Július 30. kedd, Judit, Xénia
Bács-Kiskun Megyei Környezetvédelmi Alapítvány MEZEIVÁROS ÉS ÜRGÉS REHABILIZÁCIÓJÁT SEGÍTVE

Bács-Kiskun Megyei Környezetvédelmi Alapítvány MEZEIVÁROS ÉS ÜRGÉS REHABILIZÁCIÓJÁT SEGÍTVE

2014. május 30. 09:24 | Wojtyla Ház

A Bács-Kiskun Megyei Környezetvédelmi Alapítvány május 29-én rendezte meg a „Mezeiváros és Ürgés integrált szociális jellegű város rehabilitáció” című, DAOP 5.1.2/C-09-2f-2012-0001 azonosító számú projekt keretében, a helyi környezettudatosságot elősegítő programokon belül megvalósuló környezetvédelmi előadássorozatot, aminek a Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskolában és Kollégium adott otthont (Kecskemét, Erzsébet krt. 73.)

Részletek
Folytatódik a Harmadik Kor Egyeteme előadássorozat Kecskeméten

Folytatódik a Harmadik Kor Egyeteme előadássorozat Kecskeméten

2014. május 29. 20:48

Komoly érdeklődés mutatkozik a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar Harmadik Kor Egyeteme elnevezésű előadássorozata iránt Kecskeméten – foglalta össze az első tanév eddigi eredményeit a Városházán csütörtökön tartott sajtótájékoztatón Mák Kornél, Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármestere; Dr. Szécsi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karának tanszékvezetője, a Kecskeméti Regionális Felnőttképzési Központ igazgatója; és Dr. Tiba István, a Kecskeméti Nyugdíjas Klubok Megyei Jogú Városi Szövetségének elnöke. Az együttműködő felek úgy döntöttek, folytatják a programot Kecskeméten.

Részletek
Vitaminok hatása a szájüregre

Vitaminok hatása a szájüregre

2014. május 29. 14:50

Az emberi szervezet nem képes vitaminokat előállítani, ezért azokat külső forrásokból kell beszereznünk. A legtermészetesebb forrás a komplett összetételű diéta, amely megfelelő arányban tartalmaz állati és növényi eredetű élelmiszereket. A másik forrás a különböző vitaminkészítmények, amelyek egy-egy vitamint, vagy vitaminkombinációkat tartalmaznak. A legtöbb vitamin hiánya szájnyálkahártya tünetekkel jár, amik közül az egyik vezető tünet a szájszárazság, amelyben a vitaminok szedése mellett sokat segít a cukormentes rágógumi használata is.

Részletek
Breaking: Blink-182 a Sziget Mínusz Egyedik napján

Breaking: Blink-182 a Sziget Mínusz Egyedik napján

2014. május 29. 14:32

A hazai fesztiválok kívnságlistáin évek óta élvonalban lévő Blink-182 – hosszú egyeztetés után – igent mondott a szervezőknek: augusztus 11-én, a Sziget Mínusz Egyedik napján a Nagyszínpadon lépnek majd fel. Ezzel tehát eldőlt, hogy lesz Mínusz Egyedik nap, sőt a szervezők további koncerteket is ígérnek erre a napra. Kerekedik a Nulladik nap kínálata is: a napokban csatlakozott Casper, az A Day To Remember és Fedde le Grand – mindannyian az A38 felhozatalához. A fesztiválnapok programját pedig CeeLo Green is erősíti majd a Nagyszínpadon és a friss hírek közt szerepel a Jimmy Eat World fellépése az A38-on. A 7 napos bérlet a Blink-re és a Nulladik napra is jó, amúgy pedig még május 1-ig olcsóbb a jegy. Érdemes sietni.

Részletek

OutKast, Manic Street Preachers, The 1975 és új helyszínek a Szigeten

2014. május 29. 14:29

Egy héttel későbbre rakták az idei Szigetet a szervezők, hogy a nemzetközi sztárok könnyebben bele tudják illeszteni a naptárjukba – ennek eredménye már látszik is a sztárfelhozatalon. Lesz – sok más mellett - Queens of the Stone Age, The Prodigy, Macklemore & Ryan Lewis, Imagine Dragons, Bastille, Skrillex, Placebo, Lily Allen és The Kooks és a legfrissebb hírek szerint jön az Outkast, a Manic Street Preachers és az The 1975 is. Az End Show – amit idén Calvin Harris prezentál – mellett lesz Opening Show Deadmau5-szal valamint teljes értékű programnappá válik a “Nulladik Nap”. A Sziget Fesztiválköztársaság idén augusztus 11-18. között nyitja meg határait, újdonságokkal, változásokkal, még több látványossággal.

Részletek

Budapestre hívta a Sziget George Ezrát

2014. május 29. 14:27

George Ezra először látja meg leghíresebb dalának ihletőjét, s rögtön két koncertet is ad fővárosunkban. Május 31-én, a Sziget Szervezőiroda meghívására, a Budapest Essentials rendezvénysorozat keretében láthatjuk majd élőben az ifjú titánt, aki egy rendhagyó vonatúttal összekötött európai miniturné végállomásaként érkezik hozzánk.

Részletek
Fogyasztóvédelem a zsebben: új okostelefon-alkalmazás a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságtól

Fogyasztóvédelem a zsebben: új okostelefon-alkalmazás a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságtól

2014. május 29. 14:07

A mindennapok során számos alkalommal előfordul, hogy vitás kérdésekben azonnali válaszokra lenne szükség. Ebben segít az NFH új okostelefon-alkalmazása, amely a legfontosabb fogyasztóvédelmi ismeretanyagot adja a felhasználók kezébe, de lehetőséget teremt arra is, hogy vásárlásainkról és a termékhez kapcsolódó reklamációs határidőkről is nyilvántartást vezessünk.

Részletek
Drogdíler lett Herczeg Zoli-Akció-vígjátékban vállalt szerepet a divattervező

Drogdíler lett Herczeg Zoli-Akció-vígjátékban vállalt szerepet a divattervező

2014. május 29. 14:03

Bevállalós, minden percben bulira kész, laza, na és persze igen stílusos drogdíler Herczeg Zoli. A divattervező barátja, Novák Erik filmjében vállalt szerepet. Zoli először próbálta ki színészi tehetségét, ami azért is volt különleges kihívás számára, mert a június elején mozikba kerülő Fekete Levesben nem előre megírt szöveget kellett megtanulnia, hanem improvizált.

Részletek
Lakossági szavazás 2015 év madaráról

Lakossági szavazás 2015 év madaráról

2014. május 29. 13:58

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1979-óta választja vagy szavaztatja meg az év madarát. 2015-re három faj: a búbosbanka, a fekete rigó vagy a vörösbegy társadalmi összefogású védelme merült fel. Arról, hogy melyik legyen a következő év madara, melyikért szeretnének többet tenni az emberek, az interneten keresztül, az Egyesület www.mme.hu honlapján az ország lakossága dönthet 2014. június 28-a 12 óráig.

Részletek