Május 9. csütörtök, Gergely
Koncert, varázslat, ragyogás

Koncert, varázslat, ragyogás

2005. augusztus 29. 14:06

Egy gombostűt se lehetett volna leejteni vasárnap este Kecskemét főterén, hiszen a becslések szerint mintegy húszezer embert varázsolt el a Hírös Hét zárónapján a Nox zenekar és fergeteges tánckara. A közönség hangulatát a Time zenekar alapozta meg, majd amikor megszólalt Péter Szabó Szilvia hangja óriási ovációban tört ki a tömeg. Ekkor azonban még csak az árnyékát láthatták a gyönyörű énekesnőnek, az első szám alatt ugyanis fehér függöny takarta a színpadot.

Részletek
Hivatalosan is átadták az új sakkasztalokat

Hivatalosan is átadták az új sakkasztalokat

2005. augusztus 29. 14:03

Péntek délután ünnepélyes keretek között is átadták az új sakkasztalokat a játékosoknak. A négy táblát tartalmazó két asztalt a Porta Egyesület ajándékozta a sakkozóknak. Az egyesület remek partnerre talált a Kőgalériában, amely vállalta az asztalok igényes kivitelezését. A megnyitóünnepség keretében osztották ki a az I. Porta Kupa helyezettjeinek a díjakat, amelyeket dr. Szécsi Gábor, Kecskemét polgármestere adott át a sakkozóknak. A mezőny erősségét jól jellemzi, hogy a képzeletbeli dobogóra két Szegedről érkezett fiatalember is odafért, de az első hely Kecskeméten maradt.

Részletek
Átadták a Lordok-folyosót

Átadták a Lordok-folyosót

2005. augusztus 26. 16:53

Néhány hónapja még a belváros szégyenfoltja volt, mára pedig a kecskemétiek és turisták számára is várostörténeti érdekességeket kínál az újjászületett Lordok-háza folyosó, amelyet pénteken délután adtak át ünnepélyes keretek között. A rendezvényen elsőként Nagy Gabriella, a Porta Egyesület irodavezetője köszöntötte a résztvevőket, majd dr. Szécsi Gábor polgármester mondott ünnepi köszöntőt, és ajánlotta az érdeklődők figyelmébe a Lordok első kiállítását. Ezután Molnár Tibor környezetgazdálkodási tanácsnok, a program egyik koordinátora szólt a jelenlévőknek, aki a civil összefogás szép példáját látja a folyosó felújításában.

Részletek
Ferences konferencia

Ferences konferencia

2005. augusztus 26. 14:33

Egy évvel ezelőtt, a jubileumi Hírös Héten hagyományteremtő szándékkal rendezett konferenciát a Porta a kecskeméti ferences szerzetesek szolgálatáról. A rendezvény természetesen idén is folytatódott, most is a Kodály Intézet adott otthont a tanácskozásnak, amelynek tematikája ezúttal két jeles kutatóhoz kapcsolódott. A pénteken délelőtt 10 órakor kezdődő konferencia sok szálon kötődött Szent Ferenc fiaihoz, valamint a néprajzi kutatás jeles alakjához: a száz éve született Bálint Sándor szegedi professzorhoz. Ugyanakkor tisztelegtek a rendezvényen a 60 éve született dr. Bárth János, a Bács-Kiskun Megyei Múzeumszervezet igazgatója munkássága előtt is.

Részletek
A Tarapcsik Dinasztia kapta az idei Szilády-díjat

A Tarapcsik Dinasztia kapta az idei Szilády-díjat

2005. augusztus 24. 19:30

A mai Guttenberg nap keretében átadták a Szilády-díjat, amelyet az idén a Tarapcsik Dinasztia nyert el. A Katona József megyei könyvtárban megtartott ünnepségen előbb Fábián Endre, az M-real nyomda igazgatója tartott tartalmas előadást a nyomdaipar múltjáról, jelenlegi helyzetéről, illetve a jövőbeli kilátásokról. A beszédet követően dr. Sárközy István, Kecskemét alpolgármestere adta át az idei Szilády díjat, amelyet az idén a könyvkötészetéről elhíresült Tarapcsik Dinasztia kapott meg. Az értékes vázát és az oklevelet a családfő, Tarapcsik Sándor vette át az alpolgármestertől.

Részletek
Koszorúzás a Szilády emléktáblánál

Koszorúzás a Szilády emléktáblánál

2005. augusztus 24. 19:18

A mai Guttenberg nap keretében koszorúzást tartottak a Szilády emléktáblánál. A Porta egyesület által szervezett délutáni programon dr. Balogh László, a megyei önkormányzat elnöke köszöntötte a vendégeket, és tartott rövid ismertetőt a kecskeméti nyomdatörténelemről. A beszédet követően megkoszorúzták a városban először nyomdát indító Szilády Károly emléktábláját. Koszorút helyezett el a falon dr. Balogh László, Fábián Endre, az M-Real nyomda, Boros Gábor a Szilády, Szakállas Tibor a Print 2000, Fehér Dezső a Planéta és Goór József, a Mizsepack nyomda vezetője.

Részletek
Átadták a Lalaprint új gépsorát

Átadták a Lalaprint új gépsorát

2005. augusztus 24. 16:27

Immár negyedik alkalommal rendezte meg a Porta Egyesület és a Kecskeméti Lapok a Hírös Hét Fesztivál keretében a városi Gutenberg ünnepet, amelynek az idei évben különleges apropója is volt. Augusztus 24-én, szerdán 14 órakor avatták fel ugyanis ünnepélyes keretek között a Lalaprint Kft. új nyomdai gépsorát a KÉSZ Ipari Parkban. A rendezvényen – amelyen jelen voltak a szakma valamint a helyi sajtó képviselői – megismerhették az érdeklődők azt a berendezést, amely a hírek szerint Kelet-Közép-Európa legmodernebb csomagolóanyag-gyártó gépe.

Részletek
Megnyílt a Hírös Hét - Képgaléria

Megnyílt a Hírös Hét - Képgaléria

2005. augusztus 23. 19:00

A rendezvény hagyományaihoz méltóképpen, rendkívül látványos produkciókkal vette kezdetét kedden délután a Hírös Hét Fesztivál. Elsőként az Aurin Leánykórus adta elő az Európa Himnuszt, majd a Kecskemét Táncegyüttes kápráztatta el a megnyitó résztvevőit.

Részletek