
Michael August Blume SVD érsek Magyarország új apostoli nunciusa
A Szentatya, Ferenc pápa 2018. július 4-én Michael August Blume alessanói (Alexanum) címzetes érseket, verbita szerzetest Magyarország apostoli nunciusává nevezte ki.
Részletek
A Szentatya, Ferenc pápa 2018. július 4-én Michael August Blume alessanói (Alexanum) címzetes érseket, verbita szerzetest Magyarország apostoli nunciusává nevezte ki.
Részletek
Az építőipar az utóbbi két évben szárnyal, tavaly a fellendülés olyan szintre lépett, amit az ágazat már nem tudott maradéktalanul kiszolgálni a munkaerő szűkös kapacitása miatt. Ennek következtében meglehetősen sok projektnél csúszásokra kell számítani – de az is előfordul, hogy egyik építkezésről a másikra csábítják az embereket.
Részletek
A Benkó Zoltán Szabadidőközpont és a Domb Beach Strand is csatlakozott a WWF Magyarország által július 8-án, vasárnapra meghirdetett Nagy Ugráshoz, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet az élővizek védelmére. Vasárnap 15 órakor egyszerre csobbanhatnak a résztvevők a vízbe (lásd vezető fotónkat!)
Részletek
A klasszikus nagyzenekari zeneirodalom egyik csúcsdarabja a 100. éve elhunyt Debussy háromtételes szimfonikus költeménye: A tenger. A francia mester műve a napokban egy izgalmas, színes felvételen, francia zenekarral és francia karmesterrel jelent meg a Warner Classics lemezén.
Részletek
Szombaton, 2018. július 7-én, 19 órakor kezdődik a Csiperó Fesztivál záróünnepsége Kecskemét Főterén. A látványosnak ígérkező gálaműsorban ismét a külföldi csoportok képviselői lépnek fel, majd Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester visszaveszi a gyerekektől a város kulcsát. (MTI fotó - Ujvári Sándor)
Részletek
A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának a vészhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette miatt vádat emelt egy 22 éves örkényi férfi ellen, aki 2017. október 11-én reggel autójával Kecskeméten szabálytalanul közlekedve elütött és az úton hagyott egy kerékpárost.
Részletek
Kecskemétre egy külföldi szereplésről, ausztriai koncert körútról érkeznek 2018. július 30-án. Fontosnak tartották, hogy Kodály városában hazafelé megálljanak! Saját felajánlásukra egy ingyenes koncertet adnak aznap este, 18 órakor az Evangélikus Templomban, melyre Kecskemét egész lakosságát, zene iránt érdeklődő közönségét szeretettel várják.
Részletek
Elkezdődött Kecskeméten az 5-ös számú főút mentén a Külső-Szegedi úttól az 54-es számú főút mellett létesítendő gyalog-kerékpárút építése a Széchenyi 2020 program keretén belül. A megvalósuló beruházás kapcsolatot teremt a Kecskemét-Városföld kerékpárúttal és biztosítja a déli ipartelep biztonságos megközelítését a városközpont felöl. A projekt 199.493.433,- Ft összegű vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült.
Részletek
Fagyi partyval nyitott meg 2018. július 5-én, csütörtökön Kecskeméten a Család- és KarrierPONT. A jó hangulatú, gyermekzsivajtól hangos, meleg nyári délutánon mindenkinek jutott egy gombóc hűsítő fagylalt.
Részletek
„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” (Máté 11,28). Dr. Finta József plébános atya sok szeretettel vár minden hívet és keresztény hit iránt érdeklődőt a Kecskeméti Római Katolikus Főplébánia (Nagytemplom) heti alkalmaira, közösségi programjaira. Szívből ajánljuk az alábbi hirdetést kedves olvasóinknak:
Részletek