DR. BÁBEL BALÁZS tanítása: erkölcsi értékek és rend nélkül a világ utat tévesztett
Képgaléria
Krisztusban Szeretett Testvéreim!
Zsinat után ezt az ünnepet Urunk Bemutatása ünnepének nevezték el. A Keleti Egyházban a találkozás ünnepének is hívják. Mi azonban magyarok a legköltőiebben neveztük el, karácsony utáni 40-ik napon megtörtént események emlékét: Gyertyaszentelő Boldogasszony. Ez a nap még a szerzetesek napja is, hiszen az Istennek szentelt személyek világnapja, amelyhez valamiképpen minden keresztény ember odatartozik. Hiszen Istennek akarjuk szentelni életünket.
Valójában egyedül Isten a Szent. De minden, ami Vele kapcsolatba kerül, legyen az emberi személy vagy tárgy főként, ha fölajánlják az Istennek, szentté válhat. Így lesz a gyertya is szinte minden vallásban használatos jelkép. A kereszténységben szentté, szentelt gyertyává. Mi azért is használjuk különösen a gyertyát templomainkban, mert Jézus Krisztust, a világ Világosságát szimbolizálja.
A mai evangéliumi szakaszban az agg Simeon prófétai szava, hogy Jézus Krisztus a világ Világossága beszédesen megmutatkozik a gyertya vallási jelképében. Ha egyszer a keresztény élet, ami önmagában is krisztusit jelent, abból áll, hogy mind jobban hasonuljunk Jézus Krisztushoz, akkor az a jelképiség a gyertya által beszédessé válik, vonatkozik ránk is.
A gyertyának a belső részét a kanócát, ami lángra lobban, azt isteni természetéhez hasonlítjuk, a viaszrészét emberi természetéhez hasonlítjuk. De magában az emberben is van olyan isteni alkotóelem - a lélek, ami a képmásiságunkat az Istenhez való hasonlatosságunkat biztosítja.
A gyertya világít, ahogy Jézus Krisztus világossága lett ennek a világnak tanításával, életpéldájával. Az ember nem jut el az igazi világosságra a maga erejéből. Jóllehet, azt hiszi. Benne vagyunk egy nagy világválságban, összejönnek a világ vezetői Davosban, és még annyi kiutat sem tudnak mutatni, amit talán józan paraszti ésszel is lehetne. Megállapítják, hogy nagy a válság és ezen változtatni kell valamit.
Ha Jézus tanítására odafigyelnének, de legalább az ószövetségnek a tízparancsolatát figyelembe venné a világ, vagy az anyagiaknak a visszaszármaztatását, amit a jobblét alkalmával meg kellett tenni, amit igazságtalanul vettek el, máris rendeződne a világ sorsa. Magyarországon azok, akik jókor voltak jó helyen, hatalmas vagyonra tettek szert, visszaadnák a magyar népnek, és csak annyit tartanának meg maguknak, amit megkerestek két kezük, vagy eszük munkájával, talán még a gazdasági válságunk is helyre billenne.
De hát az ember ebben a gazdasági világban sem tud utat mutatni Az eerkölcsi értékek és rend nélkül.mberi élet nem ilyen kétdimenziós lét. Nem magába zárkózó lét. Mert mit ér az, ha berendezzük csodálatosan néhány évre, évtizedre földi világunkat, és egyszer vége van. A most elhunyt ortodox teológus Olivier Clement mondja: milyen boldogság az, amelyik nem ígér örök létet, az előbb-utóbb fájdalommá válik? A nagy és igazi életcélt mutató, világosságot csak Krisztus gyújtja meg nekünk. S nekünk ezt a világosságot tovább kell adnunk.
Még emlékszünk rá, hogy a kommunista idők ateista folyóirata a „Világosság” címet viselte. Jól tudták, hogy miért adják ezt a címet. Õk majd megmutatják ilyen egzisztenciális kérdésekben is, mint élet és halál, az igazi világosságot az ember számára. Akkor sem tudták megmutatni, s most sem tudják megmutatni azok, akik Isten nélkül élnek.
Egy hete, a volt szovjet elnökkel, Gorbacsovval volt egy hosszabb riport műsor a Duna Televízióban. Önmagában egy rendes ember is volna, de amikor rákerült a sor, az életről-halálról milyen fölfogást vallott, idézett egy ős filozófust, marxistát Plehanovet, aki haldokolva ezt mondta feleségének: egyik anyagformából átmegyek a másikba. Ha ez a bölcsessége minden ateista embernek, akkor ez nagyon szánalomra méltó.
