Július 30. kedd, Judit, Xénia

Orbán Viktor fogadta az Afganisztánból hazatérő honvédeket

2013. március 29. 09:12

Az egész ország nevében mondott köszönetet Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön azoknak a magyar katonáknak, akik az afganisztáni Tartományi Újjáépítési Csoport (PRT) utolsó kontingensének tagjaiként érkeztek haza. A kormányfő a katonák fogadásán a budapesti Liszt Ferenc Repülőtér 1-es terminálján mondott köszöntőjében úgy fogalmazott, a fél évet távollévő katonák nem \"elfelejtett légióként\" szolgáltak, hiszen emberségből és segítőkészségből jelesre vizsgázva, feladatukat maradéktalanul elvégezve, nyomott hagytak a világban.

Részletek
Sonkát, tojást, kalácsot szentelt Dr. Bábel Balázs érsek

Sonkát, tojást, kalácsot szentelt Dr. Bábel Balázs érsek

2013. március 28. 15:29 | Adományok Wojtyla Ház

Ételt áldott Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek a kecskeméti Wojtyla Barátság Központban Nagyhét csütörtökén (március 27-én). A hagyományos rendezvényen a Wojtyla Barátság Központban azokat a sonkát, tojást, üdítőt, kalácsot, és egyéb húsvéti ajándékokat tartalmazó csomagokat szentelte meg, melyeket a Wojtyla sorsközösség szegény sorsú tagjai kaptak. Az ételáldást megelőzően a 125 éves Kodály Zoltán Vegyeskar adott rövid műsort a Wojtyla Barátság Központban. (http://www.kecskemeti-hirhatar.hu)

Részletek
A nagycsütörtöki ebédet a soltvadkerti Lakatos család készítette

A nagycsütörtöki ebédet a soltvadkerti Lakatos család készítette

2013. március 28. 15:25 | Wojtyla Ház

Nagycsütörtök délben a soltvadkerti Lakatos család és Gáspár Zsolt látogattak el a Wojtyla Házba. Nem először jöttek el, már második éve rendszeres támogatója sorsközösségünknek. Ezúttal Lakatos Attila és testvére segédkezett az általuk elkészített székelykáposzta kiosztásánál. Az ebéd bőséges és nagyon finom volt. Ezúton is köszönjük segítségüket, támogatásukat.

Részletek
A kecskeméti Nagytemplomban tartotta Dr. Bábel Balázs érsek atya az olajszentelési misét

A kecskeméti Nagytemplomban tartotta Dr. Bábel Balázs érsek atya az olajszentelési misét

2013. március 28. 15:00 | Wojtyla Ház

Dr. Bábel Balázs Kalocsa-Kecskeméti érsek az egyházmegye papjaival együtt mutatta be az olajszentelési misét a kecskeméti Nagytemplomban nagycsütörtökön délelőtt. A hagyományos szertartást a kalocsai főszékesegyház újítási munkálatai miatt Kecskeméten tartotta érsek atya. A betegek olaját, a keresztelendők olaját és a Krizmát (balzsammal kevert faolajat) a beszéde után áldotta meg, majd a papság megújította a papszenteléskor tett esküjét. A Nagytemplom zsúfolásig megtelt a hívekkel, és együtt imádkoztak a Főpásztorral.

Részletek
Sándor atya heti-levele a Széchenyivárosból

Sándor atya heti-levele a Széchenyivárosból

2013. március 28. 08:16 | Wojtyla Ház

Sándor atya üzente: \"Az Arborétumban is uralkodó kedvezőtlen időjárás és terepviszonyok miatt a nagypénteki keresztút este elmarad. a Szentcsalád Plébánián este 6 órakor kezdődik a szertartás, ezúttal keresztúttal. Aki a csoportok közül szeretné felolvasni az elmélkedését, amit előkészített, tegye meg. A többi állomást itt pótoljuk.\"

Részletek
Napi Evangélium: „Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek?”

Napi Evangélium: „Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek?”

2013. március 28. 08:11 | Wojtyla Ház

Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének. Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza. Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső ruháját, fogott egy vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a derekára kötött kendővel meg is törölte. Amikor Simon Péterhez ért, az így szólt: „Uram, te akarod megmosni az én lábamat?” Jézus így felelt: „Most még nem érted, mit teszek, de később majd megérted”. De Péter tiltakozott: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha.” Jézus azt felelte: „Ha nem moslak meg, nem lesz semmi közöd hozzám”. Erre Péter így szólt: „Uram, akkor ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!” Jézus azonban kijelentette: „Aki megmosdott, annak csak a lábát kell megmosni, és egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.” Miután megmosta lábukat, fölvette felső ruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk: „Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.” Jn 13,1-15

Részletek
Orbán Viktor átadta a 2021-es "vizes" vb magyar pályázatát

Orbán Viktor átadta a 2021-es \"vizes\" vb magyar pályázatát

2013. március 28. 08:07 | Wojtyla Ház

Orbán Viktor miniszterelnök – Simicskó István sportot felügyelő államtitkár és Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke társaságában – a Parlamentben átadta Cornel Marculescunak, a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) ügyvezető igazgatójának a 2021. évi úszó-, vízilabda-, műugró-, műúszó és nyíltvízi világbajnokság díszes kivitelű pályázati dokumentumát.

Részletek