Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Embernek lenni jó, de a legnehezebb

Embernek lenni jó, de a legnehezebb

2015. január 10. 16:45 | Wojtyla Ház

Pályafutását jogi előadóként kezdte. Majd jogtanácsos, később osztályvezető lett. Harminchat évesen egy 1500 fős nagyvállalat vezérigazgatója, majd egyéni ügyvéd. Volt önkormányzati politikus, felügyelőbizottsági elnök, közéleti személyiség. Sikeres vállalati felsővezetőként Göncz Árpád köztársasági elnököt kísérte külföldi útjain. Sportolt, bejárta a fél világot, alkalmanként diszkózik. 2010 óta kizárólag egyéni ügyvéd. Ő dr. Szabó Attila.

Részletek
Adomány a görög katolikusoktól

Adomány a görög katolikusoktól

2015. január 10. 15:13 | Wojtyla Ház

Szeretetebédet osztottak szombaton a kecskeméti görög katolikusok a Wojtyla Házban. A hívőközösséget Feczák László szervezőlelkész képviselte kilenc gyülekezeti tag kíséretében. Menüként paprikás krumplit szolgáltak fel debreceni kolbásszal, melyet a Karol Wojtyla Barátság Központ önkéntes szakácsa, Kati néni készített el a hívőközösség felajánlása jóvoltából. László atya köszöntőjében elmondta: Jézus azt tanítja, hogy ti is úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek benneteket. Az embernek mindent meg kell tennie azért, hogy a szeretetet ki tudja bontakoztatni egymás felé. Az lenne a legjobb, ha nem kellene ilyen ebédeket adni, hanem mindenki saját magának elő tudná teremteni a megélhetését. De amíg erre nincsen lehetőség, a krisztusi egyházakra mindig lehet számítani. Ebédosztás előtt liturgikus énekeket hallhattak a Wojtyla Ház szegényei.

Részletek

Amikor belassul a NAV és kegyesebb az igazságszolgáltatás

2015. január 10. 13:29

Számtalan parlamenti interpelláció, jó néhány újságcikk, és megannyi feljelentés. Adócsalás, és más bűncselekmények, egyetlen gyanúsítottal, nyomozás tyúklépésben, az óra ketyeg. A kiskunhir.hu pletykák nyomába ered, hogy megtudjuk, mi igaz, és mi nem a kecskeméti KSE Kft „pénzkitalicskázós” botránya kapcsán. Riportsorozatunkban némiképp megfordítjuk a sorrendet, kezdjük a büntetőeljárás részleteivel.

Részletek
Kecskemétre látogat Orbán Viktor?

Kecskemétre látogat Orbán Viktor?

2015. január 9. 22:33

A Kecskeméti Televízió értesülései szerint a jövő héten Kecskemétre látogat a miniszterelnök. Eszerint Orbán Viktor egy nyilvános sajtóbejáráson vesz részt, ahol a napokban Kecskemétre költözött, a Miniszterelnökséghez került vidékfejlesztési államtitkárság jövőbeli terveiről adnak majd tájékoztatást.

Részletek
Kéményseprők kívántak boldog új évet az államfőnek és a magyar nemzetnek

Kéményseprők kívántak boldog új évet az államfőnek és a magyar nemzetnek

2015. január 9. 22:29

Áder János köztársasági elnök (k) pezsgővel koccint a Fővárosi Kéményseprőipari Kft. két kéményseprő mesterével, Völgyesi Tündével és Kocsis Krisztiánnal a Sándor-palota teraszán 2015. január 9-án. A kéményseprők boldog új évet kívántak az államfőnek és a magyar nemzetnek a Köztársasági Elnöki Hivatalban. (MTI Fotó: Bruzák Noémi) (KEOL)

Részletek
Budapesten 300 ezer, Bács-Kiskunban 180 ezer forint az átlagkereset

Budapesten 300 ezer, Bács-Kiskunban 180 ezer forint az átlagkereset

2015. január 9. 22:26

Magyarországon tavaly 6 százalékkal, 246 ezer forintra nőttek a bruttó átlagfizetések 2013-hoz képest. A legnagyobb növekedés a munkaerő-közvetítés és tanácsadás területén volt, de jelentősen emelkedtek a fizetések a vendéglátásban és a kiskereskedelemben is - derült ki a Workania internetes állásportál által működtetett Fizetesek.hu éves felméréséből.

Részletek
Szombaton lesz az állatszentelés a Romkertben

Szombaton lesz az állatszentelés a Romkertben

2015. január 9. 22:21 | Wojtyla Ház

Kecskemét - Remete Szent Antal, az állatok védőszentjének napján a hagyományokhoz híven 2015. január 17-én, (szombaton) 10.00 órakor a Barátok temploma melletti Rom-kertben a Porta Egyesület és a Karol Wojtyla Barátság Központ ismét megrendezi a háziállatok megáldását. A kecskeméti kedvenceket Bárkányi Ernő, a Szent Miklós templom templomigazgatója áldja meg. Az áldáson lovak, szamarak, kutyák, macskák, galambok, nyulak, bárányok is felsorakoznak. (KEOL)

Részletek
Ebéd a nyárlőrinci nyugdíjasoktól

Ebéd a nyárlőrinci nyugdíjasoktól

2015. január 9. 15:52 | Adományok Wojtyla Ház

A Nyárlőrinci Nyugdíjas Klub jóvoltából jutottak ételhez pénteken a Wojtyla Ház szegényei. A megjelent tagok főzték és osztották ki a helyben készült gulyáslevest és palacsintát. Németh Mihályné Terike klubvezető közösségüket bemutatva elmondta: hatvanöt tagból álló csoportjukból ma tizennyolcan tudtak eljönni. Kapcsolatuk a Wojtyla Házzal nem új keletű. Egyik csoporttársuk, Zubor Andrásné Gizike önkéntesként tevékenykedik az intézményben. Általa ismerhették meg a Karol Wojtyla Barátság Központ gondozottait. Felajánlásukkal és munkájukkal szeretnék megköszönni, hogy a Porta Egyesület által szervezett kirándulásokra ők is meghívást kapnak. A Nyárlőrinci Nyugdíjas Klub 1974-ben alakult. Tagjaik közül tizenheten népdalköri foglalkozásokon is részt vesznek, melyet Csingér Sándorné lakiteleki tanárnő vezet. Éves programterv szerint tornagyakorlatokat végeznek, tanulnak, szórakoznak, belföldi kirándulásokat szerveznek. Foglalkozásaikat hetente hétfőn és csütörtökön tartják; társasjátékoznak, beszélgetnek, irodalmi előadásokat szerveznek, csutkababát készítenek. Színjátszó csoportjuk gyakran tart előadást ünnepségeken. Népdalköröseik közösségi rendezvények meghívott vendégei. Minden évben ők nyitják meg a Táncszemle nevű néptánc rendezvényt a szerbiai Bajmokon. Nincsenek híján a vidámságnak, hisz ebéd előtt mindenkivel tudatták a Wojtyla Házban: „Száz forintnak ötven a fele…” Ígérték: máskor is eljönnek. Isten áldja kezük munkáját! Szeretettel várjuk vissza a Nyárlőrinci Nyugdíjas Klub közösségét – mondta Molnár Zoltán intézményvezető.

Részletek