Téli tragédiák
A jelek szerint, Bács-Kiskunban is most léptünk az igazi tél küszöbére. Ha emlékeink után kutatva, belesünk a régi jégvirágos ablakokon, nagymamáink fehér-forró kemencéit, doromboló sparheltjeit, szüleink olajkályháit látva tűnik természetesnek a tél. Lassabb, csendesebb, kiszámíthatóbb, és talán éppen ezért, meghittebb volt akkor minden. Most mindenki attól retteg, hogy az oroszok nem adnak gázt az ukránoknak, akiknek országán keresztül érkezik hozzánk a vezeték, ami a legtöbb magyar család otthonában meleget szolgáltathat. Mi van, ha az ukránok megcsapolják a vezetéket? Mi megy Keleten? Szolgáltatnak nekünk, vagy kiszolgáltatnak bennünket a tél hidegének? Hány tragédiát okozhatnak, ha elzárják a csapokat?
A legnagyobb gond, hogy nagymamáink kemencéivel együtt, porrá lett a bizalom is. Országunk vezetőire épp olyan kétkedéssel nézünk, mint a meteorológiai előrejelzésekre. Siralmas évtizedek tapasztalatai késztetnek erre bennünket. Hiszen a politikusaink olyanok, mint a meteorológusaink, akik mielőtt elmondanák a holnapi időjárást, előbb helyesbítik a mait, s elnézést kérnék a tegnapiért… - Higgyék el, ez is tragédia, ráadásul nem csak idényjellegű!
Nemigen volt tél Kecskemét környékén, amikor nem fagyott halálra valaki részegen az utak mentén, parkokban. Viszont tizedannyi autó sem bizonyíthatta nagyanyáink idejében, hogy a jeges-havas út életveszélyes, mint manapság. Ilyenkor, különösen éjszaka és hajnalban futhatunk alattomos felfagyásokra száguldó járműveinkkel. S egy pillanat alatt megvan a baj.
De említhetnénk az ilyenkor divatos disznóvágásokat is, amelyek sokszor végződnek tragédiával. És most ne csak a felrobbanó gázperzselőre, vagy a zárlatos húsdarálóra gondoljunk, hanem az eseményhez illően elfogyasztott sok pálinkára, borra is. Sok bűncselekményről olvashattunk már, ami így kezdődött: „Disznótorozott a család, s közben ugyancsak felöntöttek a garatra.” S ha ilyenkor kirobban egy veszekedés, kéznél vannak a kések, a bárdok…
Sokszor az érzésünk az, hogy hiába a figyelmeztetés, az elrettentő példákról szóló cikkek, rémítő tragédiákat megörökítő fotók, évről évre ismétlődnek a télre jellemző szörnyűségek. Vagyis sok-sok honfitársunk hal értelmetlen halált csúszós útjainkon telente, miközben a szerencsétlen hajléktalanok, szenvedélybetegek megfagynak, s gyermekeink bányagödrök, holtágak vékony jegén csúszkálva merülnek a mélybe. Emlékszem, amikor gyermekkoromban két haverom azért halt meg, mert egy harmadik barátunk alatt beszakadt a Holt-Körösön a jég, és segíteni próbáltak neki. Legutóbb meg arról hallottam, hogy négy fiatal nézte végig korcsolyázó társuk fuldoklását, majd hazamentek, s csak másnap beszéltek róla. Pedig ott kellene sokkal vastagabbnak lennie a jégnek, ahol korcsolyáznak, és nem a szíveken…
- lexi -
