Január 11. szombat, Ágota
Elhúzódik a Nagytemplom felújítása

Elhúzódik a Nagytemplom felújítása

2018. október 7. 22:31 | Wojtyla Ház

A kecskeméti társszékesegyház rendbehozatala nem a mi hibánkból szenved késedelmet – jelentette ki dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek abban az interjúban, melyet lapunk számára adott október 7-én, a műkertvárosi Assisi Szent Ferenc kápolna búcsúi szentmiséje előtt. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Búcsúi szentmisével, terményáldással zárultak a műkerti Assisi Szent Ferenc napok

Búcsúi szentmisével, terményáldással zárultak a műkerti Assisi Szent Ferenc napok

2018. október 7. 18:38 | Wojtyla Ház

A műkertvárosi Assisi Szent Ferenc templom október 7-ei búcsúi szentmiséjén a szakrális hely névadójára, egyben védőszentjére emlékeztetett homíliájában dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, miközben idén is főpapi áldásban részesültek azok a zöldségfélék, gyümölcsök, melyeket a kápolna oltára elé helyeztek Gulyás János, a Bács-Zöldért Zrt. kereskedelmi igazgatója felajánlásaként. Az eseményt állatszentelés előzte meg a kápolna előtti téren a Wojtyla Barátság Központ és a Porta Egyesület szervezésében. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Állatszentelést tartottak a műkerti Assisi Szent Ferenc napok alkalmából

Állatszentelést tartottak a műkerti Assisi Szent Ferenc napok alkalmából

2018. október 7. 18:23 | Wojtyla Ház

Október 7-én, vasárnap délután állatszenteléssel folytatódott a műkerti Assisi Szent Ferenc napok programsorozata, melynek keretében Harbula István, a Barátok templomának káplánja megáldotta a kápolna elé hozott háziállatokat, miután dr. Drozdik Ferenc megyei főállatorvos – dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester és Lévai Jánosné, a terület önkormányzati képviselője jelenlétében – köszöntötte a nagyszámban megjelent érdeklődőket. Az állatáldást búcsúi szentmise követte, melyet dr. Bábel Balázs érsek celebrált. A Wojtyla Barátság Központ és a Porta Egyesület által szervezett eseménysorozatot szeretetvendégség zárta a templom előtti téren. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Székelykáposzta ebédadomány Kovács Zoltántól

Székelykáposzta ebédadomány Kovács Zoltántól

2018. október 6. 11:13 | Adományok Wojtyla Ház

A kecskeméti Miga-Metall Kft. tulajdonosa, Kovács Zoltán úgy döntött, június 9-e szombatját követően újból vendégül látja a Wojtyla Barátság Központ szegényeit. Eddigi tapasztalatai alapján ugyanis hosszú ideje úgy ítéli meg, további támogatásra méltó az erőfeszítés, melyet a szociális intézmény kollektívája és sorsközössége együttes erővel kifejtenek annak érdekében, hogy a hátrányos helyzetű emberek közül minél többen megtalálják helyüket, szerepüket a „normális” élet felé vezető úton; előbb-utóbb ismét önállóan eligazodjanak mindennapjaik útvesztőiben. A fémmegmunkálással, lakatosipari munkákkal, hegesztéssel, fémszerkezet-gyártással, csiszolással, felületkezeléssel foglalkozó kecskeméti Miga-Metall Kft. vezetője a gondozottakhoz szóló üzenetében reményét fejezte ki, hogy másik alkalommal is tud majd segíteni. Domján Balázs és Nagy Ervin, a népkonyha szorgos önkéntesei szombat délben székelykáposztát, kenyeret és Fornetti-süteményt szolgáltak fel a Wojtyla Ház százhúsz elesettje részére. A vasárnapi hidegcsomagok ezúttal Jámbor Zoltán felajánlásával készültek el. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
A család és munka összeegyeztetése

A család és munka összeegyeztetése

2018. október 5. 22:17

Az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület, valamint a LelkesítŐ Ökumenikus Családterápiás Műhely közös szervezésében programsorozat indul "A CSALÁD ÉS MUNKA ÖSSZEEGYEZTETÉSE, legfontosabb érték a minőségi idő" címmel. Az előadássorozat az EFOP -1.2.1 számú „Védőháló a Kecskemét és kistérsége családjaiért" elnevezésű pályázat keretén belül szerveződik 2018. őszén és 2019. tavaszán, a Katona József Bács-Kiskun megyei könyvtár előadótermében.

Részletek
Középkori leletekre bukkantak a Fecske utcában

Középkori leletekre bukkantak a Fecske utcában

2018. október 5. 22:09

Fazekas András ásatásvezető régész egy II. Rákóczi Ferenc korában, 1705-ben vert réz polturát tart kezében Kecskeméten 2018. október 5-én. A kecskeméti Fecske utcában, a középkori belváros északi szélén egy mélygarázs építését megelőző régészeti feltáráson 16. századi tárológödrök, bennük ezüst és kerámia leletek, valamint egy ház tapasztott padlója került elő egy középkori égésréteg alatt. (MTI Fotó: Ujvári Sándor)

Részletek