Január 6. hétfő, Boldizsár

A Porta Egyesület programjai a Hírös Héten

2007. augusztus 3. 13:20

Augusztus 29-én, szerdán 15 órakor Gutenberg-napi megemlékezés lesz a megyei könyvtárban. Augusztus 31-én, pénteken 10 órakor a Kodály Intézetben kezdődik a Ferences Akadémia egyházügyi konferencia. A rendezvényen Róna Tamás rabbi A közös hit, gondolkodás, a monoteizmus címmel tart előadást. 12 órakor nyílik a Porta Egyesület dísztermében Szeverényi Ferenc Élet az erdőn című fotókiállítása.

Részletek

HALLÉ FŐZŐ NAGYMESTEREK TALÁLKOZÓJA VERÁNKÁN

2007. augusztus 3. 13:19

Az utóbbi hetekben több tucat cikket olvastam a bajai halászléről. Hogy így kell főzni, meg úgy kell paszírozni. Nagyon egyszerű és nagyon bonyolult a bácskai/dunai halas/halász konyha. A PORTA GASZTRO MUNKACSOPORT azonban nem olvasgatni akart, meg fényképeket nézni. A festői Veránka-szigeten, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat üdülőjében baráti bográcspartira összehozta a jelen két, szerintünk és sok hozzáértő szerint is vitathatatlanul a legjobb bajai-halászlé főző mesterét. Pápics Jánost, a szeremlei illetőségű, Kecskeméten, a Sugovica Halászcsárda tulajdonosaként munkálkodó halfőző bajnokot, illetve az örökös nagymestert, a verhetetlen Kohl Jánost (Érsekcsanád/Veránka, megyei önkormányzati üdülő mindenese; de leginkább halfőző mestere).

Részletek

Egyhangú szavazás a közgyűlésen - Új vezető a Bácsvíz Zrt. élén

2007. augusztus 3. 13:18

Kurdi Viktor lett a Bácsvíz Zrt. új vezérigazgatója és egyben az igazgatóság elnöke. A cég közgyűlése - 37 település képviseletében - egyhangú döntést hozott. Kurdi Viktor megbizatása augusztus 7-től kezdődik, vezérigazgatóként öt, az igazgatóság elnökeként négy évre datálódik. Kurdi Viktor 1996-ban, friss diplomásként került a BÁCSVÍZ Zrt.-hez gyakornoknak. Helvécián él, két gyermek édesapja. A 33 éves fiatal szakembert szakmai múltjáról, jövőbeli elképzeléseiről kérdeztük.

Részletek
Finanszírozás egyharmad arányban a város pénzéből

Finanszírozás egyharmad arányban a város pénzéből

2007. augusztus 3. 13:17

A Közműfejlesztési Alapítvány is támogatást nyújt Az elmúlt évtizedekben több hullámban sokan igyekeztek a város élhetőbbé tételéért tenni. A szándék nemes volt, az eredmény vegyes. Hol régi utcákat bontottak le, panel-rengeteget húztak fel helyükbe, vagy épp új városrészek születtek. Akárhogy is alakult a lakóépületek minősége, számuk mindenesetre jelentősen nőtt, ami maga után vonzotta a szükséges infrastruktúra kiépítését is.

Részletek
Csúcstecnológia alapítványi tulajdonban

Csúcstecnológia alapítványi tulajdonban

2007. augusztus 3. 13:16

Grundfos szivattyúk az ISPA projekt szennyvízátemelőiben A cég története klasszikus sikertörténet: egy dániai egyszemélyes pinceműhelyből 60 év alatt az egyik legnagyobb nemzetközi szivattyúgyártó vállalattá nőtte ki magát. A Grundfos évente mintegy 10 millió szivattyút állít elő, és több mint 11 ezer főt foglalkoztat világszerte. Magyarországon a szivattyúk értékesítése terén ma piacvezetőnek számít. A vállalat alapvető célja, hogy folyamatos fejlesztései és beruházásai révén a piacon jelenlévő cégek közül a legmagasabb színvonalon szolgálja ki a felhasználói igényeket.

Részletek

Pálosszentkút – ahol kiárad az éltető lélek

2007. augusztus 3. 13:15

Czestochowa kolostora a sziléziai határ közelében, Wartánál áll egy magaslaton. A helyet 1220-tól említik írásos források. A magyar alapítású pálos rend kolostorát Jasna Górában Opolei Wladislaw alapította 1382-ben Remete Szent Pál tiszteletére. 1400 és 1403 között épült föl a gótikus csarnoktemplom. 1690 és 1693 között a templomot pompás barokk bazilikává építették át. A híres czestochowai Fekete Madonna nemzeti szentségként tisztelt kegykép, Lengyelország legnagyobb zarándoklatainak célpontja. A kolostor alapítója azért hozta ide, hogy áldásos oltalmat nyújtson a tatárok ellen.

Részletek

Műszaki rekord a kecskeméti csatornázás

2007. augusztus 3. 13:13

Forgalomkorlátozás, rosszabbnál rosszabb utak, por, hangzavar – sokak szerint mindeddig ennyi jutott a kecskemétieknek abból a több milliárd forintos beruházásból, amelyet az ISPA program keretében városunk és néhány környékbeli település nyert el a folyékonyhulladék hálózat teljessé tételére. A kivitelezést pályázat útján az ország egyik legnagyobb mélyépítő cége, a Betonút Zrt. nyerte el. A beruházás területi igazgatójával, Tóth István Jánossal, valamint Korpai László főmérnökkel Kecskeméten, a cég Öntöző utcai projektirodáján beszélgettünk.

Részletek
Benkó Mérnöki Szolgáltató Bt. - Víziközművek tervezése országszerte

Benkó Mérnöki Szolgáltató Bt. - Víziközművek tervezése országszerte

2007. augusztus 3. 13:11

A kecskeméti székhelyű Benkó Mérnöki Szolgáltató Bt. kifejezetten családi vállalkozásként kezdte meg működését 1992-ben. Benkó István ügyvezető – aki 1974-től a Bácstervnél dolgozva jó kollektívában szerzett szakmai tapasztalatokat – elmondta, hogy a társaság létrehozását alapos és körültekintő előkészítő munka előzte meg.

Részletek
CHARITAS RÁDIÓ: SZENT PÁL TEOLÓGIÁJA - ÉRSEKI TANÍTÁS

CHARITAS RÁDIÓ: SZENT PÁL TEOLÓGIÁJA - ÉRSEKI TANÍTÁS

2008. augusztus 20. 23:37

Nemrég hittan tanárok továbbképzése volt Kecskeméten, a Czollner téri, Szent Erzsébet templomban. Számos kitűnő előadást rendeztek a szervezők és a legtöbb esetben konzultáció követte a tartalmas találkozásokat, a PORTA CHARITAS RÁDIÓ is meghívást kapott az eseményre, méghozzá talán a legszínvonalasabbra, amikor Dr. Bábel Balázs, Kalocsa Kecskeméti érsek úr szólt a jubileumi év alkalmából SZENT PÁL TEOLÓGIÁJÁRÓL….

Részletek