Jézus Krisztus világossága egyértelmű. Elvisz bennünket az Atyához. „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet!” Ez a szó valóban meggyújtja nekünk a világosságot, amikor botorkálunk a földi élet útjain. Mi hozzátartozunk. Krisztus föltámadásával mindenki előtt meggyújtotta a túlparti fényeket.
Aztán a gyertya meleget is ad. Krisztus igazsága nem egy metsző igazság volt csupán, hanem úgy mondta el, hogy általa az emberi szíveket is fölmelegítette. Nem csupán egy logikus tanítást adott, mert akkor a minden korok akadémikusain kívül nem lehetne megszólítani az evangéliummal az embereket. Õ mondja, „Jöjjetek hozzám mindannyian, akik elfáradtatok, én megenyhítelek titeket!” „Tanuljatok tőlem, mert alázatos szívű vagyok!” „Az én igám édes, az én terhem könnyű!”
A szív az Isten szeretetének jelképe. Az Isten szeretettel van e világ iránt. S nekünk is ez volna az igazi feladatunk. Szeretettel legyünk mások iránt. Csak hogy a világunk a versenyzésre van beállítva. Már így nevelődnek a gyermekek. Győzd le a másikat! Legyél mindenben első, nem törődve azzal, hogy a másikkal mi van. Egy szívtelen világban élünk. Erről nagyon sokat panaszkodnak az emberek. Elsődlegesen nekünk kell emberi szeretettel fordulni mások felé, Mert Jézus Krisztus körbejárt jót cselekedvén. Az ő szeretetét sugároznia kell a keresztény embernek.
Egy jó gyertya az mindig végig, csonkig ég. Az utolsókig elég a gyertya. Jézus Krisztus a kereszten végig égette életének gyertyáját. „Atyám! Kezedbe ajánlom lelkemet!” Õ kapott minden hatalmat az Atyától, s mindent vissza is adott. Áldozatos élete nem tartott fönn önmagának semmit sem. Ez is példamutatás számunkra. Hogy ha életünk egy gyertyához hasonlít, világítson szeretetünkkel, melegítsen és égjen csonkig. Az élet így is-úgy is, elkopik. Olyan, mint egy vérzés, megállíthatatlan. De nem mindegy, hogy mire. Olyan grotex, amikor idős emberek meg akarják hazudtolni a világot, hogy ők milyen fiatalok. És közben tudják azt, hogy mennyire gyöngék, mennyire kiszolgáltatottak. Az életünk csonkig ég. Ezt tudomásul kell venni. Nem lehet megfordítani sok mindent már.
Ebből is adódik, hogy az időt föl kell használnunk, életünket jó célra kell odaszánnunk, odaáldoznunk. Ennek is nagy híján vagyunk. Már a családban is, mert a „mai” modern családban mindenkinek joga van. Joga van valamire, és lehet menni az ombucmanhoz. Tönkre mennek családjaink, mint tudjuk. A régebbi nemzedékek nem ismerték ezt, hogy nekik ehhez-ahhoz van joguk, mert odaadták családjuk, környezetük szolgálatára életüket, Istennek szentelt személyek kifejezetten Istennek, de úgy, hogy embereket szolgálnak.
Ez nagyon nehéz, mert az emberi rész mindig visszaköveteli a magáét. Ha Krisztusra gondolunk, a gyertya eszünkbe juttatja: Úgy jó, ha csonkig ég az életünk. Valami nagydologra adjuk oda, mert csak olyan dologért érdemes élni, amiért érdemes meghalni is. Ezért ez az odaadott élet ez lesz igazán értékessé. Mert mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelke kárát vallja. És a mi Urunk mondja: „Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, de aki elveszíti énérettem és az evangéliumért, megmenti azt!”
Ez lenne a mi keresztény hivatásunk. De hát ismerjük magunkat, gyarló emberi természetünket. Ez egy nagy föllobbanásban sikeres is, de azután nehéz kitartani. Ezért is van az, hogy nagyszombaton a Húsvéti gyertyáról, ilyenkor pedig az oltár gyertyájáról - amely kifejezetten is Krisztust szimbolizálja – vesszük a fényt. Tőle kéri és kapja az erőt a keresztény ember
Amikor megkereszteltek bennünket, keresztszüleink kezébe gyertyát adtak. S amikor eltemetnek majd, gyertyát gyújtanak sírunkon. Végigkíséri keresztény életünket a gyertya. Mai estén mi vettük kezünkbe, magunk elé állítottuk, hogy elmélkedjünk róla. Ahogy a jó gyertya világít, meleget ad, és csonkig ég, legyen a mi életünk is ilyenné a Krisztus-követés útján. Amen.
(Homilia 2009. Gyertayaszentelő boldogasszony ünnepén, Kalocsán.)
