
Megemlékezés az aradi vértanúkról
Október 6-án délután 5 órakor megemlékezést tartottak az Aradi vértanúk terén.
Részletek
Október 6-án délután 5 órakor megemlékezést tartottak az Aradi vértanúk terén.
Részletek
Október 4-én este, Szent Ferenc halálának évfordulóján a leendő műkerti kápolna és közösségi ház alapkő-letételének emlékére állított keresztnél gyűltek össze az építést szervező egyesület tagjai, valamint a városrészben élő hívek.
Részletek
A kecskeméti Porta Egyesület a Barátok temploma udvarában található dísztermében nyílt meg a napokban a Képek Kossuth Lajosról című kiállítás.
Részletek
A Porta Egyesület Zöld Szív munkacsoportjának alapító tagjai azzal a céllal fogtak össze, hogy közösen lépjenek fel a város tüdejéül szolgáló zöldterületek: az Arborétum, illetve a Szabadidőközpont, Milliomodik hektár emlékerdő, a Strand és a Sportpálya által közbezárt mintegy 600 hektárnyi terület védelme érdekében.
Részletek
Egy héttel felszentelése előtt, Így született a remény temploma címmel rendeztek kiállítást és díszhangversenyt a kisizsáki kápolnában.
Részletek
Ünnepélyes eseménynek lehettek szemtanúi azok a kecskemétiek, akik szeptember 18-án kilátogattak a Műkertvárosba. Ugyanis ott, az Alkotóház közvetlen szomszédságában tették le a felépítendő Szent Ferenc Kápolna és Közösségi Ház alapkövét.
Részletek
Az athéni olimpiai játékok hivatalos megnyitója előtt mindössze néhány perccel, a kecskeméti sportbarátok is megtartották a maguk ünnepségét.
Részletek
A Hírös Hét keretében rendezte meg egyházi-helytörténeti konferenciáját a Porta Egyesület Szent Ferenc fiai címmel a Kodály Intézetben.
Részletek
Ünnepélyes keretek között, nagy érdeklődés mellett adta át Hovány Márton, a Ford Hovány Kft. ügyvezető igazgatója a Porta Egyesületnek azt a Fiesta ONE típusú gépkocsit, amelyet szállítási célokra biztosítással, teljes szerviz háttérrel ajánlott fel a közhasznú társaságnak úgy is mint pártolója és egyik alapító tagja.
Részletek
A Hírös Hét fesztivál keretében szerdán Bárkányi Ernő nyitotta meg Mártonfi Benke Márta kecskeméti művész kiállítását a Porta Egyesület dísztermében, a Kossuth tér 5. szám alatt.
Részletek