Japánba „látogattak” a wojtylások
Képgaléria
Szilágyi Áron zenésztársaival 2016 novemberében járt Japánban, ahol Tokión kívül Jokohamába és Nagoyába is eljutottak. Mintegy tíz nagysikerű koncertet adtak, de azért a helyi látnivalók sem hagyták hidegen őket.
Japánt az ősi és a modern kultúra találkozása jellemzi. E kettősség mindenütt fellelhető. Ódon építmények, ragaszkodás az évszázados hagyományokhoz - mindez a legfrissebb technikai újdonságok mellett.
A szigetország lakossága eléri a 120 millió főt. Területének 80 százaléka hegyvidék, a maradék 20 százalék javarészt partvidék. Itt él a japánok nagy része, jellemzően kb. 60 négyzetméteres, alig bútorozott lakásokban.
Általánosságban jellemző a minimalizmusra való törekvés. A japán emberek előtérbe helyezik a közösség érdekeit, sajátjukét leginkább csak a második helyre sorolják.
Ami legnyilvánvalóbb volt, az a pontosság, tisztaság, lelkiismeretesség - hangzott el továbbá az előadáson. A vonatok hajszálpontosan közlekednek, ajtóik pedig úgy nyílnak ki, hogy az utasok tömegei akadálytalanul, gyorsan felszállhassanak.
A 6-8 éves gyerekek egyedül közlekednek Tokióban, a 30 milliós metropolisban, ahol olyan jó a közbiztonság, hogy „senkinek sem kell attól tartania, hogy ellopják a pénztárcáját vagy a telefonját”.
A közhivatalokba, éttermekbe csak mezítláb, zokniban közlekedve lehet bemenni. Nem csoda hát, ha minden ragyog a tisztaságtól.
A legapróbb dolgok is csomagoltak, akár egy darab tojás vagy tengeri herkentyű. Ennek folyományaként óriási mennyiségű háztartási hulladék keletkezik, amit azonban soha nem dobnak el, hanem összegyűjtve kerülnek a hulladékfeldolgozókba.
A távol-keleti ország lakossága rajong a kis cukiságokért, különösen az állatfigurákért. A képregények kiváltképpen megragadják figyelmüket. Képesek órák hosszat sorban állni a legfrissebb képregényekért, két oszlopban felsorakozva a délelőtt 10 órakor nyitó üzlet előtt.
Meglepő volt, hogy Japánban - a jó szerencse ősi szimbólumaként - szinte mindenütt fel-felbukkant a szvasztika (köznyelvi nevén horogkereszt); utcákon, használati tárgyakon, közintézményekben.
Japánban elterjedt az egyenruha-viselet; óvodákban, iskolákban, munkahelyeken. Előbbi esetekben igencsak rövidre szabottak - térdig érőek - az uniformisok, melyeken még téli időszakban sem változtatnak, még akkor sem, ha „az iskolásoknak lederesedik a lábuk”. Ünnepnapokon kimonót viselnek a japánok, például annak napján, mikor 20. életévüket betöltve nagykorúvá válnak.
Szokatlan jelenség volt a szállodai tatami szoba, amelyben csupán egy kis asztalt találtak. A padlón kellett aludniuk, ágynemű viszont járt minden vendégnek. És a fürdő használata is merőben eltér az Európában megszokottól: hotelekben 6-8 férfi, illetve nő - külön helyiségekben - mosdott egyszerre picinyke kádakban. A közfürdőkben azonos időben jelenlévők száma azonban elérheti a több száz főt is.
Az ország közlekedési hálózatára jellemzőek a többszintes autópályák és a rendkívül fejlett motorizáció. Tokió metróhálózata felér legalább öt európai nagyvároséval. A nagyvárosokban helyhiány miatt - emelőszerkezet alkalmazásával - az autók egymás „hegyén-hátán” parkolnak. A járművek döntő többsége elektromos meghajtású, ezért még a zsúfolt utcákon sem igazán hallható zaj.
Japán nem olcsó hely; szinte minden jóval drágább, mint Európában - különösen az ingatlanok -, mégis normális életszínvonalon élnek ott az emberek, hivalkodásnak nyoma sincs, nagyobb kilengés nem tapasztalható. Egy óriásvállalat igazgatója gyakran hasonló módon él, mint egy gyári munkás; 60 négyzetes lakásban élve, kis autóval közlekedve - összegezte végül élményeit Szilágyi Áron.
A lélegzetelállító bemutatót egy tradicionális japán bambuszfuvola, a sakuhacsi dallamai színesítették.
