
Tokosné Börönte Erika adománya
Ágyneműket, ruhákat,baba kocsit és játékokat hoztak ma délelőtt. Holnap könyveket hoznak.
RészletekÁgyneműket, ruhákat,baba kocsit és játékokat hoztak ma délelőtt. Holnap könyveket hoznak.
RészletekJövő hétfőtől két héten át csökkentett módban működik majd az ügyeleti rendszer a kecskeméti polgármesteri hivatalban.
RészletekHetente kétszer jön a Wojtyla Házhoz - a Wadowice-kerthez - a Városgazdasági Kft. öntöző-kocsija, hogy segítsen. Szépen rendben tudjuk tartani a Hegede Család ajándékát - a nagyon szép köztéri virágoskertet. Jó tudni, hogy városvezetés gondol velünk és segít.
RészletekElőadást tartott a Wojtyla Ház családjának a napokban dr. Bicskei Ferenc, a Bács-Kiskun Megyei Bíróság elnöke. A jeles jogász a bíróságok működéséről, a szegényeket szolgáló állami jogsegély lehetőségekről szólt, majd válaszolt a lelkes és igen aktív hallgatóság kérdéseire. A találkozó után négyszemközt is föltehettek kérdéseket a ház gondozottjai. Az intézmény nevében köszönetünket szeretnénk kifejezni az elnök úr felé figyelméért, barátságáért.
RészletekA Wojtyla Házban a heti ünnepi program kiemelkedő napja csütörtök volt. Hunyadi Jánosra illetve Kapisztrán Szent Jánosra emlékeztünk főhajtással a ház gondozottjaival közösségben. Megilletődve hallgattuk a nándorfehérvári harangok szavát. Imáinkban a haza fölvirágzásáért kértük a Jóistent. A csütörtöki ebédet a főtéri LIBERTE ÉTTEREM kollektívája küldte. Finom volt a remek tarhonyás pörkölt is, de a meggyes piskóta a legjobb anyák mesterművét idézte. Nagy taps és lelkes köszönet jutott a cég jelenlevő képviselőinek....
RészletekA Cakó Stúdió, az Inforg Stúdió, a Kecskemétfilm és a Paja Film produkciót vetítik Brazíliában és Koreában rangos nemzetközi animációs filmfesztiválok - tudatta a Magyar Filmunió.
RészletekTöbb mint félmilliárd forintból újulhat meg a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság kezelésben álló területek közel egytizede – jelentette be szerdai kecskeméti sajtótájékoztatóján szervezet igazgatója.
RészletekKecskemét főteréről, a Békás-tó melletti sakkasztaloktól kártyások zavarják el a sakkozókat. A piros ász ellen nem használ a sáncolás.
RészletekNagy Szent Gergely kora elmúltával a latin egyház hagyományában a liturgiában, a legendákban, a művészetben és a népi ájtatosságokban Mária Magdolna alakja egybeolvadt Betániai Máriáéval, Márta és Lázár húgáéval, valamint a névtelen ,,rossz hírű nő\'\'-ével (Lk 7,36). S bár az újszövetségi kutatások már elég régen igazolták a keleti egyházat, ahol megkülönböztetik a három nőt, és Betániai Máriát, valamint Mária Magdolnát külön-külön tisztelik, ezt misekönyveink még mindig nem tükrözik. Vajon meddig tartható fenn ez a téves azonosítás? Nem volna- e helyénvaló, hogy amint az idők folyamán bemázolt régi, értékes képeket megszabadítjuk a rákerült festékrétegtől, úgy Mária Magdolnát is megszabadítsuk a hozzátapadt két másik újszövetségi nőalaktól?
RészletekA hét első napján, (Húsvétvasárnap) kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment Jézus sírjához. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Amint ott sírdogált, betekintett a sziklasírba, és ahol Jézus holtteste feküdt, két, fehér ruhába öltözött angyalt látott. Ott ültek, az egyik a fejnél, a másik a lábnál. Így szóltak hozzá: „Asszony, miért sírsz?” „Mert elvitték az én Uramat – felelte –, és nem tudom, hová tették.” Ezzel hátrafordult, és íme, Jézus állt előtte. Nézte, de nem ismerte föl, hogy ő az. Jézus megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Mária Magdolna azt hitte, hogy a kertész az, és így válaszolt: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hová tetted, hogy magammal vihessem.” Jézus erre megszólította: „Mária!” Mária felkiáltott: „Rabbóni!” vagyis „Mester”! „Ne tartóztass! – felelte Jézus. Még nem mentem föl az Atyához. Te most menj testvéreimhez, és vigyél hírt nekik! Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Mária Magdolna elsietett. Hírül vitte a tanítványoknak: „Láttam az Urat.” – És elmondta, amit az Úr üzent. Jn 20,1. 11-18
Részletek