![Csütörtöki traffipax info Csütörtöki traffipax info](https://civilnaplo.hu/imgs_news/1024/13990.jpg)
Csütörtöki traffipax info
Április 23-án, csütörtökön a következő útszakaszokon kell sebesség-ellenőrzésre számítanunk Kecskeméten, illetve a város környékén:
RészletekÁprilis 23-án, csütörtökön a következő útszakaszokon kell sebesség-ellenőrzésre számítanunk Kecskeméten, illetve a város környékén:
RészletekNapközben elszórtan záporokra, néhol esetleg egy-egy zivatarra a Dél-Dunántúlon, majd Közép-Magyarországon és az északi országrészben készülhetünk. Keleten többször felszakadozik a felhőzet, néhány órára kisüt a Nap. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 °C között alakul. Az időnként megélénkülő szél délutánra mérséklődik.
RészletekA Föld napján mindenki igyekszik jót tenni a természettel. A felnőttek ha tehetik autóikat ezen a napon biciklire cserélik, az iskolások fát ültetnek, szemetet szednek, rajzpályázatokon, és környezetvédelmi előadásokon vesznek részt. Ezt a gondolatsort követve a Porta Egyesület aktivistáival Bács-Kiskun megye valamely közterületét rendbe teszi évek óta rendbe teszi. A tegnapi civil megmozdulás helyszínéül a Duna-partot, a Tassi zsilip környékét választották.
RészletekTegnap a Református Újkollégium termében bemutatkozott Kósa Ádám, európa parlamenti-képviselőjelölt, aki a jelbeszédet is az EU hivatalos nyelvei közé emelné. A bemutatkozás alkalmából dr. Soltész Miklós vezette fel a jelenlévőknek Kósa Ádámot. Soltész a rövid bevezetőjében rámutatott, hibásnak tartja azt a szociálpolitikai felfogást, mely a fogyatékosokat az eltartotti létbe kergeti és tartósan konzerválja e függőségi állapotot. \"Fogyatékos polgártársainknak biztosítanunk kell az értékteremtő munka lehetőségét. Ennek kulcsa az oktatás átalakítása a versenyképes tudás megteremtéséért és a munkaerőpiac fogadókészségének megteremtése\" - vélekedett Soltész.
RészletekTöbbször is hírt adtunk, írtunk az egykoron ambiciózusosan elkészített, kihelyezett reklámtáblákról, amelyeket később a tulajdonosai elhagytak. A többi között az Árpád körúton – a város egyik legforgalmasabb útján – találkoztunk a napokban olyan rozsdás ősplakátokkal, összemocskolt, romos hirdetőtáblákkal, amelyek elveszik az emberik kedvét a sétától. Sokan teszik fel a kérdést, működik-e Kecskeméten közterület felügyelet? Mert mi van, mi lehet a város peremén, ha a belváros szívében nem veszik észre ezt a felháborító jelenséget.
RészletekNincs szebb, mint egy virágos város, különösen így tavasszal. De nincs otrombább, elszomorítóbb, mint amikor a település főterein százszámra láthatunk kitett, de üresen tátongó vagy gazos, elhanyagolt betonmonstrum virágládákat. Sajnos Kecskeméten a legexponáltabb körzetekben is bőven találunk ilyen betonteknőket. Hátrányos helyzetben vannak azok az üzletek, pénzintézetek, intézmények, amelyek elé ilyen funkciótlanul otthagyott, elhanyagolt műtárgyak kerültek.
RészletekA volt Bajnok utcán-Szeleifalu főutcája-egy családi ház udvarán úgy felhalmozódott a hulladék, hogy a ház is alig látszik ki.A tárolt hulladék nem csak az utca-képet rontja, hanem kellemetlen szagot is áraszt.
RészletekÉvek óta hagyomány, hogy a Porta Egyesület a Föld Napja alkalmából Bács-Kiskun megye valamely közterületét rendbe teszi.
RészletekCsak figyelmes gyalogos közlekedéssel lehet elkerülni a balesetet a Kecskemét, Horog utcai társasház előtti járdán. A képeket látva ismét felmerülnek a kérdések:Az építési engedély mellékletét képező tervdokumentációkban, hogyan szerepelnek járdán lévő lépcsők, és a fej magasságba belógó erkélyek? Az épület átadása előtt volt-e helyszíni szemle,vagy csak íróasztalnál bonyolódtak a használatbavételi eljárások?
RészletekHosszú hónapok óta csúfítja a környezetet a reptér előtti megrongált, balesetveszélyes buszváró. Gyalázatos állapot. A NATO-tól érkező vendégek ezt a képet viszik magukkal Kecskemétről. Mi tagadás? Nem szállunk el a boldogságtól! Csak reménykedhetünk, hogy a rongálás híre egyszer végre el jut a javításra illetékes személyekhez is.
Részletek