
Vállal a világ a Föld Óráján
Idén rekordot dönt a Föld Órájában résztvevő országok száma. Óriási érdeklődés, tömegek bevonódása, és ambíciózus célok megvalósítása mellett készül a világ a szombati sötétbe borulásra.
Részletek
Idén rekordot dönt a Föld Órájában résztvevő országok száma. Óriási érdeklődés, tömegek bevonódása, és ambíciózus célok megvalósítása mellett készül a világ a szombati sötétbe borulásra.
Részletek
A Nyárlőrinci Nyugdíjas Klub felajánlásával jutottak ételhez szerda délben a Wojtyla Ház kecskeméti népkonyha nehézsorsú ellátottjai. A gulyáslevest helyben főzte Bozó Pálné Kati néni önkéntes és Mezei Attila mesterszakács zömében házi alapanyagokból, melyeket a nyugdíjasklub tagjai hoztak magukkal. Németh Mihályné Terike klubvezető közösségüket bemutatva elmondta: hatvanöt lelket számláló csoportjukból ma tízen vannak jelen. Kapcsolatuk a Wojtyla Házzal nem új keletű. Egyik csoporttársuk, Zubor Andrásné Gizike önkéntesként tevékenykedik az elesetteket támogató intézményben. Általa ismerhették meg a Karol Wojtyla Barátság Központ szellemiségét, tevékenységét, önkénteseit és gondozotti családját. Mai felajánlásukkal szeretnék megköszönni, hogy a Porta Egyesület kirándulásaira ők is rendszeresen meghívást kapnak. Az ebéd mellé két sütemény is járt a gondozottaknak - a Hamiló Pékség és Cukrászat felajánlásával.
Részletek
A tegnapi esős időjárás után napsütéses tavaszi kikelet köszöntötte reggel a Wojtyla Ház munkatársait. Elérkezettnek találták tehát az időt, hogy megkezdjék a talajelőkészítési munkálatokat a Karol Wojtyla Barátság Központ virágoskertjében. A napi rutinná vált utcai takarítást követően hamar ásók kerültek elő az udvari kamrából, majd Farkasné Pásztor Jolán, az intézmény társalapítója irányításával ténylegesen is kezdetét vették a tavaszi kerti munkálatok. Szorgos kezek mozgatták az ásót; alig néhány óra elteltével szinte rá sem lehetett ismerni az eddig téli álmot alvó előkertre. Virágföld került az ágyásokba, majd árnyékliliom gumókat ültettek az aprócska vájatokba. Megállapították: nem csupán hasznosan telt a délelőtt, de látványos is a végeredmény.
RészletekTóth Szabi nemcsak érzékeny ember, de gyakran el is érzékenyül. Ez szerintem a korral is jár - mondja. Egyedül, vagy nyilvánosan, film közben, vagy koncerten, iskolai ünnepség alatt, esetleg kutyás filmen kigurulhat könnycsepp. A zenész amúgy nemcsak tettre kész, de szívesen segít is másokon, akár egy-két jó szóval. Pénzt ne kérjenek - mondja -, de azt is hozzá teszi, hogy ha kérnek tőle az utcán, előfordul, hogy ad. (azt is elmondta, hogy mennyit)
Részletek
Ferenc pápa tud kérni és elfogadni, íme egy srác közülünk megáldja Francescot! És ő örül neki!
Részletek
Hivatalos ünnep nélkül, őszinte szavakkal köszöntötték: Három éve - velünk! Három éve - veled!
Részletek
Egy hosszú hangszerfejlesztési folyamat végéhez ért Gregus Pál. Immár tisztán megszólalnak a Stowasser alt tárogató kópiák is. Nagy Csabával, a Rákóczi Tárogató Egyesület elnöke tiszteletét tette Baján az új hangszereknél. Köszönet Pali bácsinak kitartó munkájáért és Scott Robinsonnak, mert Amerikában rátalált egy eredeti hangszerre és pontos méreteket készítve róla segítette az újjászületést!
Részletek
Magyar zarándokok személyesen adhatták át Ferenc pápának ajándékukat: halasi csipkét és egy mini pápát fekete táskájával.
Részletek
Elfogadva a Lengyel Köztársaság hatóságainak meghívását, a Szentatya lelkipásztori látogatást tesz Lengyelországban a Krakkói Ifjúsági Világtalálkozó alkalmából, idén július 27. és 31. között.
Részletek
Március 12-én, szombaton került sor a 57 éves Boris, lengyel hajléktalan temetésére. A szertartást a Vatikánhoz vezető széles út, a Via della Conciliazione karmelita templomában tartották. Ezen az utcán hunyt el a hajléktalan néhány héttel ezelőtt. A gyászszertartásra csak most kerülhetett sor a bürokratikus intézkedések és a családtagokkal való kapcsolatfelvétel időigényessége miatt – tájékoztatott P. Federico Lombardi, szentszéki szóvivő.
Részletek