Július 29. hétfő, Flóra, Márta
A Wojtyla Család Szentestéje 2. rész

A Wojtyla Család Szentestéje 2. rész

2014. december 25. 21:07 | Adományok Wojtyla Ház

Mozgalmas volt szenteste napja a Wojtyla családnak, mint ahogy azt már előző hírünkben is írtuk. Délelőtt karácsonyfát díszítettünk, virslis partyt rendeztünk, megnéztük az S.O.S. gyerekfalu műsorát és a karácsonyi csomagokat is átadtuk. A dél időt már Kecskemét főterén felállított sátorban töltöttük. Karácsony szentestéjén már hagyomány, hogy Lezsák Sándor alelnök és Dr. Zombor Gábor államtitkár köszöntik a megjelenteket. Mindketten elmondták, hogy sok ismerős arcot fedeznek fel a padok között évről-évre. Lezsák Sándor egy személyes karácsonyi élményt mesélt el. Dr. Zombor Gábor kijelentette, bár munkája miatt nem tud túl sok időt tölteni Kecskeméten, de mindig nagy öröm számára, ha a helyiekkel találkozhat. Farkas P. József a program elindítója is köszöntötte a sátorban megjelent rászorulókat. Dr. Jeney Gábor plébános a lelki táplálékot hozta el számunkra, majd közösen elmondtuk az asztali áldást. A köszöntésen részt vett Dr. Szeberényi Gyula Tamás és Lévai Jánosné is. A nap támogatója Frankó János izsáki vállalkozó, aki a Kunbaracsi Polgárőrséget kérte fel, hogy elkészüljön a 300 főre szánt marhapörkölt tésztával. A menü mellé bejgli, friss kenyér és szaloncukor is került a tálcákra. Az ebéd kiosztásában –tészta szedésben, pörkölt adagolásban- vendégeink is segítettek. Délben a Vöröskereszt kecskeméti csapata is eljött, hogy a gyerekeseknek játékokat, könyveket ajándékozzanak, a nagyobbaknak pedig ruhaosztást szerveztek.

Részletek
A Wojtyla Család Szentestéje 1. rész

A Wojtyla Család Szentestéje 1. rész

2014. december 25. 19:27 | Wojtyla Ház

Mozgalmas volt szenteste napja a Wojtyla családnak. Kezdődött már reggel 8-kor a főtéren felállított szegények karácsonyfájánál. Jávorka Endrétől kaptuk a fenyőfát, melyet papírdíszekkel, angyalhajjal, színes boákkal díszítettünk fel a már előző nap felállított sátor mellett. Majd bementünk a Wojtyla Házba, ahol már reggelivel vártak bennünket. A virslis, mustáros partyt a Sodexo Magyarország segítségével tudtuk megvalósítani. Egy kis beszélgetést, pihenést követően az S.O.S. falu gyerekei és nevelői látogattak el, hogy előadják karácsonyi műsorukat. De előtte Váry Károly színművész a Kishercegből adott elő egy részletet a fellépő gyerekeknek. A mondókákból, versekből, táncokból, és gitározásból álló műsorra a gyerekek nagylelkesedéssel készültek. Már harmadik alkalommal jöttek el, hogy karácsonyi hangulatot varázsoljanak házunkba. A felkészülésük nem volt hiábavaló hatalmas tapsot és sok-sok társasjátékot kaptak a Wojtyla családtól. A központ munkatársai a felnőtteknek is szerettek volna kedveskedni, így 100 darab karácsonyi csomagokat osztottunk ki, melyben tészta, liszt, cukor, szaloncukor, konzerv, tojás, bejgli és papír zsebkendő volt. Az osztás sokaknak a karácsonyi menüt is jelentette, vagy legalább is a reggeliket, vagy vacsorákat. A nap hátra levő része még mozgalmasabb volt…

Részletek
Közös karácsonyozás

Közös karácsonyozás

2014. december 25. 14:49 | Wojtyla Ház

Kedd délután, a Wojtyla Ház kollektívája miután előkészült az elkövetkező 9 napos főtéri ételosztásra, és a 24-i programok zökkenő mentes lebonyolítására összeült, hogy lezárják az évet. A közös tortázás és pezsgőzés a fáradt, rohangálós napokat szépen zárta. A csapat nagy része izgulva áll a következő napok elé. A közös koccintás előtt azonban megtartottuk közös karácsonyunkat ajándékosztással. Megköszönve egész az egész éves munkákat.

