Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Jó hírrel érkezett a mai ebéd osztására a Gong Rádió igazgatója

Jó hírrel érkezett a mai ebéd osztására a Gong Rádió igazgatója

2015. február 24. 15:32 | Adományok Wojtyla Ház

Már hagyomány, hogy a Wojtyla Barátság Központ szegényeit a Gong Rádió ügyvezető igazgatója és tulajdonosa Tőzsér Judit minden hónapban egy napon ebédet biztosít. A Wojtyla Ház fennállása óta segíti tevékenységünket, hogy gördülékenyebben menjen. Nagyörömünkre ma meglátogatott bennünket a Tőzsér család két női tagja. Igazgató asszony ma nagy örömmel jelentette be, hogy újabb 12 évre megkapta a Gong Rádió a frekvenciákat. Így továbbra is ugyanazokon a csatornákon hallgathatjuk kedvenc rádiónkat. Igazgató asszony édesanyja is köszöntötte a Wojtyla családot, majd együtt kiosztották a felajánlott ételt. A menü bableves volt, melyet felkérésre önkéntes szakácsnőnk Kati néni készített el.

Részletek

A megyét járja az Önkormányzat-Példaértékű együttműködés

2015. február 24. 14:34

Országosan is példamutató a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és a települési önkormányzatok együttműködése. A kialakított partnerség célja az, hogy a 2014-2020-as időszak fejlesztései koordináltan, egymást erősítve valósulhassanak meg. Az egyeztetéseket a települési vezetőkből és megyei önkormányzat területfejlesztési szakembereiből kialakított járási munkacsoportok végezték. Minden járásban 1-1 szakember koordinálásával többszöri egyeztetés után állt össze a terv. Az összegyűjtött több mint 2 ezer fejlesztési ötlet a leendő pályázati rendszernek is megfelelő projekt formájában került rögzítésre. A projektek egyik része a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében, míg másik része az ágazati operatív programokban kaphatnak támogatást.

Részletek
Teszteltük a LogMeIn megújult budapesti irodáját!-Átadta innovatív fejlesztőközpontját az egyik legsikeresebb magyar startup

Teszteltük a LogMeIn megújult budapesti irodáját!-Átadta innovatív fejlesztőközpontját az egyik legsikeresebb magyar startup

2015. február 24. 14:17

Bostoni mintára kialakított „InnovationLab”, akusztikai funkcióval bíró padlószőnyeg, ház a házban megoldás, csendessé tett, könnyen mobilizálható terek, kreatív, csapatmunkára ösztönző, ergonomikus designelemek – ez csak pár példa arra, mivel újította meg budapesti fejlesztőközpontját a LogMeIn. Az egyik legsikeresebb magyar startup vállalat célja az volt irodájuk megreformálásával, hogy a jövő fejlesztői olyan környezetben dolgozhassanak, amely otthonos hangulatot biztosít és inspirálóan hat a munkájukra.

Részletek
A GLAMOUR Women of the Year fontos társadalmi szerepvállalást díjaz-Az év hősnője: Bódis Kriszta

A GLAMOUR Women of the Year fontos társadalmi szerepvállalást díjaz-Az év hősnője: Bódis Kriszta

2015. február 24. 14:13

A GLAMOUR Women of the Year-díjátadó gáláját Magyarország legnagyobb, nőknek szóló közönségszavazása előzi meg. A magazin csak az adott évben meghirdetett kategóriákat nevezi meg, a jelölés interaktív, ahogy maga a szavazás is a Glamour online felületén zajlik. Egyetlen elismerésről azonban a szerkesztőség dönt: Az év hősnője díjat idén márciusban Bódis Kriszta veheti majd át.

Részletek

Egyél úgy, hogy a fogaid is örüljenek!

2015. február 24. 13:13

A helyes étrend a hosszú és egészséges élet legfőbb titka. Szerencsére az, hogy mi a helyes étrend, ma már egyáltalán nem titok. Arról viszont már csak kevesen tudnak, hogy fogainknak sem mindegy, mit és hogy eszünk. Ha meg akarjuk óvni fogaink egészségét, a szájápolás rendszeres kiegészítője lehet a cukormentes rágógumi, amely nem csak a fogak tisztán tartását és a kellemes leheletet segíti elő, hanem a száj egészséges pH-értékének egyensúlyban tartását is. A rágózással ugyanis automatikus nyáltermelés indul be, amitől az étkezések, nassolás után szinte azonnal jelentkező savasodás – ami a szájüregben elinduló emésztési folyamat következménye – megállítható.

Részletek
Átalakítások az egyszerűbb, hatékonyabb és átláthatóbb egészségügyért

Átalakítások az egyszerűbb, hatékonyabb és átláthatóbb egészségügyért

2015. február 24. 13:10

A kormány döntése alapján március 1-jétől az egészségügy átszervezésével jelentősen módosul az egészségügyi háttérintézmények rendszere is. Az átalakítás célja a hatékonyabb és átláthatóbb intézményrendszer létrehozása – jelentette be Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár kormányszóvivői sajtótájékoztatón.

Részletek

Mi lesz a bauMaxban vásárolt meghibásodott termékekkel?

2015. február 24. 12:57

Biztos jó a nyárra vásárolt fűnyíró? Működik a fúrógép? Ezeket is érdemes még most ellenőrizni. A bauMax 2015 második negyedévében vonul ki Magyarországról, ezt már korábban közölte a barkácsáruház. Az ugyanakkor még teljes körben nem tisztázott, hogy ezután ki biztosítja a vásárlók szavatossági és jótállási jogait.

Részletek