Augusztus 20. szerda, István
Újfent Fornetti adomány érkezett

Újfent Fornetti adomány érkezett

2018. május 9. 09:22 | Adományok Wojtyla Ház

A fagyasztott péksütemények gyártásával, forgalmazásával foglalkozó nemzetközi hátterű Fornetti Kft. vezetői is rendszeresen támogatják a Wojtyla Barátság Központ ember- és lélekmentő küldetését. Méghozzá oly módon, hogy hetente több kartondoboznyi pékárut küldenek a népkonyha szegényeinek. A gondozottak ezúttal is nagy örömmel fogadták a két óriási doboz pizzás sütit. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Egy lábbal két keréken

Egy lábbal két keréken

2018. május 8. 21:07

Negyedik alakalommal rendezték meg 2018. május 06-án Kecskeméten a 210-kilométeres Szép Kihívás kerékpáros teljesítménytúrát. A szervezők ezúttal is kitettek magukért, hiszen az idén 350 kerékpáros nevezett az eseményre az ország 70 településéről. Nem kis meglepetésre ebben az évben már hat mozgáskorlátozott bringás is rajthoz állt.

Részletek
Szálloda lesz az egykori kecskeméti bőrkórházból

Szálloda lesz az egykori kecskeméti bőrkórházból

2018. május 8. 21:00

Mintegy tíz éve gazdátlanul áll és romlik az állaga a Nagykőrösi utcai egykori bőrkórház épületének. Az ingatlan csak statisztikailag lakatlan, mert hajléktalanok bitorolják, rombolásuk meglátszik a belső helyiségeken. A tető beázik, a homlokzatot az omlásveszély miatt állvány védi. Méltán a belváros legnagyobb csúfsága.

Részletek
A IX. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálé alkotásait tekintették meg a wojtylások

A IX. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálé alkotásait tekintették meg a wojtylások

2018. május 8. 13:19 | Szegények Akadémiája

„A hét főbűn - Hieronymus Bosch nyomában" címmel nyílt meg márciusban a IX. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálé a Cifrapalotában. 126 alkotó 125 művét tették közszemlére a belvárosi kiállítóhelyen. A tárlatot május 8-án, kedden vették közelebbről is szemügyre a Wojtyla Barátság Központ művészetek iránt fogékony gondozottai. (Fotó: Tódor Norbert)

Részletek
Dr. Andrássy Ákos adott ebédet a Wojtyla Ház szegényeinek

Dr. Andrássy Ákos adott ebédet a Wojtyla Ház szegényeinek

2018. május 8. 11:43 | Adományok Wojtyla Ház

A Centrál Kft. ügyvezetője nevében Agócsné Kubics Judit főkönyvelő látogatott el kedden a Wojtyla Barátság Központ sorsközösségének otthonába és köszöntötte a rászorulókat a népkonyha étkezdéjében. A Centrál Kft. történetében régi időkre nyúlik vissza az adakozás. Dr. Andrássy Ákos és Farkas P. József, a szociális intézmény alapító-igazgatójának több mint harminc éves ismeretsége pedig csak tovább erősíti az egyébként is töretlen bizalmi szálat. Judit asszony beszámolt május eleji zarándokútjáról, amely a franciaországi Lourdesba vezetett. 1858. február 11-én a Lourdes melletti Massabielle-barlangban a szegény, tanulatlan, tizennégy éves Bernadette Soubirousnak megjelent a Szűzanya. A „Hölgy”, aki a Massabielle-barlangban megjelent, hófehér ruhát és vakító fehér köpenyt viselt, égszínkék öv volt a derekán, lábát arany rózsa díszítette, és kezében rózsafüzért tartott. Összesen tizennyolc alkalommal vált láthatóvá július 16-áig, bűnbánatot és engesztelést kérve. A jelenés helyén a sok csodálatos gyógyulás igazolta Mária Istentől kapott hatalmát. Lourdes világhírű zarándokhely lett, ahol körmeneteket tartanak, ahova milliók zarándokolnak el engesztelni és gyógyulásért vagy megnyugvásért imádkozni. Visszafelé megálltak La Salette-ben, ahol két pásztor gyermek – Maximin Giraud és Mélanie Calvat – látta Szűz Máriát a La Salette-i hegycsúcs közelében 1846. szeptember 19-én, 15:00 óra körül – hangzott el. Közös fohászkodás és asztali áldás után Judit asszony osztotta ki az ebédet – resztelt májat főtt burgonyával, valamint kenyeret és süteményt – mintegy százhúsz ínséges részére Farkas Pál szervező munkatárs segítő közreműködésével. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Zsámboki Nelli és az övéi támogatták a Wojtyla Ház hétfői ebédosztását

Zsámboki Nelli és az övéi támogatták a Wojtyla Ház hétfői ebédosztását

2018. május 7. 11:50 | Adományok Wojtyla Ház

Ha rákeres valaki Zsámboki Nelli nevére az interneten, legtöbb találat a Wojtyla Barátság Központtal hozza kapcsolatba. Gyakorta vendégeskedik ugyanis a népkonyha kiszolgáló helyiségeiben, ha éppen nem személyesen, lélekben mindenképpen a létesítmény gondozottjaival tart. Olyannyira szívén viseli nehéz sorsukat, hogy a Facebookon naponta lájkolja, megosztja a róluk szóló híreket, tudósításokat. Rajongással tiszteli, szereti az idestova százhúsz főt számláló Wojtyla családot, ami abban is megnyilvánul, hogy széles ismeretségi köréből barátokat, rokonokat nyer meg a karitatív szervezet mindennapi ember- és lélekmentő küldetésének. Akárcsak hétfőn, amikor Nelli mellett Zsámboki Anna és Lőrincz Szabolcs vállalta fel a szociális étkeztetés nemes feladatát az intézményben. Hármuk jóvoltából rakott húsos tésztát, kenyeret, süteményt fogyasztottak Kecskemét város elesettjei, akik egyöntetűen üzenik nekik: „Nagyon köszönjük! A Jóisten gazdag áldása legyen életeteken!”. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Az Arborétum ezerarcú növényvilágát mutatták be a Wojtyla Házban

Az Arborétum ezerarcú növényvilágát mutatták be a Wojtyla Házban

2018. május 7. 11:03 | Szegények Akadémiája

A Kecskeméti Arborétum páratlanul gazdag flórájában gyönyörködhettek a Wojtyla Barátság Központ gondozottai. A hétfő délelőtti virtuális élménysétán Sípos Istvánné erdőmérnök, az arborétum vezetője kalauzolta az élővilág szerelmeseit, képeken név szerint bemutatva a nem egy esetben ritka, egzotikus növényeket, fákat, cserjéket, melyek a KEFAG Zrt. városszéli telephelyén közelről is szemügyre vehetők. A szakértő előadását a népkonyha környezetében fellelhető zöldfelületek közös helyszíni „kiértékelése” követte. (Fotók: Mátyus István)

Részletek