Részletek
Délelőtti betlehemes és karácsonyi műsor, majd vecsési ebéd

Délelőtti betlehemes és karácsonyi műsor, majd vecsési ebéd

2014. december 25. 14:35 | Adományok Wojtyla Ház

December 23-án a Nem adjuk fel! Egyesület adta elő a Wojtyla Ház családjának karácsonyi műsorát. A betlehemi jelenetet eljátszó asszonyok átlag életkora 80 év, ennek ellenére már tavaly is előadtak szegényeinknek egy vicces előadást. Nemcsak előadásukkal készültek, hanem nagyon finom bejglit és kalácsot is készítettek ebédünk mellé. Sőt, egy kis betlehem kiállítással is készültek, melyet múlthéten hoztak házunkba. A műsort a Segítők Segítői Baráti Társaság folytatta, akik már az Élő Betlehemben is felléptek egy zenés előadással. A karácsonyi dalokat mind együtt énekeltük, még a nap támogatói is beszálltak a vokálba. Ilyenkor már hagyomány, hogy a vecsési házaspár Bálint Anna és férje Nagy István Elek segítenek az ebéd alapanyagainak beszerzésében. A menü vecsési húsos káposzta volt süteménnyel. A kedves házaspárt már jó ismerősként fogadjuk házunkban, sokat köszönhetünk nekik. Az ebéd elkészítésében önkéntes szakácsnőnk Zsuzsika készített el.

Részletek
A Műkertvárosban is volt éjféli mise

A Műkertvárosban is volt éjféli mise

2014. december 25. 12:09 | Wojtyla Ház

Zsúfolásig megtelt hívekkel a műkerti Assisi Szent Ferenc kápolna a karácsonyi éjféli misén. Az este 10 órakor kezdődött szertartáson Bárkányi Ernő, a Barátok templomának plébánosa Krisztus születésére emlékezve elmondta: olyan misztériumot próbálunk szemlélni karácsony titkában, amelyet nem igazából értünk. Nagyon örülünk neki, de nem értjük. Isten misztériuma pontosan abból áll, hogy nem lehet csak és kizárólag emberi logikával levezetni. Isten volt annyira nagylelkű, hogy Krisztussal belépett az emberek világába. Fekete Gábor állandó diakónus ünnepi prédikációjában kiemelte: kétezer évet megyünk vissza az időben, és egy egyszerű leigázott nép hétköznapjaiban találjuk magunkat. Ennek a népnek – amelyik a mai Izrael területén lakott – Krisztus előtt 1000 környékén volt a fénykora. Ekkor nagy királyai voltak, de utána a viszálykodások következtében ez a nép megtapasztalta a rabságot, a megszállást, az elnyomást. Ezer év alatt nagyon sok próféta jövendölt: eljön majd, aki megszabadít benneteket. Az angyal nem uralkodókhoz, hatalmasokhoz jött, hanem egyszerű pásztorokhoz. Azoknak, akiknek érteni kellett volna Isten üzenetét, valahogy nem akaróztak megérteni. Sokan próbálják a karácsonyi ünnepkört kisajátítani; próbálnak bennünket rávenni arra, hogy vegyünk különböző dolgokat, mert attól leszünk boldogok. A világ iparkodik elhitetni velünk, hogy karácsony a szeretet ünnepe. Ez féligazság - hangsúlyozta a diakónus. A világ nem teszi hozzá, ami a karácsony igazi lényege: Jézus születésének ünnepe. Isten görbe vonalakkal is tud egyenesen írni. Életünk folyamán számtalanszor megtapasztaljuk, hogy nem is olyan egyenesek az Isten útjai. A végén minden jól sül el, de valahogy kellenek kitérők, amelyek építenek bennünket – utalt személyes életünkre Fekete Gábor. Ma éjszaka legyünk mi is pásztorok, hogy a kis Jézus meg tudjon születni szívünkben – zárta gondolatait a Barátok templomának állandó diakónusa. A szentmise végeztével forralt bort kínáltak az egybegyűlt híveknek a templom előtti téren.

Részletek