

A szomszéd visszatartotta a rendőrök kiérkezéséig az ismeretlen nőt.
RészletekGrandiózus időszaki kiállításra készül a szegedi Móra Ferenc Múzeum: az ókori római kultúra egyik legnagyobb drámáját bemutató tárlat kollekciója Olaszországból érkezik majd. A kiállítás témáját és címét január 27-én, szerdán 13 órakor jelentik be sajtótájékoztató keretében a Móra-múzeumban.
RészletekÖtödik alkalommal érdemelte ki az Electrolux a RobesoSAM vállalati fenntarthatósági rangsor első helyezését a háztartási készülékgyártók között. Idén 59 iparágban a világ több mint 2000 legnagyobb gyártóját értékelte a szervezet.
RészletekA legfeljebb 300 m2 összes hasznos alapterületű új lakóépületek építésére vonatkozó szabályok 2016. január 1. hatállyal megváltoztak a lakóépületek építésének egyszerű bejelentéséről és egyes építésügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 456/2015.(XII.29.) Korm. rendelet hatályba lépésével.
Részletek
Minden eddiginél többen, 33.000-ren látogattak el a továbbtanulási lehetőségek legnagyobb seregszemléjére, a múlt héten. Az oktatási intézmények standjai és segítői mellett előadások és olyan interaktív programok várták az érdeklődőket, mint a súgógépről való olvasás, vagy próbanyelvvizsgázás, de kézműves foglalatosságokat ugyanúgy ki lehetett próbálni, mint az újraélesztés tudományát elsajátítani. A pénteki nap folyamán szinte megrohamozták a standokat.
Részletek
A Wojtyla Ház tagjai a Szent László Lions Club új elnökével találkozhatott ma délben. Személye nem volt már ismeretlen régi, kedves barátunk ő, minden hónapban segíti a központ étkeztetését. Ráadásul januárban minden szombaton támogatónk, Király József segítségével készülhetett el az ebéd. Ma pedig Harsányi Zsuzsannával, a klub titkárával érkezett, akik bemutatták a club céljait. Elsősorban a segítség, az adomány gyűjtés, amivel egy-egy jótékonysági ügy mellé tud állni a klub. A klubról bővebben http://www.szentlaszlo-lions.eu oldalon olvashatnak. A közös ima után vendégeink az ebédosztásban is segítettek.
Részletek
Három sajtómunkatárs kapta meg idén is a Szalézi Szent Ferenc díjat vasárnap délben. Az idei díjazottak Bús Csaba, a Petőfi Népe fotóriportere, Faragó Miklós, a Gong Rádió szerkesztő riportere és Szűcs Zoltán, a Kecskeméti Televízió operatőre.
Részletek
A széchenyivárosi Szent Család Plébánia plébánosa Hatházi Róbert atya megküldte heti lelki program tervüket, melyet örömmel osztunk meg olvasóinkkal.
Részletek
A változáshoz idő, türelem, motiváció kell és valaki aki segít fenntartani a lelkesedést. Egy új speciális fogyókúrás programban kizárólag motivációs levéllel és családi támogatással rendelkező jelentkezőket fogadnak.
Részletek