerződéssel) és a városi sermérési jogot (ezt négy évre), valamint a sörmalmot. Az 1860-as években a Serház bérlői között szerepelt Schweiger Bernát, Csillag Gábor, Sárközy György, Kosztolányi István. A bérlőktől már kezes állítását is elvárták. A sörmérési jogot 1862–1866 között Salamon Imre és Dunszt Ferenc szerezte meg. 1865-től azonban már nem csak a sörmérési jogot adta haszonbérbe a városi elöljáróság, hanem a sörbehozatali jogot is. Az 1865. január 1-én kötött szerződés szerint: „Kecskemét város javadalmaihoz tartozó sörbehozatali és mérési jogot, Pálinka méréssel kapcsolatban egy, a volt serházi épület mögött a vásártéren levő pincével 1865. január 1-ső napjától 1867-ik évi December 31-i napjáig, vagyis három évre” Schwarcz Móric bérelte. A szerződés szerint a sört a vásári pincénél, a vendégfogadón és kávéházon kívül 27 helyen tetszés szerint mérhette a vállalkozó. Megengedték Schwarcznak, hogy a megengedett helyeken pálinkát is mérjen, de bort nem árusíthatott. Az 1860-as évektől tehát több személy is hozhatott be sört a városba és mérhette azt, de kizárólag a Tanács engedélyével, szerződésben rögzített feltételekkel.

 

Dreher Antal hivatalosan 1871-ben kötött szerződést Kecskemét várossal sörének árusítására. Dreher Antal sörgyára már 1864-ben akarta sörét Kecskeméten árusítani. A városi Kapitányi Hivatal iktatókönyvi bejegyzés szerint levelet küldtek Beretvás Pálnak. Maga a levél azonban nem maradt meg. Az 1871-es szerződés szerint: „Kecskemét Szabad Királyi Város [jogilag nem volt Kecskemét sz. királyi város, az 1870: 42. törvénycikk szerint pedig már törvényhatósági jogú város lett – szerző] javadalmaihoz tartozó sörbehozatal és sörkimérési jog a vásártéren levő egy pinczének használatával együtt haszonbérbe adatott a fent megnevezett [Dreher Antal] bérlőnek három év tartamára, vagyis 1871-ik év Január havának 1-ső napjától kezdve 1873. Deczember havának 31-ik napjáig”.

 

A Dreher sör történetének kezdete 1796-ra nyúlik vissza, amikor Franz Anton Dreher (1735–1820) megvásárolta az 1632-ben alapított Klein-schwechati Városi Serházat. Fia I. Dreher Antal (1810–1863) Ausztriában, Münchenben és Angliában tanulta ki a sörkészítés mesterségét. Schwechatra hazatérve 1840-ben bevezette az alsóerjesztésű sörtechnológiát, kikísérletezett egy új sörtípust, a Lagerbiert. (Később ennek köszönhette a „sörkirály” címet.) I. Dreher Antal 1856 és 1860 között többször járt Pesten, mivel egy Münchenben tanult pesti sörfőző mesternek – Schmidt Péternek – a kőbányai sziklapincében érlelt söre felkeltette érdeklődését, nem utolsó sorban konkurenciát látott a sikeres kőbányai sörben. Drehernek 1862-ben sikerült megvennie a cseh, osztrák és bajor konkurenciával küzdő Kőbányai Serház Társaság serfőzdéjét. A sörkészítés pesti fellendítése, az épületek bővítése már fiára maradt. II. Dreher Antal (1849–1920) még csak 14 éves volt apja halálakor, csak 1870-ben vette át a négy Dreher serfőzde (Schwechat, Kőbánya, Triest, Michelob) vezetését. A technológia fejlesztése, a kapacitás növelése révén a kőbányai hamarosan Magyarország legnagyobb sörgyárává vált. A 19. század végén egyre-másra épülő magyarországi sörgyárak (Polgári 1892, Király 1894) sem tudták megtörni Dreher Antal Serfőzdéjének fejlődését. (A négy gyárból álló konszern 1890-ben mintegy 1,2 millió hl sört termelt.)

 

Dreher a sörét Kecskeméten a vásártéri pincénél, a vendégfogadóban, a kávéházban és ezeken kívül tetszés szerint 24 helyen árulhatta, amely helyeket jóváhagyás végett be kellett jelentenie a Polgármesteri Hivatalnál. A bérleti díj 7.200 forint volt, amit negyedévenként egyenlő részletekben kellett fizetnie. A fizetés elmulasztását 6 %-os – lejárattól számított – kamattal büntette a város. Minden felmerülő költséget (adó stb.) magának a bérlőnek kellett fizetni. A szerződés szerint Dreher köteles volt a legjobb minőségű sörrel ellátni a várost. A minőséget esetről-esetre egy külön erre a célra alakult bizottság ellenőrizte. A bizottság orvosokból, „elismert jó ízlésű sörfogyasztókból”, valamint a Kapitányi Hivatal egy kiküldött tagjából állt. A bizottság vizsgálta a sör tisztaságát, a hab fényességét. Ugyanakkor a sörnek határozottan komló zamatúnak kellett lennie, malátacukor tartalmának pedig legalább 6 %-nak. Ha a sör minősége nem felelt meg, a bizottság el is utasíthatta a sörmérést, az engedélyt másnak adhatta. Dreher azonban kiváló minőségű sörrel szolgált pesti gyárából, így az 1873-ban lejáró szerződését meghosszabbíthatta a várossal.

 

1875-ben Kecskemét város más célra vette igénybe a Serházat. Korábban a Kecskemétre rendelt katonaságot – laktanya híján – a lakosság között osztották szét elszállásolásra. Ezt a terhet akarta enyhíteni a város azzal, hogy a Serházat laktanyává alakíttatta át. (A század végén egymás után épült Kecskeméten lovassági és gyalogsági laktanya, így 1896-ban az ún. Serház-laktanya már nem a katonaság igényeit szolgálta.)

 

1884-től egy újabb sörmérési helyszín jelent meg a szerződésekben, a nagytemplom előtt állt egy emeletes épület (emeletén a kaszinó helyiségei voltak) földszintjén is mérhettek sört a vállalkozók. 1884 és 1887 között Tomaskó Jakab – mint legtöbbet ígérő – kapott itt engedélyt sörmérésre.

 

Dreher Antal azonban a 19. század végén 20. század elején folyamatosan árusíthatta sörét Kecskeméten. 1896-ban házhelyet vásárolt a III. tized 165 helyrajzi szám alatt, melyen sör raktárt épített. 1901szeptemberében pedig helyi képviselője, Král Rudolf kérvényezte a városnál, hogy a Dreher telkén lévő raktárt jégkamrával bővíthessék. Még ebben az évben megépült a kamra, melyre 1902 januárjában kapták meg a használatba vételi engedélyt. Az első világháború előtt (1914-ben) Dreher újabb építkezésbe kezdett Kecskeméten. Feltehetően azért tudott terjeszkedni, mert söre a legnépszerűbb volt a városban.