Dr. Bábel Balázs: Elsődleges feladatunk a hit megvallása és továbbadása
– A pápa kiemelten kezeli a globális környezetvédelmi problémákra adandó lehetséges válaszokat. A glasgowi klímacsúcs résztvevőihez külön levélben szólt. A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye mennyire érintett e témában?
– A klímavédelem elsődleges szempont az élet minden területén. Ugyanakkor a mindennapokban úgy érzékeljük, több a hangzatos szólam, mint a valódi szándék. Évtizedek óta ugyanazt szónokolják a világ vezetői, miközben ők maguk korántsem járnak élen a mértékletes fogyasztást illetően. Felmerül bennem a kérdés: valóban komolyan veszik a csúcskonferencia résztvevői a környezetvédelmet? Szerintem nem. Ha a világ tehetősebb hányada rövid időn belül nem fékezi le mértéktelen túlfogyasztását, az emberiség reménytelenül menthetetlen.
– Nemrégiben ünnepeltük az 1956-os forradalom évfordulóját. A megyében hány pap került szembe a kommunista évtizedek hatalombirtokosaival?
– A Grősz-pernek száztizenöt vádlottja volt. A forradalom idején és közvetlenül utána a kommunista hatalom képviselői másfelé koncentráltak, így kissé „megfeledkeztek” az Egyházról. Ebben az időben papjaink, hittanáraink ismét egyre nyíltabban fordultak Krisztus híveihez. A hitoktatást is beindították. Alig fél év elmúltával azonban mindent ellenőrzés alá vont a diktatórikus rezsim. A hitélet újból beszűkült. A hitoktatásért még a 60-as, 70-es években is ültek papok.
– Az emberek többsége úgy véli, élünk és meghalunk. Kívánj nekünk jó éjszakát! Nem fogadják el az Egyház tanításait…
– Ez mindig is így volt. Amikor Szent Pál apostol egyik alkalommal a feltámadásról beszélt, hallgatósága nevetve azt mondta: gyere el máskor is, majd újból meghallgatunk. A középkorban rövid időre kiment a divatból az istentagadás. Ez azonban pár száz évig tartott csupán. Sokan saját testi épségükre sem vigyáznak. Tőlük az örök élet csodálatos valósága még inkább távol áll. Noha a kommunizmus, mint ideológia hivatalosan megszűnt ugyan, a materializmus ennek ellenére mégis tovább él az emberek gondolkodásában. Isten szolgái számtalan helyen tesznek tanúbizonyságot hitükről, így azért olyanok is akadnak szép számmal, akiknek mindez szöget üt a fejében.
– Télhez közeledve egyre többen gondolnak a karitászra, vagyis a jótékonyságra, irgalmasságra. Vajon rendelkezésre áll-e megfelelő erőforrás a feladatok ellátásához?
– Jézus mondja: szegények mindig lesznek veletek. Szociális gondok évezredek óta kísérik az emberiség történetét. A karitász nem előzmény, hanem következmény az Egyház életében. Más szavakkal: hitünkből fakadó segítő tevékenységről beszélhetünk. A hívek elsődleges feladata a hit megvallása és annak továbbadása másoknak. A jó megcselekvése már hitünkből fakad. Mindazonáltal segítségnyújtásunk mindenkori anyagi bázisa a hívek adakozókedvének függvénye. Egyházmegyénkben rendszeresen szervezünk gyűjtéseket, illetve kijelölt munkatársak foglalkoznak a bajbajutottak megsegítésével. Azonban irreális és indokolatlan kéréseket, mint például adjunk pénzt házvásárlásra vagy több száz fős lakodalomra, értelemszerűen nem tudunk teljesíteni.
– Az állami iskolák vezetői gyakran fejezik ki elégedetlenségüket. Ezzel szemben az egyházi iskolákban rend és fegyelem uralkodik. Mit tesznek másként?
– Az állami fenntartású oktatási intézmények tekintetében nem rendelkezem pontos helyzetképpel, ezért nyilatkozni sem tudok e kérdésben. Jómagunk harminc iskolát üzemeltetünk ugyanannyi munkatárssal, mint amikor még csak két ilyen létesítmény volt ránk bízva. Oktatási feladataink jelentősen megszaporodtak, miközben anyagi támogatásunk mértéke mit sem növekedett. Pedagógusaink, iskolaigazgatóink teljes erőbedobással küzdenek. Ugyanakkor egyéb nehézségekkel is szembe kell néznünk. Napjainkban a gyors változások korát éljük annak minden szépségével és árnyoldalával együtt. Digitális világunkban a gyerekeket is másként kell megszólítani, mint korábban.
– Milyen olvasnivalót ajánl az adventi időszakra?
– Elég a Google keresőt megnyitni és az „adventi elmélkedés” kifejezést beírni. Találatok egész sorát adja ki a böngésző. Feliratkozva akár naponta kaphatunk egy-egy áhítatot a keresztény internetes portálok üzemeltetőitől. Emellett mi mást ajánlhatnék, mint magát a Bibliát.
– Rövidesen búcsút intünk a 2021. esztendőnek. Miként értékeli az elmúló évet?
– Megpróbáltatásokkal teli évtől búcsúzunk, de azért némi reménysugarat is láthattunk idén. Ami az előbbit illeti, természetesen a járványhelyzet kerül első helyre. Itt említhetem még a klímaválságot, a migrációt és még hosszasan sorolhatnám. Lényeg, hogy talpon maradtunk. Szent Pál szavaival: amit elértünk, abban tartsunk ki! Boldog új egyházi esztendőt kívánok mindenkinek!